Ilyen munkatempó mellett a hídon még sokáig nem halad át járműforgalom

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Pár napja maradt a csicsói Olt-hidat építő jászvásári cégnek a munkálat befejezésére, ellenkező esetben Hargita megyei önkormányzat felbontja a kivitelezési szerződést. Az utolsó figyelmeztetésben az építésvezetők leváltását is kérte a megbízó.

Kovács Attila

2016. szeptember 05., 17:052016. szeptember 05., 17:05

Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálatának közleménye szerint felszólították a híd építését végző vállalkozást, hogy próbálja betartani a határidőt, ellenkező esetben szeptember 12-ei hatállyal felbontják a kivitelezési szerződést. Az utolsó figyelmeztetésben az építésvezetők leváltását is kérte a megbízó, és azt is, hogy biztosítsák a megfelelő gépeket és munkaerőt a munkálatok gyorsítása érdekében – tudtuk meg.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke reméli, ugyanez a kivitelező az általa megnyert gyimesközéploki hídépítéseken nem így fog dolgozni, mert akkor azok esetében is szerződésbontásra számíthat.

Egy hónappal ezelőtt egyébként úgy tűnt, hogy hamarosan végeznek az építők a munkával, azóta a vízszigetelés és az építmény védőkorlátjai is elkészültek. A közúti forgalom számára viszont továbbra sem nyitották meg a hidat, amely csak gyalogosok, kerékpárosok számára járható.

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke egy korábbi Facebook-bejegyzésében is kifogásolta, hogy a kivitelező nem a tervezett ütemben halad a munkálatokkal, ezért napi 75,9 lej büntetőkamatot is felszámítottak. A sajtószolgálat közleménye szerint a 123F jelzésű, Csíkcsicsót Oltfaluval és Csibával összekötő megyei úton található híd építésének késése annak is tulajdonítható, hogy a tanács szakemberei többször visszabontattak és újjáépítettek egyes részeket, ahol nem találták megfelelőnek a minőséget. Szerződésbontás esetén a megyei tanácsnak a munkálatok hátralevő részének elvégzésére közbeszerzést kell kiírnia, ez újabb késést eredményezhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés