"Hej, vára, vára"

Méhes György gondolatai által vezérelve pályázta meg a Csillagvár Napközi Otthon a székelyudvarhelyi városi tanács által meghirdetett projektet, melynek célja, hogy a gyerekek megismerjék környékünk történelmi nevezetességeit, hisz fontosnak tartják, hogy bővüljön, gyarapodjon az óvodások történelmi ismerete. „Őrizzük meg, tiszteljük mindazt, ami jó volt a múltban, mert aki nem becsüli meg a múltat, annak jövője sincs” – írta Méhes.

Cukorbetegek Világnapja Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi Cukorbetegek Egyesülete november 13-án, szombaton a Cukorbetegek Világnapja alkalmából szervez előadásokkal egybekötött vércukorszint-mérést.

Cukorbetegek Világnapja Gyergyószentmiklóson
Cukorbetegek Világnapja Gyergyószentmiklóson
2010. november 11., csütörtök

Cukorbetegek Világnapja Gyergyószentmiklóson

2010. november 11., csütörtök

A mintadiák?

Pálfi Tünde XII.-es diák zenekarvezető, csapatkapitány, informatikus, volt YouthBankár és gyerekkori karatebajnok egy személyben. Elemi iskoláit a Tompa László Általános Iskolában végezte, V–VIII. osztályban a Tamási Áron Gimnáziumba járt, jelenleg pedig a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium matematika-informatika szakának egyik éltanulója. Aktívan részt vett többek közt a Föld Napján rendezett vetélkedőn, csoportja harmadik díjat...

A mintadiák?
A mintadiák?
2010. november 11., csütörtök

A mintadiák?

2010. november 11., csütörtök

A „szép” könyveké a világ

Elmúlt már az az idő, amikor egy könyv csak betűből állt, manapság az olvasnivalónak szemet gyönyörködtetőnek, vonzónak kell lennie, s nem árt az sem, ha valami hanghordozós mellékletet tartalmaz. Valószínűleg ebből a meggondolásból díjazzák évente a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a szép könyveket.

A „szép” könyveké a világ
A „szép” könyveké a világ
2010. november 11., csütörtök

A „szép” könyveké a világ

2010. november 11., csütörtök

A szavak néha egymás között fociznak

Immár hagyománnyá vált a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, hogy a könyvvásár idején író-olvasó találkozót szerveznek. Csütörtökön a szavak pattogóan játékos mesterével, Lackfi János magyarországi költővel, íróval, műfordítóval ismerkedhettek meg a tanulók.

A szavak néha egymás között fociznak
A szavak néha egymás között fociznak
2010. november 11., csütörtök

A szavak néha egymás között fociznak

2010. november 11., csütörtök

Tetoválóművészek találkoznak Sepsiszentgyörgyön

Románia tetoválóművészei gyűlnek össze Sepsiszentgyörgyön, és mutatják be tudásukat egymásnak, a tetoválásra vágyóknak, illetve a közönségnek. A rendezvényt a Román Tetováló Szövetség szervezte.

Tetoválóművészek találkoznak Sepsiszentgyörgyön
2010. november 11., csütörtök

Színész, taxisofőr és író: Tutuka

Volt színész, újságíró, és most taxisofőr Bécsben. Székely Szabó Zoltán könyve rendhagyó módon, munka közben, egy taxiban született.

Színész, taxisofőr és író: Tutuka
Színész, taxisofőr és író: Tutuka
2010. november 11., csütörtök

Színész, taxisofőr és író: Tutuka

2010. november 11., csütörtök

Népzene- és néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön

Hétvégén 22. alkalommal kerül sor Sepsiszentgyörgyön a népzene- és néptánctalálkozóra, ahol idén is minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást kínálnak a rendezvény szervezői.

Népzene- és néptánctalálkozó Sepsiszentgyörgyön
2010. november 10., szerda

Az alkohol káros hatása a fiatalokra

Szétdúlt helyiség, fotelekben, földön és asztalra dőlve alvó emberek, üres sörösüvegek szanaszét: egy éjszakai házibuli utáni reggel. Így indult a csíkszeredai Kós Károly Építészeti Szakközépiskola gólyabálja november 9-én a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Az alkohol káros hatása a fiatalokra
Az alkohol káros hatása a fiatalokra
2010. november 10., szerda

Az alkohol káros hatása a fiatalokra

2010. november 10., szerda

Még lehetsz Erdély Hangja

Több mint 200-an jelentkeztek már az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató versenyre, amelynek célja porondot teremteni a romániai tehetségeknek.

Még lehetsz Erdély Hangja
Még lehetsz Erdély Hangja
2010. november 10., szerda

Még lehetsz Erdély Hangja

2010. november 10., szerda

Még lehetsz Erdély Hangja

Több mint 200-an jelentkeztek már az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató versenyre, amelynek célja porondot teremteni a romániai tehetségeknek.

Még lehetsz Erdély Hangja
Még lehetsz Erdély Hangja
2010. november 10., szerda

Még lehetsz Erdély Hangja

Babgulyás sokác módra
Megnyitás

Babgulyás sokác módra

Nem kell folyton mellette ücsörögni, időnként kavargatni, és mégsem ég oda. A sokácbab-készítés titkaiba avatjuk be nézőinket, miközben a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a héten megnyílt kiállításaiba is betekintést nyerünk.

2010. november 10., szerda

A cucc nem boldogít

Tamási Áron szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, ezzel szemben a magyarországi pszichológus, Bagdy Emőke azt állítja: azért vagyunk a világon, hogy boldogok legyünk benne. Na, de hogyan csináljuk? A Mesterkurzus marosvásárhelyi előadásán erre is kaptunk tanácsokat.

A cucc nem boldogít
A cucc nem boldogít
2010. november 10., szerda

A cucc nem boldogít

2010. november 10., szerda

Bőségünnep és kreativitásfejlesztés

Bőségünnepet tartottak november 10-én a Csicsergő Napközi Otthonban. A város többi napközijéből is meghívtak két-két óvodást, valamint óvónőiket.

Bőségünnep és kreativitásfejlesztés
Bőségünnep és kreativitásfejlesztés
2010. november 10., szerda

Bőségünnep és kreativitásfejlesztés

2010. november 09., kedd

Bábel tornya manapság és a Nyelv

Két csíkszeredai díjazottja is volt a nemrégiben Nagyváradon lezajlott Metrion Animációs Filmfesztiválnak (MAFF). Bábel tornya címmel írtak ki plakát- és animációs pályázatot a szervezők, amelyre több országból is érkeztek munkák. Gergely Szilárd a második díjat kapta animációjáért, míg Szőcs Tamást a legjobb plakátötletért díjazták.

Bábel tornya manapság és a Nyelv
Bábel tornya manapság és a Nyelv
2010. november 09., kedd

Bábel tornya manapság és a Nyelv

2010. november 09., kedd

A nagyratörő irodalmi est

Márton László, a Magyar Köztársaság babérkoszorús írója a nyolcvanas évektől közel húsz kötet szerzője. Több rangos díjjal igazolt írói pályát tudhat maga mögött. Két irodalmi estjére is sor kerül Erdélyben.

A nagyratörő irodalmi est
A nagyratörő irodalmi est
2010. november 09., kedd

A nagyratörő irodalmi est

2010. november 09., kedd

Évadzáró kerékpártúra

Akik nem sajnálták idejüket, energiájukat, kerékpárjukat, azok élménygazdag „biciklis évet” zárnak. November 13-án 12 órakor pedig nekivágnak 2010 utolsó túrájának – halászlével, mulatozással.

Évadzáró kerékpártúra
Évadzáró kerékpártúra
2010. november 09., kedd

Évadzáró kerékpártúra

2010. november 09., kedd

Évadzáró kerékpártúra

Akik nem sajnálták idejüket, energiájukat, kerékpárjukat, azok élménygazdag „biciklis évet” zárnak. November 13-án 12 órakor pedig nekivágnak 2010 utolsó túrájának – halászlével, mulatozással.

Évadzáró kerékpártúra
Évadzáró kerékpártúra
2010. november 09., kedd

Évadzáró kerékpártúra

2010. november 09., kedd

Hét törpe a hét napra

Hapci hétfőre, Kuka keddre, Morgó szerdára és így tovább... A hét törpe alapján nevezték el a hét különböző napra szóló gyerekbérletet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ahol idei újdonság, hogy külön gyermekelőadásokra is bérletet hirdetnek.

Hét törpe a hét napra
Hét törpe a hét napra
2010. november 09., kedd

Hét törpe a hét napra

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye