
Szabó Ottó és Biró János
Fotó: Biró János archívuma
Kézdivásárhelyen találkozik két művész világa: Szabó Ottó szobrász és Biró János grafikus közös kiállítása a generációkon átívelő párbeszéd, a természet és az időtlenség témáit járja körül – személyesen és mélyen emberien.
2025. április 29., 16:182025. április 29., 16:18
Különleges találkozásnak lehetnek tanúi Kézdivásárhelyen a művészet kedvelői: Szabó Ottó szobrászművész és Biró János fiatal grafikusművész közös kiállítása generációkon és hangulatokon ível át. A két alkotó Elhallgatott történelmünk fába faragva, vászonra festve és papírra nyomtatva című képzőművészeti tárlatát április 26-án nyitották meg a kézdivásárhelyi Borudvar Pajta termében. A kiállítás nemcsak a műalkotásokról, hanem a hazatalálásról, a szakmai párbeszédről és az egymásra figyelés gesztusáról is szól. A kiállítást Jánó Mihály művészettörténész nyitotta meg.
Fotó: Biró János archívuma
Biró János Budapesten él, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója, aki minden karácsonykor hazautazik szülővárosába, Kézdivásárhelyre – nemcsak látogatóba, hanem „lelkileg hazajönni”. Így került kapcsolatba az idős szobrásszal is. „Szabó Ottó mindig érdeklődött felőlem édesapámon keresztül, aztán az utóbbi időben személyesen is találkozhattunk. Jóba lettünk – szakmai alapon is –, mindig elmesélte, hogy éppen mivel dolgozik, én pedig megmutattam neki, miket csinálgatok” – meséli János. A kiállítás ötlete is egy ilyen beszélgetésből nőtte ki magát:
– fogalmazott a fiatal grafikus.
A közös munka János számára egyszerre jelent szakmai kihívást és személyes küldetést. „Először is az otthont jelenti. Szeretném látni, hogy az embereket itthon is érdekli egy grafikai kiállítás, és azt is, hogy ezt a szép szakmát itthon is lehet folytatni. Az idő és tapasztalatbeli különbség közöttünk szimbolizálja az elhatározásaimat: hogy Budapest után Kézdivásárhelyen folytassam a művészeti pályafutásomat.” Ez a kiállítás azonban nem az első alkalom, hogy János generációkon átívelő művészeti térben állít ki. Részt vett már a székelyföldi grafikai biennálén, sőt az egyiptomi triennálén is, ahol – mint mondja – „talán mi számítottunk egzotikumként, mint magyar emberek”. Mégis, ez a tárlat más: személyesebb, közvetlenebb, emberibb.
Fotó: Biró János archívuma
Jánó Mihály művészettörténész szerint a két különböző generációhoz tartozó alkotó közös egyetértéssel rendezte meg ezt a tárlatot, amelyben sokféle műfajban, más és más technikával megvalósított művek láthatók.
Mert miközben Szabó Ottó a helyi hagyományokhoz kötődő, természeti vagy történelmi szemlélettel átitatott, vászonra festett és fába faragott rusztikus műveit helyezte el a falakon, addig a több nemzedékkel fiatalabb Biró János, a budapesti Képzőművészeti Egyetemen gyakorolt, rendkívüli kísérletező kedvvel létrehozott nagy méretű metszeteit és finom kis rajzait állította ki a tárlaton” – fogalmazott. Mindez a látvány közel sem homogén és harmonikus, mégis olyan egymásra figyelést és egymás tiszteletét feltételezi a két alkotó részéről, amely igencsak megérdemli a látogatók figyelmét.
Fotó: Biró János archívuma
És hogy mit hoz a két alkotó művészete közé egy ilyen együttműködés? „Munkáink egy részében a természetközeliség témája igencsak megegyezik – mondja János –, viszont a kontraszt megvan köztünk. Ő sok esetben a történelemből merít ihletet, én inkább az érzetekre, időtlenségre utalok. Ez talán szépen leírja a két korosztály közötti időbeli különbséget.”
„Annak ellenére, hogy már négy éve Budapesten lakom, a fő inspirációs forrásom még mindig a vidéki élet. Erős atmoszferikus hatásra törekszem, ami érzékelteti egy teljesen más világ hangulatát – úgy más, hogy sokszor elszakadunk önmagunktól. Ez lehet nyugodt és idilli, de misztikus, átláthatatlan, feszélyező is.”
Míg Biró Jánosnak ez egy pályakezdő kiállítás, Szabó Ottónak pályavégi
Fotó: Biró János
A fiatal művész nemcsak szakmai tapasztalatokkal, hanem mélyebb felismerésekkel is gazdagodott a közös munka során: „A kiállítás jó apropó arra, hogy beismerjem: szeretek együtt dolgozni másokkal, és a művészet által emberekre lelni. Nekem ez egy pályakezdő kiállítás, Szabó Ottónak pályavégi – mégis, bizonyára mindkettőnknek egy erős emlék marad.”
A kiállítás megnyitóján Jánó Mihály művészettörténész mondott köszöntőt – megerősítve, hogy ez a közös tárlat nem csupán két életpálya metszéspontja, hanem egy nagyobb történet része is: a hazatérésé, a közös nyelvnek és annak a csendes párbeszédnek a megtalálásáé, amelyet csak a művészet tud létrehozni – szoborban és grafikában, időben és térben.
Az élő állat minősége, súlya, de a hús szerkezete is számít, a fűszereket apróra darálják vagy darabolják, aztán gyúrják, töltik, sütik és füstölik a kolbászt, majd jóízűen elfogyasztják. De mi alapján értékel a zsűri egy megmérettetésen?
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
A korhelyleves a nevét onnan kapta, hogy a mulatozások, lakomázások után jólesik a gyomornak ez a savanykás ízű étel.
szóljon hozzá!