Szétverik Gyimes völgye első töltőállomását

A falunak az éke – így fogalmazott Mihók Péter gyimesközéploki polgármester a településen még a kilencvenes évek elején létesült üzemanyagtöltő állomásról. A lakossági, illetve önkormányzati hozzájárulással, a Gyimes völgyében elsőként létrehozott benzinkút úgy két éve indult hanyatlásnak.

Mikóújfalu legidősebb emberét köszöntötték

A falu legidősebb emberét köszöntötték Mikóújfaluban. Dobricza Gyula bácsi betöltötte a 102 esztendőt. A hosszú élet titka Gyula bácsi szerint a munka.

Mikóújfalu legidősebb emberét köszöntötték
2010. december 09., csütörtök

Szociális juttatások kánaánja

A legtöbb településen a szociális segélyben részesülők zömét a roma lakosság teszi ki. Tusnád községben például összesen 331 személy kap ilyen juttatást, ebből 11 magyar. A polgármesteri hivatalok próbálják szigorúan betartatni – több-kevesebb sikerrel – azokat a feltételeket, amelyek a segélyezettek általi közmunkák elvégzésének kötelezettségeire vonatkoznak. A községvezetők zöme úgy vélekedett, idén sikerült kordában tartani az...

Szociális juttatások kánaánja
Szociális juttatások kánaánja
2010. december 09., csütörtök

Szociális juttatások kánaánja

2010. december 07., kedd

Székely betlehemes-készítő vetélkedő

Székely Betlehem-készítő vetélkedőt szervez a szárhegyi plébánia. Az érdeklődőknek Kisjézus születésének a Bibliából jól ismert jelenetét kell megformálniuk.

Székely betlehemes-készítő vetélkedő
2010. december 06., hétfő

Miklós-nap Csomafalván

Miklós-napi ünnepséget tartottak pénteken a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskolában – a rendezvényen az iskola névadója emléke előtt tisztelgett a diák- és pedagógusközösség. A kulturális műsor során felelevenedtek Szent Miklós püspök jótéteményei, és a Mikulás-várásra is ráhangolódtak a gyerekek.

Miklós-nap Csomafalván
Miklós-nap Csomafalván
2010. december 06., hétfő

Miklós-nap Csomafalván

2010. december 06., hétfő

Puttonyával körbejár...

A 2600 kilométeres Mikulás-túra önzetlen ajándékozói a dévai Szent Ferenc Alapítvány 150 főnyi gyermekcsoportját ajándékozták meg a máréfalvi Összefogás Házában. Messziről érkezett, és még hosszú út áll a puttonyos jótékonykodó, illetve 13 segítője előtt.

Puttonyával körbejár...
Puttonyával körbejár...
2010. december 06., hétfő

Puttonyával körbejár...

2010. december 06., hétfő

Épülnek a vidéki sportpályák

Több településen új sportpályák építése kezdődhet meg a közeljövőben, míg máshol folytatják a már tavaly megkezdett munkálatokat. Olyan is van, aki más úton próbálkozott – és sikerült is pénzt szereznie.

Épülnek a vidéki sportpályák
Épülnek a vidéki sportpályák
2010. december 06., hétfő

Épülnek a vidéki sportpályák

2010. december 03., péntek

Kevés, de jobb, mint a semmi

Megnyitotta csapjait a kormány, szerdán megjelent rendeletével kisebb összegeket juttatva az önkormányzatok számláira. Az eladósodott, beruházásaikat nehezen kivitelező, illetve költségvetésileg lassan ellehetetlenült települések számára ez csak csepp a tengerben.

Kevés, de jobb, mint a semmi
Kevés, de jobb, mint a semmi
2010. december 03., péntek

Kevés, de jobb, mint a semmi

2010. december 01., szerda

Csütörtökön kezdődik az általános mezőgazdasági összeírás

Az állatok esetében a 2010. december 1-jei létszámot, a termőterületeknél a 2009. szeptember 30. – 2010. október 1. közötti állapotot veszik alapul.

Csütörtökön kezdődik az általános mezőgazdasági összeírás
2010. november 30., kedd

Emlékjelállító főhajtás a sikaszói Sütő-laknál

Négy éve nincs közöttünk Sütő András. Pusztakamarás és Marosvásárhely utáni harmadik otthonánál, a sikaszói háznál rendhagyó András-napi megemlékezésre, köszöntésre gyülekeztek családtagjai, egykori barátai, tisztelői és – a kisiskolások személyében – jövőbeli olvasói is.

Emlékjelállító főhajtás a sikaszói Sütő-laknál
2010. november 29., hétfő

Madéfalva: nehezebb év volt, ám eredményes

Az idei év inkább arról szólt, hogy dokumentációkat készítettünk az előttünk álló beruházások megvalósítása érdekében – értékelte a 2010-es évet Szentes Csaba madéfalvi polgármester.

Madéfalva: nehezebb év volt, ám eredményes
Jégkorong-világbajnokság Székelyföldön a szurkolók és a játékosok szemével
Megnyitás

Jégkorong-világbajnokság Székelyföldön a szurkolók és a játékosok szemével

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

2010. november 29., hétfő

Sütő András-emlékplakettet avatnak Sikaszóban

November 30-án, kedden 11 órától emlékünnepség és ökumenikus áldó szertartás keretében leplezik le a kerámiaalkotást a Sütő-nyaraló falán. Az író családja mintegy száz meghívott részvételére számít.

Sütő András-emlékplakettet avatnak Sikaszóban
2010. november 25., csütörtök

Start előtt az általános mezőgazdasági összeírás

Kevesebb mint egy hét választ el minket a mezőgazdasági összeírás kezdetétől. December másodikától ugyanis több mint 30 ezer kérdezőbiztos keresi fel az országban található gazdaságokat, illetve az ágazatban tevékenységet kifejtő cégeket, hogy információkat gyűjtsön azok állapotáról.

Start előtt az általános mezőgazdasági összeírás
2010. november 24., szerda

"Külföldi szemetet ne hozzanak az országba"

Hatalmas port kavart a Nyárád mentiek körében az a hír, hogy Nyárádgálfalván ipari hulladékmegsemmisítő állomást építenének. A község polgármesterétől megtudtuk: egyelőre csend van, az érdekelt fél nem tért vissza.

2010. november 22., hétfő

Zajlik az árvízkárok helyreállítása

Folyamatban vannak a nyári esőzések által okozott károk helyreállítási munkálatai Maros megyében: egyesek még dolgoznak, máshol már befejezték, de a legtöbb helyen nem tartják elegendőnek a kiutalt összegeket.

Zajlik az árvízkárok helyreállítása
Zajlik az árvízkárok helyreállítása
2010. november 22., hétfő

Zajlik az árvízkárok helyreállítása

2010. november 21., vasárnap

Ajándékot kapott a közösség

Korszerűen felújított orvosi rendelőkkel és a napközi otthon központi fűtésrendszerével gazdagodott Dánfalva. A két, kiemelkedően fontos beruházás átadását pénteken, november 19-én tartották ünnepélyes keretek között.

Ajándékot kapott a közösség
Ajándékot kapott a közösség
2010. november 21., vasárnap

Ajándékot kapott a közösség

2010. november 18., csütörtök

Gyerekcipőben még a biotermelés

Noha kiváló alternatív gazdálkodási formának tartják a szakemberek, a biogazdálkodás még a mai napig sem tudott gyökeret verni Székelyföldön. Egyesek szerint a megfelelő tájékoztatás hiányának köszönhető, hogy ebből a szempontból is messze elmaradunk az európai átlagtól. Pedig állítólag vidékünkön könnyebben meg lehetne honosítani ezt a gazdálkodási típust.

Gyerekcipőben még a biotermelés
Gyerekcipőben még a biotermelés
2010. november 18., csütörtök

Gyerekcipőben még a biotermelés

2010. november 18., csütörtök

Tejfeldolgozót indítanának újra Felcsíkon

Többször is elhangzott már, a székelyföldi mezőgazdaság egyik legnagyobb betegsége a feldolgozó üzemek hiánya. Azaz hiába vagyunk tejtermelő vidék, a tapasztalat azt mutatja, kizárólag a tehénfejésből nem lehet megélni. A szakemberek úgy látják, a kisüzemek működtetése lehetne az egyik megoldás a túlélésben. Ebből a szempontból pedig úgy látszik, vannak előrelépések.

Tejfeldolgozót indítanának újra Felcsíkon
Tejfeldolgozót indítanának újra Felcsíkon
2010. november 18., csütörtök

Tejfeldolgozót indítanának újra Felcsíkon

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye