Fotó: Pethő Melánia
Bár a tervek között szerepel, egyelőre nem tudni, mikor sikerül létrehozni az álmodott szabadidő központot a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központjában. Az viszont már biztos, hogy tartalmasan tölthetik az időt azok, akik részt vesznek a lovaglótáborokban. Hétfőn az idei második csoport kezdhette el a sport alapjainak elsajátítását.
2011. július 18., 17:292011. július 18., 17:29
2011. július 18., 18:292011. július 18., 18:29
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani az önellátó életmódról – a sokak számára jól hangzó életformát azonban nem mindenki vállalja. Böjte Csaba atya szárhegyi központjában viszont jó példával találkozhatunk, a három éve adományból létesített lovardánál komoly a melléállás: az állatok takarmányszükségletét, egyéb ellátását a nyári lovaglótáborok résztvevőinek adományából szerzik be.
„Tíz lovat és hozzájuk a felszereléseket adományba kaptuk ezelőtt három évvel a pilisvörösvári Wipperhauzer Istvántól. Az adományozó egy évig vállalta az állatok gondozását, tavalytól viszont nekünk kell gondoskodnunk róluk” – számol be a lovas táborok előzményeiről László Pál, lovász, lovas oktató, aki maga is Böjte atya kegyei alatt nevelkedett.
Elmondta, a lovardát eredetileg az alapítvány gyerekei lovagoltatása és lovas táborok szervezése céljával indították, a nem kevés költséggel járó fenntartás miatt azonban tavalytól szélesebb körökben is meghirdetik a táborokat.
A jó hírű foglalkozások, színvonalas oktatás híre hamar terjedt, a jelentkezések miatt tavaly több tábort is szerveztek, és a befolyó adományból 50 százalékban sikerült fedezni a lovarda fenntartását. A lovas oktató számításai szerint idén teljesen önellátóvá tud válni a szárhegyi lovarda.
„Nem csak lovagoltatás zajlik. Szakképzett pedagógus segít a további foglalkozások szervezésében, és különböző szakembereket is bevonunk a programokba” – mondja a lovas oktató, sorolva a foglalkozások napi leosztását. Ezek szerint a péntekig tartó, bentlakásos táborban a fő tevékenység mellett kézműves foglalkozások, közös játékok, kirándulások, lovas kocsizás is lesz, ugyanakkor a környéken lelhető gyógynövényekkel ismerkednek a táborozók, a délutánokat érdekes előadások töltik ki. A szakmáját érintő kérdésekre Blénessy Árpád gyógykovács fog válaszolni az érdeklődőknek, Tölgyesi Béla magyarságismereti előadást tart, Pál Ibolya pedig lantjátékával ajándékoz kellemes időtöltést a tizenhat táborozó gyermeknek, fiatalnak.
szóljon hozzá!