Elöl a zenében és emberségben

És sok stressznek, éjszakázásnak, állásnak ez az eredménye: fájnak a lábaim, reszket a kezem, gyógyszeren élek. Sok éven keresztül itt voltam a találkozón, most köszönöm Istennek, szent Krisztusnak, szent Máriának, hogy felébredtem s el tudtam jönni. Szedem a gyógyszert, de van, hogy nincs tehetségem (pénzem – szerk. megj.) hozzá. Nyugdíjam nincs, munkahelyem nem volt, csak zenész voltam. Az asszony megy napszámba, de neki is fáj a lába, mikor megy, mikor nem. Van egy kis disznónk, majorságunk” – vázolta a jelenlegi helyzetét a muzsikus.

Az istentisztelet idejére megállt a zene, utána folytatódott. Kibéreltek egy csűrt, vagy a kultúrház mellett volt egy emelvény, és ott zajlott. Mi kicsi gyermekek voltunk, oda voltunk zsúfolódva, bámultuk, csodáltuk. Egészen addig, amíg jött a csorda, és akkor mindenki széledt haza, hogy az állatait lássa el. Kora tavasztól késő őszig vasárnapról vasárnapra ez ment.”

Mint mesélte, a nagytáncba az öregek, a házas emberek mehettek, és azok, akik betöltötték a tizennegyedik életévüket és konfirmáltak. Az óvodások és iskolások a kistáncban ropták.

Sátoros ünnepeken volt még ugyan bál, de ott már beszivárgott a könnyűzene. Megszűnt tehát az a környezet, ahol a kisebbek meg tudták volna tanulni a táncokat, a népzenét a nagyoktól. Jelenleg Magyarlapádon és környékén sok tánccsoport működik, de őket már tudatosan tanították muzsikálni, táncolni.

Nem elég tanítani

„A nyolcvanas években, egyetemista korunkban kapcsolódtunk be a kolozsvári táncházmozgalomba, és ott ismerkedtünk meg Kallós Zoli bácsival, Könczey Árpáddal és Csillával. Az ő barátságuk buzdított arra, hogy vigyük vissza a táncházmozgalmat a faluba, abba a környezetbe, ahol megszületett. Táborokat szervezünk, alapítványt hoztunk létre, hogy tudatosan visszatanítsuk a fiatal generációnak a táncokat.

Emiatt hoztuk létre a szórványkollégiumot, ahová azok a környékbeli magyar gyerekek járnak, akiknek nincs lehetőségük magyar iskolába járni. Rengeteg önkéntesünk van, tanítók, tanárok, akik bejárnak a szórványkollégiumba tanítani, azért, hogy a Bethlen Gábor kollégiumnak biztosítani tudjuk az utánpótlást. Mert köztudott, hogy Erdélyben csökken a gyereklétszám, és az erőinket össze kell tegyük, mert másképp baj van” – hangsúlyozta Sipos Ferenc.