Egymás torz tükrében

Dr. Papp Kincses Emese a Németh Géza-díj átvételekor

– A 89-es ún. rendszerváltás után a sajtó igenis, élt a „szabadságával”, pontosabban visszaélt a szabad véleménynyilvánítás jogával. A kommunista diktatúra egyszínű pártsajtó-orgánumai nem szűntek meg, csupán nevet változtattak, az újságírói állomány (jobbára a Ştefan Gheorghiu Újságíróképző végzettjei) részben ugyanaz maradt. Ez a korábbi intézményes képzés, a régi beidegződések befolyásolták a szakmailag megalapozott minőségi újságírás normáinak, az objektivitás, a tárgyilagosság és hitelesség, pártatlanság és igazságosság követelményének gyakorlati alkalmazását. A közönség bizalmának, az írott sajtó hitelének és hitelességének visszanyerésére változatos módszereket használtak, elsősorban az érzelmi ráhatás, meggyőzés, állásfoglalás, cselekvésre mozgósítás manipulációs és propagandisztikus eszközeinek felhasználásával. A román médiában drámai hangon számolnak be a Székelyföldön élő románok folyamatos „üldözéséről és üldöztetéséről”, ezzel párhuzamosan gunyoros, lekicsinylő módon írnak a magyarság jogérvényesítő küzdelmeiről, vezetőiről, közéleti személyiségekről.

Szakmai és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan a hamis hírgyártás, álhírek, rémhírek terjesztése, a román befogadók sokkolása, hisztériakeltés, a székelyek kegyetlenkedéseiről írott hazugságok (levágják a románok fejét fejszével és azzal futballoznak”, „megvertek egy terhes nőt a csíkszeredai állomáson, mert románul beszélt”, „megverték a román papot, elkergették a tanárokat, gyermekeket”), Nagy-Magyarország hamisított térképe a televízióban, a nyíltan vállalt magyargyűlölet, megvetés mélysége.

Ma már kimondható, és ki is kell mondanunk, hogy ebben az irányított, a hatalmukat átmentett szekuritátés és volt pártvezetők, politikusok által szervezett, a magyar és a román nép egymásra uszításának szomorú színjátékában, amely a marosvásárhelyi véres eseményekben tetőzött, a média társadalmi küldetéséhez méltatlan, dicstelen szerepet játszott. Ez a szándékos és politikailag irányított torzulás és torzítás elsősorban a helyi és országos román sajtót jellemezte, és mind a mai napig fel-felbukkan a nacionalista beállítottságú lapokban, újabban a televíziós csatornákon is.

– Elemzése alapján arra következtettem, hogy a román–magyar párbeszéd hiányának egyik fő oka, hogy az újságírók az írásaikban – már eleve – legtöbbször állást foglaltak. Főleg az interetnikai témákban hiányoznak a tárgyilagos hírek, az elemző írások, amelyek mindegyik fél véleményét kikérik, és nem sorakoznak fel senki mögé. Mit lehetne ez ellen tenni?

– Az objektivitás követelménye nem engedi meg azt, hogy az újságíró egy valós tényt, eseményt, hírt a nemzeti hovatartozásától függően tálaljon, átértelmezzen: ami a magyarság számára „jó hír”, az a román lapokban „rossz hírként” jelenjen meg. Ez a szembenállás akkor fog megszűnni, ha Romániában megvalósul a magyarság teljes körű egyenjogúsága.

– Ha a jelenlegi nyomtatott, illetve elektronikus sajtót vesszük szemügyre, a román–magyar témákat tekintve most is az arány inkább a vélemény műfaj felé tolódik el, avagy az oknyomozó cikkek irányába billen a mérleg?

– A húsz évvel ezelőtti román–magyar önkép- és nemzetkép médiabeli alakításának negatív hatásai mind a mai napig érzékelhetőek az időnként felerősödő etnocentrikus és nacionalista politikai és médiabeli narratívákban, sőt, az erdélyi magyarságra vonatkozó politikai döntéshozatalt (törvényeket) is befolyásolják. A média országos szinten polarizálódott, kimutatható, hogy vannak lapok, amelyek a mindenkori kormányzatot, mások bizonyos pártok népszerűsítését szolgálják. Néhány ellenzéki beállítottságú román lap is működik.

A román–magyar együttélés problematikáját illetően az egyes lapokban a cikkek számbeli csökkenése állapítható meg. A helyi Adevărul Harghitei-ben nőtt a tényközlő, objektíven tájékoztató cikkek száma, ami egyfajta normalizálódás jele. Sarkalatos kérdésekben azonban (önálló magyar egyetem létrehozása, az autonómia-ügy, a magyar nyelv hivatalossá tétele Székelyföldön, kétnyelvűség) álláspontjuk a politikai hatalom hivatalos álláspontját közvetítve mind a helyi, mind az országos napilapokban ugyanolyan elutasító maradt.

A romániai magyar média a tárgyszerűségre és semlegességre törekvő, a politikai-ideológiai csoportokkal szemben távolságot tartó angolszász modell helyett a pártos nyugat-európai sajtó által képviselt hagyományt folytatja. Az ügyeket és eszméket képviselő újságírók lojálisak a választott érdekképviselethez, az RMDSZ-hez és a politikai vezetőkhöz, a politikai propaganda eszközeivé váltak – néhány kivételtől eltekintve –, hiányzik az oknyomozó újságírás, a társadalom és közvélemény által elvárt „ellenőrző” funkció, kritika.