Legyen a könyv a gyermekek barátja!

Rendhagyó ajándékban részesült szerdán a csicsói Kájoni János Általános Iskola: az OTP Bank Románia jóvoltából a tanintézmény könyvtára több száz könyvvel és könyvtári berendezéssel gazdagodott.

Területalapú támogatás – szinte senki nem kap előleget

Országszerte már javában zajlik a területalapú támogatások (SAPS) előlegeinek kifizetése – ami november 30-án ér véget –, Hargita megyében azonban szinte senki nem számíthat arra, hogy megkapja.

Területalapú támogatás – szinte senki nem kap előleget
2010. november 09., kedd

Élhetőbb vidéket a vállalkozások révén!

A Nyárád mentén is bemutatta a Civitas Alapítvány azt a két éves projektjét, amely révén szakmai ismereteket szeretne átadni vidéki lakosok számára: meggyőződésük, hogy nemcsak a nagyvárosi környezetben lehet vállalkozni és megtalálni a számításokat.

Élhetőbb vidéket a vállalkozások révén!
2010. november 09., kedd

A cél: a vízveszteség csökkentése

A csíkszeredai központú Harvíz Rt. a szolgáltatási területén különböző megoldásokkal igyekszik csökkenteni a vízveszteséget. A felcsíki falvakban az utcai kutakon keresztül folyt el nagyon sok víz, amely jelentős veszteséget okozott a regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalatnak. Ezekben a falvakban a problémát az utcai kutak felszámolásával igyekeztek megoldani.

A cél: a vízveszteség csökkentése
A cél: a vízveszteség csökkentése
2010. november 09., kedd

A cél: a vízveszteség csökkentése

2010. november 09., kedd

Elkészült a második Nyárád menti album is

Immár megjelent a Közép- és Alsó-Nyárád mentét bemutató fotóalbum is a Várady Péter Pál és Lőwey Lilla szerzőpáros munkája nyomán.

Elkészült a második Nyárád menti album is
2010. november 08., hétfő

Már csak jövőre lesz patakszabályozás Csíkszentmihályon

Noha lassan több mint négy hónapja, hogy lezúdult az utolsó árvíz is, Csíkszentmihályon még most is vannak nyomai a nyári pusztításnak. Mint ismeretes, a községet átszelő Rákos patakán júniusban és júliusban lejövő hatalmas víztömeg utakat, pallókat, hidakat tett tönkre és házakba hatolt be.

Már csak jövőre lesz patakszabályozás Csíkszentmihályon
2010. november 08., hétfő

Szobrot kapott a lovagkirály Nyárádszentlászlón

Vasárnap avatták fel Szent László király szobrát Nyárádszentlászlón. Nemcsak múltba való visszatekintés volt az ünneplés, hanem figyelmeztetés is: vissza kell szerezni elrabolt szellemi kincseinket.

Szobrot kapott a lovagkirály Nyárádszentlászlón
2010. november 07., vasárnap

Közvélemény előtt a csomafalvi zászlótervek

A lakosság döntése alapján kívánja elfogadni Gyergyócsomafalva hivatalos zászlaját a község önkormányzata, ezért közvélemény elé bocsátotta a négy zászlótervet.

Közvélemény előtt a csomafalvi zászlótervek
2010. november 07., vasárnap

Felavatták az új gyermekvédelmi központot

Gyergyócsomafalván már elmúlt egy éve, hogy napközit működtet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – a szeretetet és egymásrafigyelést ebben az iskolai évben már új környezetben élhetik meg az idejáró gyerekek. Szombaton került sor az alapítvány által vásárolt épület felavatására.

Felavatták az új gyermekvédelmi központot
Felavatták az új gyermekvédelmi központot
2010. november 07., vasárnap

Felavatták az új gyermekvédelmi központot

2010. november 05., péntek

Szüreti bál minden évben csak egyszer tartatik – Backamadarason

Backamadarason a helyi Szőlőtermesztők és Borászok Hagyományőrző Egyesülete szervezett  hagyományos szüreti kosaras bált. A szervezők és vendégek egyaránt elégedettek az eredménnyel.

Szüreti bál minden évben csak egyszer tartatik – Backamadarason
2010. november 04., csütörtök

Biblionet és helytörténet

A 21. században a technika fejlődése által sokkal könnyebben fel lehet dolgozni és hozzáférhetőbbé tenni a helytörténeti anyagot. Kászonaltízen is sok a munka, de bizonyára könnyebb lesz a dolga a könyvtárosnak, mivel az ott élő András Ignác helytörténész, a Dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatója a helyi értékek összegyűjtése és népszerűsítése érdekében már rengeteget tett.

Biblionet és helytörténet
Biblionet és helytörténet
2010. november 04., csütörtök

Biblionet és helytörténet

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár
Megnyitás

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár

Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.

2010. november 04., csütörtök

Az érem másik oldala

Két héttel ezelőtt terjedelmes cikkekben taglaltuk a csíkcsicsói földügyeket. Az érintettség jogán most Xantus László topográfus, a Csicsói Polgármesteri Hivatal alkalmazottja fogalmazta meg mondanivalóját.

Az érem másik oldala
Az érem másik oldala
2010. november 04., csütörtök

Az érem másik oldala

2010. november 04., csütörtök

Népművészetről az első székely-mezőségi konferencián

Népi hagyományaink a XXI. században címmel szervez konferenciát a Bandi Dezső Kulturális Egyesület november 6-án a csittszentiváni református gyülekezeti ház tanácstermében. Az első székely-mezőségi konferencián lehetőséget teremtenek a térségbeli népművészeknek a találkozásra, beszélgetésre.

Népművészetről az első székely-mezőségi konferencián
2010. november 04., csütörtök

Késve, de Szárhegyen is aszfaltoznak

Felújítás zajlik a B12-es jelzésű országút Gyergyószárhegyen áthaladó szakaszán. A megkésett munkálatokat felemás érzésekkel fogadja a község vezetősége – az őszi aszfaltozás ugyanis kételyeket ébreszt a minőséggel, és ezzel együtt a tartóssággal kapcsolatban.

Késve, de Szárhegyen is aszfaltoznak
Késve, de Szárhegyen is aszfaltoznak
2010. november 04., csütörtök

Késve, de Szárhegyen is aszfaltoznak

2010. november 04., csütörtök

Kérésre megvizsgálják a csapvizet

Felcsíkról számos alkalommal érkezett panasz a klóros, zavaros víz miatt, melynek több oka is lehet, bár a vízmű zavaros vizet nem szolgáltat. A lakosság számára biztosított víz minősége garantált és hetente ellenőrzik – mondta érdeklődésünkre Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója.

Kérésre megvizsgálják a csapvizet
Kérésre megvizsgálják a csapvizet
2010. november 04., csütörtök

Kérésre megvizsgálják a csapvizet

2010. november 04., csütörtök

Ne féljünk mindent bevallani!

Kevesebb, mint egy hónap múlva 651 kérdezőbiztos indul útra Hargita megyében, hogy a gazdaságokat felkeresve információkat gyűjtsön azok helyzetéről. A mezőgazdasági összeírás célja, hogy pontos képet adjon a jelenleg uralkodó állapotokról, és ez esetben fontos a reális adatok szolgáltatása.

Ne féljünk mindent bevallani!
Ne féljünk mindent bevallani!
2010. november 04., csütörtök

Ne féljünk mindent bevallani!

2010. november 04., csütörtök

Benyújtásra kész a Nyárád mentiek Leader pályázata

Még mindig nagy a bizonytalanság és sok a felmerülő kérdés a Leader pályázatok körül. Az egyik furcsaság, hogy október 31. helyett november 15-ig eltolták a dokumentációk leadásának határidejét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumnál. Ugyanakkor az elmúlt napokban az elbírálás kritériumrendszerén is módosított a minisztérium, amikor a pályázó szervezetek már véglegesíteni és benyújtani kívánták a dokumentumcsomagjaikat.

Benyújtásra kész a Nyárád mentiek Leader pályázata
2010. november 03., szerda

Gyenge volt az idei méztermés

A szeszélyes és hűvös nyár miatt rendkívül rossz évet tudhatnak maguk mögött a Hargita megyei méhészek. A méhcsaládok teleltetésre való előkészítése után már világosabban kirajzolódnak az idei eredmények.

Gyenge volt az idei méztermés
Gyenge volt az idei méztermés
2010. november 03., szerda

Gyenge volt az idei méztermés

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye