Meghatározó sorozatélményeink: mi már tudjuk, hogyan végződnek

Biztosan sokunknak van néhány meghatározó tévésorozat-élménye. Legyen az a családi tévén valamelyik kereskedelmi csatornán futó, naponta új résszel előrukkoló szappanopera-hosszúságú történetfolyam, vagy torrentről letöltött, és néhány nap alatt ledarált évad, megkockáztatom, hogy

Ki ne hallott volna legalább a Csillagkapuról, a Szökésről, a Született feleségekről, vagy éppen a Jóbarátokról? Hát az Odaátról, a South Parkról, a Grace Klinikáról, a streamingszolgáltatók által kínált sorozatmennyiségről nem is beszélve, amit szinte lehetetlenség felsorolni.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy mindenki két sorozatot mondjon: az örökös kedvencét, illetve azt, amit időnként újra szokott nézni. A kérdésfeltevést követően kiderült: túl széles a paletta és túl nagy a merítés, amiből nem egyszerű két kedvencet kiemelni, így a legtöbb esetben inkább a felsorolásban maradtunk. Ami érdekes, hogy van ugyan átfedés a meghatározó sorozatélmények között, kollégáink kedvencei hihetetlenül sokszínű és változatos képet adnak, amely akár kedvcsinálóként is szolgálhat a sorozatnézésre, vagy éppen a nosztalgiázásra. Jöjjenek hát munkatársaink kedvenc folytatásos történetei, illetve az indoklások, hogy miért nézték/nézik azokat.

„Bár filmeket is szeretek nézni, ha valaha dönteni kellene a filmek és sorozatok között, én biztosan sorozatpárti lennék. Amellett, hogy hamarabb kerül az embernek 45-50 perce megnézni valamiből egy részt, mint 90-120 perce, az sem elhanyagolható tény, hogy ha sorozatot nézel, akkor esténként, amikor leülsz »mozizni«, sosem veszel zsákbamacskát: egy játékfilm kétesélyes, vagy jó, vagy nem, de a sorozatodat azért nézed, mert jó – neked legalábbis” – mondta el elöljáróban Szász Cs. Emese kolléganőnk.

Mint részletezte, az első sorozat, amit követett és szeretett még gyerekként, az a Knight Rider volt. Tetszettek neki a különálló sztorik, a beszélő, problémamegoldó vicces autó, na meg David Hasselhoff. „Tisztán emlékszem, milyen rosszul esett, amikor vége lett a sorozatnak. Néhány éve valamelyik csatornán ismét adták, belepillantottam és lelombozó volt, hogy mennyire másként láttam a 90-es években valamit, és mennyire semmitmondó, unalmas sztorinak találtam ezúttal” – fejtette ki.

Számára a Jóbarátok (Friends) örök kedvenc marad. „Ezt nem csak a világ imádta, de én is: a vicces, szerethető karaktereket, a szerelmeikkel, csalódásaikkal, visszatérő »bénázásaikkal« együtt.

Rédai Attila szerint élethelyzettől és kortól függ, hogy melyik számít számára a kedvenc sorozatnak. Általában az, amelyik valamilyen szempontból korszakalkotónak bizonyult: lehet újszerűsége vagy az adott élethelyzethez való passzolása miatt. Vagy egyszerűen csak, mert nagyon élvezetes volt – vezette fel mondanivalóját.

„Épp ezért most be fogok vallani olyan produkciókat is, amelyeket akár szégyellhetnék is, mint például a Friends, azaz a Jóbarátok. Gondolná valaki, hogy a kilencvenes években, huszonévesen ez volt az egyik leginkább kedvelt sitcom számomra is? Persze, hisz »rólunk« szólt, legalábbis az én generációmnak. De még a huszonéves kor előtt ott volt a Moonlighting, azaz A simlis és a szende. Az már a távoli múlt ködébe veszik, hogy miért is. Mert amúgy abban az időben a »nagy« misztikus sorozatokra, az Alkonyzónára, az X-aktákra esküdtem, értük képes voltam késő éjszakáig bámulni a Pro Tv-t. Lenyűgözött ugyanakkor a Star Trek sorozatok utópisztikus, bár mostani szemmel nézve meglehetősen bárgyú, néha együgyű világa is, gondolom, az agy néha pihenésre vágyik: ezekhez képest a mostani legújabb, a Netflixen futó Star Trek: Discovery sorozat már teljesen más világ, de nem kevésbé lenyűgöző. És ha sci-fi, akkor meg kell említsek egy másik frissebb produkciót: a The Expanse (A Térség) három idényt ért meg Syfy-produkcióban, és hamarosan az Amazonon, azaz egy streaming-szolgáltatónál folytatja, s

Kovács Attila kedvenc sorozatai között előkelő helyet foglalnak el az HBO Közép-európai gyártású sorozatai, mint a magyar Aranyélet, a román Umbre, vagy legutóbb a horvát Siker (Uspjeh), amelyek elmondása szerint amerikai sorozatoktól eltérően sokkal közelibbnek, életszerűbbnek tűnnek, mert ezeket az állapotokat jobban ismerjük.

„A bűnügyi, történelmi, a hírszerzés témájú és a fantasy sorozatokat követem inkább, szerintem érdemes megnézni a Narcos, a Breaking Bad (Totál szívás), a Black Sails (Fekete vitorlák), Babylon Berlin sorozatokat. A kedvenceim között ott van a Game of Thrones (Trónok harca), a True Detective (A törvény nevében) és néztem a Twin Peaks, az Outlander (Az idegen) részeit is, akárcsak a Black Mirrort, vagy a The Man In The High Castle (Az ember a fellegvárban) címet viselő szériákat. Még nem volt rá időm, de tervben van a Homeland (A belső ellenség), vagy a Berlin Station (Berlini küldetés), valamint a Gallipoli. Újranézésre nem nagyon van idő, mivel folyamatosan jönnek az újdonságok” – részletezte munkatársunk.

korábban írtuk

Black Mirror – tényleg félnünk kell a jövőtől?

Korunk egyik legnagyszerűbb antológia-sorozata a Black Mirror (Fekete Tükör). A disztópikus jövőképet, alternatív valóságokat bemutató széria egyedülálló a maga nemében.

„Sorozatok tekintetében – is – a múlt században ragadtam, hiszen két olyan darabot tekintek magaménak, amiről a Liget olvasóinak jelentős része talán nem is hallott” – ezt már Kozán István főszerkesztő kollégánk mondta, amikor arra kértük, hogy nevesítse kedvenc sorozatait. Rögtön hozzá is tette: a Columboról és a Rém rendes családról (Married with children) van szó. „Előbbi 69 részét egyenként gyakorlatilag már legalább négyszer láttam, Al Bundy vesszőfutásának mintegy kétszáz epizódját pedig talán még többször is. És ha még nem hümmögne középszerűségemen a tisztelt olvasó, akkor most megteheti: igen, ma is minden este megnézek legalább egy részt a két sorozat valamelyikéből. Ezek az amerikai gyártmányok tulajdonképpen a napi munka utáni szelepkiengedési funkcióként hatnak.

Molnár Rajmond kollégánk kedvenc sorozata eddig azért a Breaking Bad (Totál szívás), mert a Game of Thrones (Trónok harca) még nem ért véget, és nem tudja, hogy az előbbivel ellentétben, a hihetetlenül népszerű sorozatnak milyen lesz a befejezése. „A Breaking Bad számomra azért favorit, mert utánaolvasva jöttem rá, hogy új fejezetet nyitott a sorozatok között, ugyanakkor nagyon sok utalást tartalmazott a történetben bekövetkező eseményekre. Szórakoztató volt és azt kell mondanom, hogy nem nyújtották túl, hiszen öt évad alatt elmesélték a teljes történetet. Egy tulajdonképpeni, meg nem értett zseni életét mutatja be, aki 50 éves korában a betegsége nyomán jön rá, hogy mennyi lehetőséget elszalasztott az életében, ezáltal pedig egy hatalmas karakterfejlődésen megy keresztül, ami az utolsó évadokra csúcsosodik ki.

„Az első sorozat, amit végignéztem az a Lost (Eltűntek) volt, amit szeretnék valamikor az időm függvényében újranézni. Előtte nem néztem sorozatot, de ekkor rákaptam: következett a 24 és a Fringe (A rejtély), amiket szintén végignéztem, a végüket már heti bontásban” – osztotta meg egykori sorozatélményeit Zátyi Tibor sportszerkesztő kollégánk. Mint kifejtette, számára inkább az átívelő történetszálas sorozatok jönnek be: megnézte már többek között az Elementary (Sherlock és Watson) eddig kiadott részeit, a Castlet és a Mentalistát is.

„Szeretem még az antológiasorozatokat is, mint az American Horror Story, Fargo, True Detective, amelyek tulajdonképpen epizódokra bontott hosszú filmek.

Végül pedig következzék néhány meghatározó sorozatélményem, azok számára akik nem adták fel és még mindig kitartóan olvassák az anyagot. Az első sorozat, amit a tévében követtem az ausztrál Szívtipró Gimi (Heartbreak High) volt, és konkrétan emlékszem arra, hogy

A sorozatot szintén néző barátaim egyike mesélte el másnap, hogy mi történt a részben, engem pedig lesokkolt, és azóta sem néztem meg, így csak a képzeletemre hagyatkozhatok, amikor arra a váratlan fordulatra gondolok.

A „kapudrog” számomra a Szökés volt: ez rántott be a sorozatok világába. Következett a Hősök (Heroes), majd az Odaát (Supernatural), de letöltés után megnéztem a Csillagkapu (Stargate SG-1) majdnem összes részét, de ledaráltam a rebootolt Ki vagy doki? (Doctor Who) kilenc évadát, a rabszolgalázadásról szóló Spartacust, a századeleji brit arisztokratákról és cselédjeikről szóló Downton Abbeyt, a misztikus retródömpingként számontartott Stranger Thingst, sokáig napirenden voltam a South Parkkal, nagy kedvencem volt a Futurama és most zárkózom fel a Vikingekből és hirtelen össze sem tudom számolni, hogy hány sorozatnak fogtam neki és hagytam abba néhány rész után. A sötét utópiát felvázoló Handmaid’s Tale (A Szolgálólány meséje) ott van a kedvenceim között, de sokáig bűnös élvezetnek számított a True Blood, vámpírokról és természetfeletti lényekről szóló sorozat is. Az általam látottak közül kettőt emelnék ki: a Game of Thronest (Trónok harcát), aminél már-már fanatikusságig feszítettem a rajongást (igen, megvan az alapjául szolgáló könyvsorozat magyarul és angolul, van Trónok harcás tányérom, valamint ilyen pólóim és párnáim is), képes vagyok hajnalban felkelni, hogy megnézzem a legújabb részt, viszont már nem tudnám újranézni a sorozatot.

korábban írtuk

A Trónok harca egy rajongó szemszögéből

Valami nagyszerű kezdődött el a tévében 2011 májusában, ami azóta rajongók millióit tartja lázban. A megreformálódott kisképernyős műfaj ekkor már tucatjával termelte ki a jobbnál jobb sorozatokat, de valószínűleg az HBO sem gondolta, hogy mekkora aranytojást tojó tyúkot talált a Trónok harcában.

A másik maradandó élményem a Hátrahagyottak (Leftovers), ami egy középszerű nyári sorozatként indult, és bár nem volt rossz az első évada,

A harmadik évaddal tette fel a pontot az i-re a sorozat, sokadszorra is megmutatta, hogy az HBO nem szarral gurigázik. Rögtön hozzá kell tennem azonban, hogy még az etalonnak számító Drótot (The Wire) és a Maffiózókat (The Sopranos) még nem is néztem meg…

És neked melyik a kedvenc sorozatod?