Létezik, de mégsem – beszélgetés az erdélyi filmszakmáról

A főmeghívott – Tudor Giurgiu TIFF-igazgató – hiányában laza beszélgetéssé és önéletrajzi bemutatóvá degradálódott péntek délelőtt a témáját – együttélés és interetnikus párbeszéd a film nyelvén – tekintve amúgy érdekesnek ígérkező EMNT-sátorbeli programpont.

Legjobban itthon érvényesülnek Nagy Imre alkotásai

Tavasszal hazaérkezett Magyarországról A mi Nagy Imrénk vándortárlat, melyet péntektől (naponta 9 és 17 óra között) a zsögödi képtárban láthatnak. Az alábbiakban Szabó András főmuzeológussal, a Zsögödi Nagy Imre Galéria kurátorával beszélgettünk.

Legjobban itthon érvényesülnek Nagy Imre alkotásai
2011. július 21., csütörtök

Bálint Tamás már dolgozik a harmadikon

Nappal közgazdász, este költő: a kétarcú Bálint Tamással beszélgettünk a versírásról és legújabb, Visszaút a fekete folyón című kötetéről, illetve a készülő harmadikról, valamint arról, miért nem lehet rímekkel csajozni.

Bálint Tamás már dolgozik a harmadikon
Bálint Tamás már dolgozik a harmadikon
2011. július 21., csütörtök

Bálint Tamás már dolgozik a harmadikon

2011. július 21., csütörtök

Székelyudvarhely éjjel – a „döntősök” kiállítva

Egy hónapig látogatható a Székelyudvarhely éjjel című fotópályázat döntőseinek alkotásaiból rendezett fotótáralat a székelyudvarhelyi múzeumban.

Székelyudvarhely éjjel – a „döntősök” kiállítva
2011. július 20., szerda

Ha néphagyomány és Gyilkostó, akkor Sokadalom

Művelődési, szabadidős és néphagyománnyal teli programokkal kecsegtetik az érdeklődőket július 24-én, a Gyilkostói Sokadalomban. Tartalmas vasárnapot ígérnek a Gyilkos-tó partján a néptánc és népzene kedvelőinek.

Ha néphagyomány és Gyilkostó, akkor Sokadalom
2011. július 20., szerda

Pedagógusok képeznek pedagógusokat – életről és zenéről a Bolyai Nyári Akadémián

Javában zajlik a tizenötödik Bolyai Nyári Akadémia zene- és képzőművészeti továbbképző a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában: az ötnapos programban 54 erdélyi pedagógus és hét meghívott oktató vesz részt. Szusszanásnyi pihenőjükben beszélgettünk az oktatókkal.

Pedagógusok képeznek pedagógusokat – életről és zenéről a Bolyai Nyári Akadémián
2011. július 20., szerda

Agyagfalva: idén magasabb szinten alkotnak

A 10–25 éves tehetséges fiatalok vizuális nevelésével foglalkozó Makói Videó- és Művészeti Műhely augusztus első harmadában rendezi meg Agyagfalván az I. Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Vizuális Alkotóműhelyt.

Agyagfalva: idén magasabb szinten alkotnak
2011. július 20., szerda

Egymás torz tükrében

Dr. Papp Kincses Emese egyetemi tanárnak, írónak Fekete-fehér címen jelent meg az 1989 utáni román és magyar sajtóról szóló imagológiai elemzése a Székelyföld Kulturális Folyóirat júliusi számában.

Egymás torz tükrében
Egymás torz tükrében
2011. július 20., szerda

Egymás torz tükrében

2011. július 19., kedd

Vérnász a Csűrszínházban

A Mikházi Csűrszínházi Egyesület különálló produkcióként színpadra állítja Federico Garcia Lorca Vérnász című drámáját a mikházi Csűrszínházban.

Vérnász a Csűrszínházban
Vérnász a Csűrszínházban
2011. július 19., kedd

Vérnász a Csűrszínházban

2011. július 19., kedd

Sikeres utánpótlás-nevelés – tizenötödször Szejkefürdőn

Kiállításmegnyitóval és közös énekléssel zárult az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete által szervezett XV. Szejke Szépteremtő Kaláka népművészeti alkotótábor. A számtalan „ünnepi és hétköznapi” használati tárgy mellett új barátságok is születtek a Szejkén, hisz az alkotás mellett volt idő a táborozásra, szórakozásra egyaránt.

Sikeres utánpótlás-nevelés – tizenötödször Szejkefürdőn
2011. július 18., hétfő

A kiszámíthatatlan egykori matematikus

Podmaniczky Szilárd író, költő volt hétfőn a Székelyföld folyóirat vendége, mivelhogy a periodika júliusi számában néhány rövid prózáját olvashatják.

A kiszámíthatatlan egykori matematikus
A kiszámíthatatlan egykori matematikus
2011. július 18., hétfő

A kiszámíthatatlan egykori matematikus

2011. július 18., hétfő

Erőss János-emléktárlat nyílt Csíkszeredában

Csatószeg szülötte, a néhai Erőss János muzeológus csontfaragványaiból nyílt emléktárlat hétfőn délelőtt a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.

Erőss János-emléktárlat nyílt Csíkszeredában
2011. július 18., hétfő

Kalákában a művészpalánták

Tizennyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit hétfőn Gyergyószárhegyen a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor; a felnőttkorba lépő rendezvényen – annak rendje és módja szerint – nagykorúsítási ünnepséget is tartanak. A fő cél azonban továbbra is a tehetséggondozás és a magyarságtudat ápolása, melyben ez alkalommal 36 fiatalt részesül.

 

Kalákában a művészpalánták
Kalákában a művészpalánták
2011. július 18., hétfő

Kalákában a művészpalánták

2011. július 18., hétfő

Magukat magyarnak valló fotográfusok tárlata

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, illetve a Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MFVSZ) közösen szervezi azt a fotókiállítást, amelyre a határon túl élő és alkotó, magukat magyar nemzetiségűnek valló fotográfusok, továbbá a MFVSZ tagjai jelentkezhetnek augusztus elsejéig.

Magukat magyarnak valló fotográfusok tárlata
2011. július 18., hétfő

Megvannak a Milvus nemzetközi természetfotó pályázat nyertesei

Két kategóriában hirdetett fotópályázatot idén januárban a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A harmadik nemzetközi Milvus természetfotó pályázatra az első kategóriába szabad témájú természetfotókkal lehetett jelentkezni, a második kategóriába vízi élővilágot ábrázoló fotókat vártak.

Megvannak a Milvus nemzetközi természetfotó pályázat nyertesei
2011. július 17., vasárnap

Testvérkapcsolat született a Csángó Hétvégén

Összevont Csángó Hétvégét és A Tatros forrásánál csángófesztivált tartottak szombaton és vasárnap Gyimesfelsőlokon. Nyáron kicsit egyszerűbb fesztivált szervezni, mert nagyobb az érdeklődés – emelte ki Antal Tibor szervező. Hozzátette, a helyi önkormányzat költségeket is takarított meg így, hogy a két rendezvényt egyszerre tartották.

Testvérkapcsolat született a Csángó Hétvégén
2011. július 17., vasárnap

Véget ért Románia legszínvonalasabb régizene fesztiválja

Harmincegy éve alapították a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, és az utóbbi években a szervezők – a Hargita Megyei Kulturális Központ, a megyei tanács és a városi önkormányzat – európai rangúvá emelték a rendezvényt.

Véget ért Románia legszínvonalasabb régizene fesztiválja
2011. július 16., szombat

Újra divatba jöhetnének a székely festékesek

A vártnál sokkal nagyobb érdeklődés övezte Páll Etelka Székely festékesek című kiállítását, amelyet július 15-én, pénteken nyitottak meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. A kiállításon  tizenhat, növényi festéssel színezett gyapjúból készült festékes várta az érdeklődőket.

Újra divatba jöhetnének a székely festékesek

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye