Átimádkozott tárgyak

Átimádkozott tárgyak

Fotó: Veres Nándor

Több mint harminc helyszínről gyűjtötték össze azt a több száz tárgyat, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum által létrehozott A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve − Mária-tisztelet Erdélyben című kiállításon tekinthetnek meg a látogatók.

Péter Beáta

2015. július 31., 12:032015. július 31., 12:03

2015. július 31., 12:522015. július 31., 12:52

Egyenként is szépek, de közösen szemlélve őket még inkább megihletnek bennünket, ugyanakkor a vallásos hit a mögöttes tartalma ezeknek az egyben művészi alkotásoknak. A képeket, szobrokat, szakrális tárgyakat egyenként és együtt is a Szűzanya iránti tisztelet vezéreli – fogalmazott Böjte Mihály csíksomlyói ferences rendházfőnök a csütörtöki megnyitón.

„Szándékaink szerint egy igényes és szép csokrot nyújtunk át önöknek, mint egy gondosan összeválogatott virágcsokrot. Tapasztalataink szerint is szép ez a csokor, mert a szeretet, a tisztelet, a vallásos érzés az összegyűjtő, rendező erő.” A rendházfőnök szerint ezek az alkotások egymásra is hatással voltak és azokra is, akik ezek előtt imádkoztak. Elődeink imádkozva alkottak és építkeztek. Ezek a tárgyak legsajtosabb vonása, hogy átimádkozott tárgyak. „Minden idelátogató tapasztalja meg azt az ihletettséget, amellyel ezeket a vallásos tárgyakat alkották, és a művészi értéken túl lélekben is gyarapodjunk, amikor ezeket a tárgyakat szemléljük, nézzük és közben imádkozunk.

Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, az est házigazdája elmondta, hogy noha ez a hatalmas tárgyi együttes egy szakmai egységet képez, mégis két részre bontható, van egy művelődéstörténeti hangsúlyú része, ahol régi könyvek, nyomtatott anyagok vannak túlsúlyban, és van egy szorosabban vett művészettörténeti része. A megnyitón Muckenhaupt Erzsébet történész-muzeológus és Kovács András művészettörténész mutatta be ezeket.  Az esemény ünnepélyességét a Csíksomlyói Kegytemplom kórusa által bemutatott egyházi művek emelték.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!