Fotó: Pethő Melánia
Miklós-napi ünnepséget tartottak pénteken a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskolában – a rendezvényen az iskola névadója emléke előtt tisztelgett a diák- és pedagógusközösség. A kulturális műsor során felelevenedtek Szent Miklós püspök jótéteményei, és a Mikulás-várásra is ráhangolódtak a gyerekek.
2010. december 06., 11:142010. december 06., 11:14
2010. december 06., 16:192010. december 06., 16:19
Többszörös ünnepre gyűlt össze pénteken a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diák- és pedagógusközössége: kulturális műsorral tisztelegtek a község szülöttje, az iskola névadójának emléke előtt, de a program Szent Miklós püspök ünnepére, Mikulás napjára is ráhangolódást teremtett. A gyerekek előadásaiban hangsúlyosan helyet kapott a szeretet, a jóság megélésének fontossága.
Köllő Miklós nyomdokában
A Köllő Miklós emlékének szentelt napon az iskola huszonnégy diákja Zrínyi Csilla rajztanár irányításával szobrászverseny keretében formázta meg a híres alkotó alakját – a tevékenységgel mintegy bizonyítva: Csomafalván ma is vannak tehetséges ifjak, akik továbbvihetik Köllő szellemiségét. A szobrászverseny minden résztvevője díjazásban részesült, a legjobb helyezéseket Balogh Bíborka (III.), Sándor Norbert (II.) és Ambrus Laura (I.) érte el. A jutalmakat az iskola állandó támogatója, dr. Zrínyi Erika jóvoltából vehették át a kis szobrászok.
„Legyen iskolánk a pedagógusok segítségével egy olyan fészek, ahol ráébredtek arra, hogy jó itt lenni, jó itt tanulni. Segít ez az iskola abban, hogy felfedezzétek a bennetek rejlő tehetséget, amit, ha jó kedvvel, szívesen aknáztok ki, akkor elmondhatjuk: nagy elődünk nyomdokait sok-sok kis Miklós követi” – fogalmazott ünnepi beszédében Antal Teréz iskolaigazgató.
A csomafalvi tanintézmény munkaközössége iskolai és iskolán kívüli tevékenységeken is igyekszik átadni tanítványainak Köllő Miklós hagyatékát, szellemiségét – a pénteki ünnepség során Szőcs Margit és Kercsó Teréz magyar szakos, Ferenczi Júlia vallás, Csiki Enikő zene szakos tanárok neveltjei szavalatok, kórusművek, furulyaelőadás és szerepjáték színvonalas bemutatásával, a kiállított rajzok, kézimunkák által bizonyították: az iskolában él a Köllő-szellemiség, a hagyományápolás.
szóljon hozzá!