Fotó: Kristó Róbert
Többször is elhangzott már, a székelyföldi mezőgazdaság egyik legnagyobb betegsége a feldolgozó üzemek hiánya. Azaz hiába vagyunk tejtermelő vidék, a tapasztalat azt mutatja, kizárólag a tehénfejésből nem lehet megélni. A szakemberek úgy látják, a kisüzemek működtetése lehetne az egyik megoldás a túlélésben. Ebből a szempontból pedig úgy látszik, történtek előrelépések.
2010. november 18., 16:472010. november 18., 16:47
2010. november 18., 17:132010. november 18., 17:13
Tejfeldolgozót is szeretnének a gyimesfelsőlokiak, ám a pénzhiány meghiúsíthatja az elképzelést. A készülő csarnokot tavaly ősszel fotóztuk.
„A lehetőségek adottak, csak mi még nem ismertük fel értékeinket, hogy mi van itt nekünk. A folyamatot elindítottuk a székelykeresztúri, illetve gyimesközéploki tejgyárak gazdatulajdonba juttatásával” - fogalmazott érdeklődésünkre Márton István. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Kamara vezetője szerint a további elképzelésekben szerepel egy karcfalvi tejüzem újraindítása is. „Le kell ülnünk a tulajdonossal, megbeszélni, melyek volnának az elképzelések. Úgy látom, Felcsíkon is adni tudunk egy esélyt a gazdáknak ezzel a kis tejfeldolgozóval” - jelentette ki az illetékes.
„Valóban van egy kis feldolgozóm, amely 1994-től hozzávetőlegesen 2005-ig termelt” - említette érdeklődésünkre Karda Csaba. A karcfalvi tejtermelő elmondta, a piac kényszerítette leállásra, hiszen míg ősszel és télen bármit el lehetett adni, addig nyáron úgymond raktárra termeltek. Ilyenkor gond van a tárolással, az értékesítéssel, így ezen időszak átvészeléséhez pénzre van szükség, ami persze nem állt rendelkezésre.
Mint megtudtuk, elkészült az üzem bővítési terve is, amely a külföldi piacokra való szállítást is lehetővé tette volna, ám sajnos, a pénzhiány miatt elmaradt a beruházás. „Zajlottak már olyan beszélgetések, hogy egyesületi szinten újraindítani az üzemet, ennek feltételeiről viszont még tárgyalni kell. Kész vagyok ebbe is belefogni, annál inkább, hogy a gyár üzemképes, nagyobb beruházás nélkül akár a holnapi naptól lehetne sajtot gyártani” - fogalmazott Karda, aki azt sem tartotta kizártnak, hogy ily módon akár nyugati piacokra is be lehetne törni.
Gyimesfelsőlokon is feldolgozón gondolkodnak
Lassan két éve zajlanak a gyimesfelsőloki modern tejcsarnok kialakításának munkálatai. Póra-Pál Mátyás, a helyi gazdaszövetség alelnöke szerint a pénzhiány miatt haladnak ilyen lassan az építkezéssel. Mint elmondta, a szükséges felszerelés megvan, még néhány belső munkálatot kellene elvégezni. „Mi is szeretnénk, ha feldolgozó üzemet is ki tudnánk alakítani a csarnokban, a községvezetőség is szorgalmazza ezt. Még nem tudjuk, sikerül-e kivitelezni, hiszen nagyon sok pénz kell hozzá” - jelentette ki az alelnök.
szóljon hozzá!