A vártnál nagyobb népszerűségnek örvendett a szerdán immáron második alkalommal megtartott PONT alternatív ifjúsági kávéház. Az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszéki szervezete által rendezett eseménynek a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza adott otthont.
2011. szeptember 15., 18:152011. szeptember 15., 18:15
2011. szeptember 16., 14:172011. szeptember 16., 14:17
A közel hetven résztvevővel zajló rendezvényt – annak ellenére, hogy a csíki diákság számához viszonyítva ez kevés – a szervezők sikeresnek értékelik, mivel a PONT maximálisan eleget tett a felvállalt szlogennek: Fiataloktól – fiataloknak.
Az összes programpontot diákok bonyolították. A legnagyobb népszerűségnek örvendő tevékenységet, a karikatúra-készítést a művészeti iskola egyik diákja, Demeter Ágnes vállalta, de az esti koncertet adó zenekar, a Loud Sound Dealers tagjai is középiskolások. Ezen kiemelkedő programok mellett kézműves-tevékenységek is zajlottak, illetve társasjátékokkal szórakozhattak az érdeklődők. A régi tankönyvek eladásának, illetve vásárlásának a könyvbazár biztosított keretet, egyúttal tehetséges diákköltők olvasták fel verseiket.
A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy lehetőséget nyújtson a csíki fiataloknak az érvényesülésre. Az estét egy fantasztikus hangulatú gitárelőadás zárta. A szervezők decemberre ígérik a folytatást, még több és változatosabb programPONTtal.
szóljon hozzá!