Madéfalva: nehezebb év volt, ám eredményes

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az idei év inkább arról szólt, hogy dokumentációkat készítettünk az előttünk álló beruházások megvalósítása érdekében – értékelte a 2010-es évet Szentes Csaba madéfalvi polgármester. A községvezető örvendetesnek tartotta, hogy az idén megírt mintegy negyven pályázatból a település majdnem kétéves költségvetésének megfelelő összeget sikerült biztosítani.

Rédai Botond

2010. november 29., 15:512010. november 29., 15:51

2010. november 29., 19:042010. november 29., 19:04

Az idei év főleg az előkészületek jegyében zajlott, jövőre kezdődhetnek a munkálatok

„Nehezebb volt az idei esztendő, viszont sokkal eredményesebb, mint a tavalyi. Több mindent meg tudtunk valósítani, főleg a pályázatok révén” – nyugtázta kérdésünkre a községvezető. Példaként kiemelte, a településen szervezet rendezvények mintegy 80 százalékát pályázati pénzből sikerült megszervezni, így a helyi költségvetést nem terhelték ezek a kiadások. „Az egyik legnehezebb feladat volt munkára sarkallni az alkalmazottakat” – tette hozzá az elöljáró. Szerinte dicséretre méltó a községházán dolgozók magatartása, akik a közalkalmazottak fizetésének csökkentése után figyelmen kívül hagyták alacsony béreiket és a település érdekében dolgoztak. A végéhez közeledő esztendőről egyébként múlt vasárnap tartottak beszámolót a községvezetők.

Az előkészületek éve

„Az idén papírt gyártottunk” – érzékeltette Szentes Csaba polgármester a munkának azon részét, amelyet talán kevésbé látványos a lakosság számára, ám elengedhetetlen a különböző beruházások elvégzésére. Így például a Bogát Kistérség által, infrastrukturális fejlesztésre nyert hatmillió eurós pályázat kivitelezési tervei elkészültek, a tél folyamán lezárulnak a közbeszerzési eljárások is, így tavasszal Madéfalván is elkezdődhet a víz- és csatornahálózat kiépítése.

Szintén a településen turisztikai fejlesztésre költhetnek el 200 ezer eurót egy újabb pályázat nyomán, amelynek révén turisztikai információs iroda is létesül a településen. Az előkészületek fázisában van a Madéfalvi Veszedelmet bemutató tanösvény kialakítása, melynek során az emlékmű körüli teret is átrendezik. A projekt részeként, a helybéliek által majálisozóként ismert területen, kétszintes, központi fűtéssel ellátott menedékház is épül. Itt egyébként egy táborhelyet szeretne kialakítani az önkormányzat.

Szentes Csaba polgármester: „Idén főleg papírokat gyártottunk”

Ugyancsak a papírmunka végénél tart a mezőgazdasági utak felújítását célzó projekt, itt már megkötötték a szerződést a kivitelezővel. Szintén megvannak a tervek a helyi borvízforrás felújítására, akárcsak a napközi otthon építésére, az utóbbi kettőnél már elkezdődtek a munkálatok, akárcsak az új labdarúgópálya kialakításánál. A többi projekt konkrét megvalósításához tavasszal fognának hozzá.

Baj van az építkezésekkel

„Rengeteg a probléma az építkezések körül, sokan nem váltanak ki engedélyeket” – állapította meg az elöljáró. Elmondása szerint, ha ezt a jelenséget nem tudják kézben tartani, a falukép igencsak eltorzulhat. „Jövő év végén érvénybe lép Madéfalva rendezési terve, amely többek között az építkezések helyét és milyenségét is szabályozni fogja” – nyomatékosított a polgármester, hozzátéve, ennek betartását nagyon szigorúan fogják ellenőrizni. A földek tulajdonjogának megállapítása terén kifejtette, a szóban forgó területek mintegy 75 százaléka fel van mérve. A birtoklevelek kiadását csak a területek azonosításának befejeztével kezdik el, kivéve néhány speciális esetet, amelyeknél muszáj volt a tulajdonosok rendelkezésére bocsátani az okiratot.

Ne csináljunk szemétdombot a községből

„Kifizetjük a szemétdíjat, attól eltekintve sokan a falu végére vagy a patakra hordják a háztartási hulladékot” – jegyezte meg Szentes Csaba polgármester. Belátása szerint sokan felelőtlenül cselekszenek ebből a szempontból, és nem veszik észre, hogy saját maguknak és környezetüknek egyaránt ártanak. „Saját községünkből nem kellene szemétdombot csinálni” – fogalmazott az elöljáró, aki szerint ezen a téren is sokkal határozottabban fognak fellépni a jövőben.

Lezárult a határvita

Sikerült rendezni a faluhatárokat Szépvíz, Csicsó és Rákos községekkel – tájékoztatta a vasárnapi falugyűlésen megjelenteket Szentes Csaba madéfalvi polgármester. A község területe így ismét 4000 ha, erről a legújabb térképet is elkészíttette a hivatal. Mint megtudtuk, ennek egy kinyomtatott, a helyi szervezetek nevét és elérhetőségét is tartalmazó példányát kapják ajándékba az ünnepek alkalmából a település lakói.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei