Fotó: Kristó Róbert
Noha lassan több mint négy hónapja, hogy lezúdult az utolsó árvíz is, Csíkszentmihályon még most is vannak nyomai a nyári pusztításnak. Mint ismeretes, a községet átszelő Rákos patakán júniusban és júliusban lejövő hatalmas víztömeg utakat, pallókat, hidakat tett tönkre és házakba hatolt be. A községvezetők akkor kiemelték, sürgősen lépni kell és el kell kezdeni a mederszabályozási munkálatokat. Úgy néz ki azonban, erre még várni kell egy ideig.
2010. november 08., 17:432010. november 08., 17:43
2010. november 08., 19:452010. november 08., 19:45
Fotó: Kristó Róbert
„Vacsárcsiban most is van olyan utcarész, ahol gyalogosan is csak nagy nehézségek árán lehet megközelíteni a házakat” – vázolta a szomorú helyzetet Kósa Péter polgármester. Elmondása szerint ebben az esetben a víz által elmosott egyik partszakaszon egy vízvezeték is a felszínre került. Ezzel az a gond, hogy a hideg időjárás miatt elfagyhat, így akár nyolc család is víz nélkül maradhat hosszabb ideig.
A községvezetőtől azt is megtudtuk, az árvizek több létfontosságú hidat is tönkretettek, ezeket saját erőből kell megjavítaniuk. Szentmihályon egy munkálatot sikerült befejezni, most Vacsárcsiban dolgoznak a gépek. Előbbi közel hatezer lejbe, a most zajló hídépítés viszont akár tízezer lejbe is kerülhet. „Az összeg egy részét a Hargita megyei tanács adta, a többit saját költségvetésből biztosítjuk” – magyarázta a polgármester.
Fotó: Kristó Róbert
Az elöljáró kifejtette, nem szeretne hibáztatni senkit, hiszen több csíki településen is tombolt az árvíz idén, bőven akadt helyreállítani való mindenkinél. Azonban hamarosan lehavaz, és még mindig nem sikerült semmilyen átfogó árvízvédelmi munkálatot végezniük a községben az illetékes hatóságoknak.
Első számú prioritás jövőre
A Rákos patak szabályozását első számú prioritásként kezeljük 2011-ben – ígérte érdeklődésünkre Miklós Géza. Az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója arról tájékoztatott, a tervek szerint egy több mint tízmillió lejes beruházás révén Göröcsfalvától egészen Lóvészig terjedne a mederszabályozás.
Fotó: Kristó Róbert
Ennek során, többek között, támfalakat építenének ki, illetve különböző partvédelmi munkálatokat végeznének. „Ötlet szintjén egy vízgyűjtő gát kiépítése is felmerült, ezt a lehetőséget viszont a tervezőknek kell megvizsgálniuk” – tette hozzá az illetékes. Kiemelte, nagyszabású projektről lévén szó, hosszas és pontos előkészítést igényel.
Több ponton is dolgoznak
Amint azt Miklós Gézától megtudtuk, a csíki régió több pontján is zajlanak vagy már tervezési fázisban vannak az árvízvédelmet szolgáló munkálatok. Nagyobb beruházást jelent a Szépvíz, illetve a Mitács patakát érintő munkálat. Szintén fontos projekt az Olt csíkzsögödi és csíkszentkirályi hídjai közötti szabályozás, valamint az utóbbi településen található Felszeg patak medrének a kiépítése. A Mindszent patak szabályozásának tervein még mindig dolgoznak a szakemberek, ezt a beruházást, amennyiben az időjárás is megengedi, még idén elkezdik. Itt megjegyzendő, hogy a vízgyűjtő kialakításának csak tavasszal fognak neki. Hamarosan elkezdődik a Suta-tó rehabilitációjával kapcsolatos közbeszerzési eljárás, a remények szerint a munkálatok egy részét még idén sikerül elvégezni.
szóljon hozzá!