A semmi hatalma

Megvásárolta a Csíki Játékszín a megfelelő jogokat a Lurkó Fesztivál keretében bemutatott felolvasószínházi műre, Janne Teller Semmi című regényének Gimesi Dóra által készített színpadi adaptációjára, amelyet ezután bármikor előadhat.

A magyar kultúra napja Udvarhelyen – hétvégi program

Újból kulturális rendezvénysorozatot tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Székelyudvarhelyen, január 17. és 23. között.

2014. január 16., csütörtök

A meztelenségtől a hópelyhekig

Tizennégy éve, hogy a Téli tárlat elnevezésű kiállítással kezdődik az év a Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub háza táján. Az idén 25 fotós állított ki, s a szervezők elégedetten nyugtázzák: egyre több köztük a tehetséges fiatal.

A meztelenségtől a hópelyhekig
A meztelenségtől a hópelyhekig
2014. január 16., csütörtök

A meztelenségtől a hópelyhekig

2014. január 16., csütörtök

Újdonságok a Csíki Játékszínnél

Egy színházi társulatnak mindig kell keresni új módozatokat, hogy a közönség igényeinek megfeleljen, persze ez nem mehet a minőség rovására. Parászka Miklóssal, a Csíki Játékszín igazgatójával a jelenlegi évad újdonságait vettük sorra.

Újdonságok a Csíki Játékszínnél
Újdonságok a Csíki Játékszínnél
2014. január 16., csütörtök

Újdonságok a Csíki Játékszínnél

2014. január 16., csütörtök

Best 100 másodszorra

A csíkszeredai F’10 fotóklub immár másodszorra szervezte meg a Best 100, azaz A legjobb száz fotó című nemzetközi fotóművészeti versenypályázatot, melynek tárlatát pénteken 18 órától a Nagy István Művészeti Szakközépiskola aulájában nyitják meg.

Best 100 másodszorra
Best 100 másodszorra
2014. január 16., csütörtök

Best 100 másodszorra

2014. január 16., csütörtök

Őserőket megmozgató tánckultúra

A háromszéki cigányság hagyományos tánckultúrájáról szóló tízéves kutatását összegzi Orza Călin koreográfus Táncában lakozik... című könyvében, melyet január 18-án, szombaton mutatnak be Sepsiszentgyörgyön.

Őserőket megmozgató tánckultúra
Őserőket megmozgató tánckultúra
2014. január 16., csütörtök

Őserőket megmozgató tánckultúra

2014. január 15., szerda

Erdélyi virtuális irodalom

Baráti hangulatú beszélgetés keretében ismerhettük meg szerdán este az Eirodalom.ro portált Csíkszeredában, a Tilos Kávéházban. 

Erdélyi virtuális irodalom
Erdélyi virtuális irodalom
2014. január 15., szerda

Erdélyi virtuális irodalom

2014. január 14., kedd

Zsúfolt hónapoknak néz elébe az Osonó

Öthetes európai turnéval indítja az idei évet a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, amely során az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat viszik el több helyszínre. A körút csütörtökön rajtol.

Zsúfolt hónapoknak néz elébe az Osonó
2014. január 13., hétfő

Filmvetítés a hegyi kaszálókról

Juhász Ágota szerkesztő és Demeter László biológus Hegyi kaszálók – Biodiverzitás és hagyományos gazdálkodás című dokumentumfilmjét vetítik Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában csütörtökön 18 órától.

Filmvetítés a hegyi kaszálókról
Filmvetítés a hegyi kaszálókról
2014. január 13., hétfő

Filmvetítés a hegyi kaszálókról

2014. január 13., hétfő

Bemutatóra készül a Városi Színház

Az Egy zűrzavaros éjszakával indítja 2014-es tavaszi-nyári évad bérletes előadásait a kézdivásárhelyi Városi Színház. Ebben az évadban két saját produkció és két vendégelőadás szerepel bérletes kínálatukban.

Bemutatóra készül a Városi Színház
Bemutatóra készül a Városi Színház
2014. január 13., hétfő

Bemutatóra készül a Városi Színház

2014. január 12., vasárnap

A Mirandolina az évad első diákbérletes előadása a Figuránál

Még válthatók diákbérletek a gyergyószentmikósi Figura Stúdió Színházban, idén négy produkcióra érvényesek ezek.

A Mirandolina az évad első diákbérletes előadása a Figuránál
Babgulyás sokác módra
Megnyitás

Babgulyás sokác módra

Nem kell folyton mellette ücsörögni, időnként kavargatni, és mégsem ég oda. A sokácbab-készítés titkaiba avatjuk be nézőinket, miközben a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a héten megnyílt kiállításaiba is betekintést nyerünk.

2014. január 12., vasárnap

Ezerarcú dallam és tánc

Már magyarországi turnéra is elvitte, most pedig Marosvásárhelyen mutatja be az erdélyi táncciklusokról szóló folklórműsorát a Bekecs Táncegyüttes. A Hagyatékok egy összetett folklórelőadás, amely több tájegység néptáncait mutatja be.

Ezerarcú dallam és tánc
Ezerarcú dallam és tánc
2014. január 12., vasárnap

Ezerarcú dallam és tánc

2014. január 12., vasárnap

Olvasómaraton a román kultúra napján is

A magyar kultúra napi program mintájára ünneplik a román kultúra napját a marosvásárhelyi civilek: 24 órás felolvasómaratont szerveznek az egyik vásárhelyi kávézóban.

Olvasómaraton a román kultúra napján is
Olvasómaraton a román kultúra napján is
2014. január 12., vasárnap

Olvasómaraton a román kultúra napján is

2014. január 09., csütörtök

Háry János mint táncos népszínmű

Jó kezdeményezésnek bizonyult, hogy a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes közösen vitte színre Kodály Zoltán Háry Jánosát, hiszen így egy olyan sajátos produkciót teremtettek, amely nem daljáték, hanem inkább egy táncos népszínmű.

Háry János mint táncos népszínmű
Háry János mint táncos népszínmű
2014. január 09., csütörtök

Háry János mint táncos népszínmű

2014. január 08., szerda

Kultúranapi kavalkád ígérkezik

Széles körű összefogás eredményeképp gazdag programkínálat ígérkezik idén a magyar kultúra napjára Marosvásárhelyen. Több kulturális  intézmény, médiaorgánum, készül programmal, s az immár harmadik éve sorra kerülő felolvasást románul is megszervezik.

Kultúranapi kavalkád ígérkezik
Kultúranapi kavalkád ígérkezik
2014. január 08., szerda

Kultúranapi kavalkád ígérkezik

2014. január 07., kedd

Holtak vigasza

A fenti címmel nyílt fotótárlat kedden este a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Móser Zoltán fotóművész fekete-fehér fényképeihez Tamás Menyhért József Attila-díjas költő társított  verseket, szövegeket.

Holtak vigasza
Holtak vigasza
2014. január 07., kedd

Holtak vigasza

2014. január 06., hétfő

A madéfalvi veszedelem és utórezgései

Balló István A madéfalvi veszedelem című kötetét a kiadó Turul Egyesület elnöke Salamon János, illetve Dobos László újságíró, munkatársunk, továbbá Ráduly Róbert Kálmán polgármester ismertették hétfőn este Csíkszeredában a városházán.

A madéfalvi veszedelem és utórezgései
A madéfalvi veszedelem és utórezgései
2014. január 06., hétfő

A madéfalvi veszedelem és utórezgései

2014. január 06., hétfő

Táncos reflexió 250 évről

A Siculicidium Emlékév tiszteletére táncműsorral készült a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Az előadást a kedden 19 órától kezdődő gálaműsor keretében mutatják be a madéfalvi kultúrotthonban.

Táncos reflexió 250 évről
Táncos reflexió 250 évről
2014. január 06., hétfő

Táncos reflexió 250 évről

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye