Nemcsak nyelvében, de jelképeiben is él a nemzet

Szombaton a gyergyócsomafalvi önkormányzat és a Települési Székely Tanács szervezésében sor került Pécsi L. Dániel jelképművész kiállítására a helyi Művelődési Otthon kiállítótermében. A jelenlévők megcsodálhatták a művész által készített zászlókat, jelképeket. A rendezvény szervezésében közreműködött a Borsos Miklós Művészetért Alapítvány és a Köllő Miklós Általános Iskola.

Csata Beáta

2011. október 02., 16:172011. október 02., 16:17

2011. október 03., 09:582011. október 03., 09:58

Pécsi L. Dániel a jelenlevőket meghívta a tárlat megtekintésére

Elsőként Kedves-Tamás Antal az önkormányzat nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, szükség van a jelképekre, mert a hovatartozásunkat hivatott jelezni. Utána Korpos Levente, a Települési Székely Tanács elnöke köszöntő beszéde következett, amelyben kifejezte háláját Pécsi L. Dánielnek Csomafalva címere megvalósításáért. Elmondta, nemcsak nyelvében, de jelképeiben is él a nemzet. Majd egy Nyirő-idézettel zárta gondolatait.

A Köllő Miklós Általános Iskola diákjai zenés-verses összeállítást mutattak be, akiket Kercsó Teréz magyartanárnő készített fel. Majd a kiállítás következő mozzanataként Okos Márton közíró mutatta be Pécsi L. Dániel életútját. Elmondta, minden címert úgy lehet naggyá tenni, ha használják. Megjegyezte, érett kiállításnak lehetnek tanúi a jelenlevők, hisz több mint 150 címert gyűjtöttek össze, amelyek megtalálhatók szerte a Kárpát-medencében. Pécsi L. Dániel ezeket a címereket letette a magyarság asztalára, hogy csodáljuk és használjuk – folytatta gondolatait Okos Márton. Elmesélte, mivel a jelképművész eredetileg villamosmérnök volt, kapott egy felkérést, hogy oldja meg a koronázási ékszerek és a palást szakszerű megvilágítását és állagmegóvását. Akkor egy életre elkötelezte magát. A temesvári forradalom tizedik évfordulójára Pécsi L. Dánielt felkérték, hogy készítse el a magyar posta által kiadott emléklapot, illetve bélyeget. Az elkészített, kiállított címerek egy életutat jelölnek, amelyet ha összevarrunk, megkapjuk a Kárpát-medence egységét.

Végül bemutatta a Pécsi L. Dánielről szóló Egy kései végvári vitéz című könyvet, amelyet Benkei Ildikó szerkesztett a művésszel való beszélgetéseik alapján. Ez a könyv a jelképművész életútját mutatja be, amelyben megjelennek példaképei is. Az alkotás folyamataként Pécsi L. Dániel először megismerkedik a település néprajzával, múltjával, amit próbál majd összekötni a jelképekben. Egy címer minél egyszerűbb, annál jobb, de magába kell foglalja a település múltját, jelenét és jövőjét – magyarázta Okos Márton. „Pécsi L. Dániel a címereket pajzsként tartva a települések előtt védi a magyarságot” – jegyezte meg. Címereiből mozaikként áll össze a Kárpát-medence.

A Köllő Miklós Általános Iskola diákjai zenés-verses előadással készültek a kiállítás alkalmából

A megnyitó végén Pécsi L. Dániel szólt a közönséghez. Ismertette szellemi példaképeit: Balassi Bálint, Bartók Béla és Bocskai István. Majd hitvallását osztotta meg a jelenlevőkkel Balassi verse és megzenésített éneke által. Végül egy tárlatmegtekintésre hívta meg az egybegyűlteket. Bemutatta a 15 év alatt készített, a Csomafalván kiállított címereket, amelyek között voltak egyházi jelképek, önkormányzati, közoktatási címerek, civil szervezetek és vendéglátó egységek jelképei is. Végül a Csomafalva számára készített címer elemzésére is sor került. Korpos Levente a Települési Székely Tanács nevében megajándékozta a művészt egy székely zászlóval. Borsos Géza elmagyarázta, honnan származnak a zászlón fellelhető motívumok.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 25., szerda

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig

A lakossági panaszokra reagálva ideiglenes kátyúzásba kezdtek Gyergyószentmiklós több pontján. A téli hónapok alatt keletkezett úthibákat hidegaszfalttal próbálják orvosolni, amíg az időjárás és a költségvetés lehetővé nem teszi a tartósabb javításokat.

Kátyúznak Gyergyószentmiklóson: egyelőre ideiglenes javítás a tavaszi munkálatokig
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
Hirdetés