A Csíki Székely Múzeum különleges kalandra hívja a közösen tanulni, szórakozni, kikapcsolódni vágyó látogatókat október 8-án, szombaton délelőtt 10 órától a zsögödi Nagy Imre Galériába.
Október 6-án, csütörtökön 18 órától a Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története című dokumentumfilmet vetítik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagy aulájában.
Csajkovszkij közismert Diótörő balettjébe, az ólomkatonák megformálására 10–13 év közötti fiúkat keresnek. Az egyszerű koreográfia nem igényel különösebb tánctudást.
Öt évvel ezelőtt szeptember 30-án hunyt el az erdélyi magyar irodalom kiválósága, Sütő András. Barátai, ismerősei, tisztelői emlékeztek rá, egyelőre marosvásárhelyi nyughelyénél, a helyi Sütő-szobor felállítása ugyanis még várat magára.
Szombaton a gyergyócsomafalvi önkormányzat és a Települési Székely Tanács szervezésében sor került Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítására a helyi Művelődési Otthon kiállítótermében. A jelenlévők megcsodálhatták a művész által készített zászlókat, jelképeket. A rendezvény szervezésében közreműködött a Borsos Miklós Művészetért Alapítvány és a Köllő Miklós Általános Iskola.
Október folyamán rendezik meg a Lépések színekben és formákban a művészetért alapítvány éves tárlatát.
40 székelyföldi fotóművész 74 alkotását tartalmazó vándorkiállítás anyagából nyílt tárlat péntek délután Csíkszeredában a megyeháza galériájában.
A székelyek története és régészete a középkorban címet viselte a héten tartott Énlaka-konferencia.
Kezdődik a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A 33 éves múlttal rendelkező fesztivál hatodik alkalommal kerül megrendezésre Gyergyószentmiklóson.
Búcsús szentmise keretében köszöntötték az angyalok fejedelmét csütörtökön Csíkszentmihályon, és ugyanekkor áldották meg a templom számára készült új Szent Mihály-szobrot.
Mesejátékként szerepel a bérletkínálatban a Csíki Játékszín Mindennapi varázslatok című előadása, melynek ősbemutatóját pénteken 18 órától tartják. Budaházi Attilával a darab szerző-rendezőjével beszélgettünk.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A Szent Balázs Orvosi Alapítvány és a Stúdium Alapítvány október 14–16. között a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban szervezi meg azt a keresztény orvos konferenciát, amelynek főtémáját az alternatív orvoslás képezi.
Halálának ötödik évfordulóján Sütő Andrásra emlékeznek pénteken 17 órától sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben.
Csíkszeredában pénteken nyílik vándorkiállítás a sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum fotóklub Varázsképek, Székelyföld című gyűjteményének anyagából.
Lakatos Demeter-emlékestet tart a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület pénteken 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében. Halász Péter néprajzkutatóval beszélgettünk.
Október 1-jéről 2-ára virradó éjszaka tartják országszerte a Könyvtárak éjszakáját. Összesen 37 városban nyílnak meg a könyvtárak kapui, többek közt Marosvásárhelyen is.
Erdély gyermekfővárosává válik Sepsiszentgyörgy a jövő héten, a város ad otthont a Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó harmadik kiadásának. Egy hét alatt Erdély összes bábszínháza bemutatkozik a gyerekközönség előtt.
A Thaiföldről nemrég hazatért Osonó Színházműhely október 2-án, 3-án és 4-én játssza legújabb, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A társulat, amelynek két csíkszeredai színész – Bartha Loránd és Mucha Oszkár – is tagja, mindhárom nap 17, illetve 19 órától lép fel.