Nyáreleji aggódások

Szóval ülök itt a padon az oviban, kicsit félre vagyok ülve, nem vagyok benne a legnagyobb balhékban, óvatosabb vagyok annál. A doktornéni azt mondta még valamikor régen, mikor még tényleg csak féléves voltam, hogy mimóza típus vagyok, anya és apa érdeklődéssel figyelték ezt, még ha nem is bólogattak. Lógatom a lábam, nyújtogatom a kezem, nézek fel az égre, a madarakra, nagyon kíváncsi vagyok. Jönnek rögtön a többiek, Alexie is, meg Dávid is, meg mások a Micimackó tipegőből, ők is azt nézik, amit én. Nem veszem észre apát, aki biciklivel érkezett, s hozta magával Samut, az én macsekomat, akit anya otthon hagyott, de aki nélkül nem tudok elaludni az oviban sem. Én már csak azt látom, hogy amikor fekszünk le, az óvónéni hozza nekem Samut, mint mindig máskor.

Aztán lesz olyan is, amikor a másik ovi sem lesz, akkor lesz igazán a haddelhadd. Akkor azt tervezi apa és anya, hogy beülünk az autóba, s elmegyünk egyet kirándulni. Elmegyünk messze messze Magyarországra, ahol szintén voltam már, mikor féléves voltam, s mindenki úgy csodálkozott rajtam. Messziről megbámultak, meg fordultak utánam, mintha én volnék a szépségkirálynő – már persze, ha tudnám, hogy az ki. Ott volt bátyu is meg mások, de minderre én már nem emlékszem. Csak a tengerre emlékszem, mert az egy évvel később volt, s néha nézünk onnan fényképeket meg videókat, így tudom, milyen a tenger.

Nagyon szeretem a tengert, meg általában mindent, ami víz. Apa vett nemrég egy kicsi medencét az udvarra, napokig töltötte bele a vizet, aztán végül tíz percet tudtam ülni benne, mielőtt megjött volna az esős idő, de még akkor sem akartam kiszállni, pedig nagyon hideg volt a víz. És szeretem a homokozót, bár nekünk otthon nincsen, csak itt az oviban. Meg a játszótéren. Igaz, most voltak nálunk valami bácsik, felásták az udvart a kotrógéppel – igen, így ki tudom mondani, kotrógép –, s hagytak maguk után egy nagy földkupacot, ami már szinte olyan, mint egy homokozó. Nagyon szeretek kirándulni is, amikor anya és apa bejelenti, hogy kirándulás lesz, alig férek a bőrömbe, sikongatok meg minden. A kirándulásnál jobban talán csak az ajándékokat szeretem, minden nap várom, hogy jöjjön a Mikulás meg az angyalka, és amikor ők nem jutnak eszembe, akkor valakinek születésnapja lesz. Legalábbis szerintem.