Baricz Lajos marosszentgyörgyi lelkész huszadik könyve egy verseskötet, amely a gyerekeknek szól. A kiadványt Albert Katalin illusztrációi díszítik, akinek grafikai tárlatát a verseskötet bemutatójával egy időben nyitották meg.
Szombaton ünnepelt a Kékiringó apraja-nagyja: a néptánccsoport fennállásának tizenhatodik évfordulóját, hálát adván annak a megtartó és közösségformáló erőnek, mely mindezt lehetővé tette.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és helyi képviselőtestülete, valamint a Csíki Kamarazenekar Egyesület szervezésében karácsonyi hangversenyre várják az érdeklődőket szombaton 18 órától a Csíki Játékszínbe.
December 21-én, szombaton a székelyudvarhelyi ferences templomban ünnepi koncertet rendez a Székelyföldi Filharmónia.
Elkeltek már a jegyek a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által közösen színre vitt Háry János pénteken tartandó bemutató előadására, így a csütörtökön 19 órától kezdődő főpróba nyilvános lesz.
Sarah Ruhl A másik szoba című darabját mutatják be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karának hallgatói december 20-án, pénteken 19 órakor a Stúdió Színházban.
A kézdivásárhelyi Városi Színház december 31-én, kedden 18 órától Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékával búcsúztatja az óévet.
Kovács Levente színházrendező, egyetemi tanár Időutazás című novelláskötetét mutatták be kedd délután a Csíki Játékszín előcsarnokában.
A Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület kiadásában Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva jelentetett meg Székelyföld fürdői címmel egy igényes könyvet, melyet kedden este mutattak be a Csíki Székely Múzeumban.
Kovászna és Hargita megye együttműködésének köszönhetően idén első alkalommal sikerült megszervezni a Székelyföldi Fotóbiennálét, amelynek válogatott anyagából nyílt tárlat kedden délután Csíkszeredában.
A Dés László–Geszti Péter–Békés Pál-féle A dzsungel könyve musicallel lepi meg nézőit a Tomcsa Sándor Színház a hónap végén. Az előadást december 19-én és 20-án, továbbá december 30-án és szilveszter estéjén is megtekinthetik az érdeklődők.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Először történik meg Csíkszeredában, hogy koprodukcióval jelentkezik a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: Kodály Zoltán daljátékát, a Háry Jánost adják elő. A két intézmény vezetőjét és az előadás rendezőjét kérdeztük.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatkozik be a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó kedden 18 órától.
Maros megye élen jár a néptánctalálkozókban, egy év alatt itt találkozik a legtöbb táncos és legtöbbször – többek közt a Gyöngykoszorú-mozgalomnak köszönhetően is. Egy évnyi találkozó után mindig Marosvásárhelyen zárják az évet a táncosok.
A székelyudvarhelyi G. Café érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Küküllő menti várost tartotta érdemesnek díjkiosztó gálája helyszínéül választani.
Szávai Géza küsmödi származású író volt csütörtökön a Kájoni János Megyei Könyvtár vendége. Délelőtt diákokkal, délután pedig felnőttekkel találkozott.
Október elején hirdették meg az Ez tetszik! elnevezésű programot: Veres Péter muzeológus újszerű kezdeményezésének célja arra ösztönözni a látogatókat, hogy kifejezzék véleményüket a közgyűjtemény egyes darabjaival kapcsolatosan.
Decemberre két kiállítás megnyitását időzítette a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér. December 12-én, csütörtökön 18 órától nyílik meg a Couleur Locale 2, kedden 19 órától Szabó András kolozsvári grafikus egyéni kiállítása.