
Fotó: Kristó Róbert
A csíkszeredai központú Harvíz Rt. a szolgáltatási területén különböző megoldásokkal igyekszik csökkenteni a vízveszteséget. A felcsíki falvakban az utcai kutakon keresztül folyt el nagyon sok víz, amely jelentős veszteséget okozott a regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalatnak. Ezekben a falvakban a problémát az utcai kutak felszámolásával igyekeztek megoldani.
2010. november 09., 11:192010. november 09., 11:19
2010. november 09., 13:312010. november 09., 13:31
Fotó: Kristó Róbert
„A felcsíki falvakban megengedhetetlenül nagy volt a vízveszteség, amelyet az utcai kutak okoztak, ezért a Harvíz a helyi önkormányzatokkal közösen úgy döntött, hogy leszereli azokat. A kutak felszámolása megtörtént Csíkszenttamás, Dánfalva, Jenőfalva, Karcfalva és Madaras településeken” – mondta Zólya László, a Harvíz Rt. vezérigazgatója. Kifejtette: példának okáért Szenttamáson, miután az utcai kutakat leszerelték, a 160 köbméter napi vízfogyasztás 50 köbméterre esett vissza. A kutakon keresztül elfolyó víz veszteségként jelentkezett a vállalatnál, és egyúttal rányomta bélyegét az illető község vízszolgáltatásának gazdaságos működtetésére, mert az elfolyt vízért senki nem fizetett.
A vízszolgáltató vezetősége kéri a lakosságot, csatlakozzon a több millió eurós beruházással létrejött vízszolgáltató rendszerre, mert azt részben az ő pénzükön, az ő érdekükben az önkormányzatuk valósította meg. A felcsíki kútvizek minősége miatt is érdemes vezetékes vizet fogyasztani, mert annak a minősége garantált, ellenőrzött, és nem csak a szolgáltató cég laboratóriumában, hanem a közegészségügyi laboratóriumban is hetente vizsgálják – fűzte hozzá Zólya.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!