Fotó: Henning János
A gazdaszervezetek tagjai, illetve azok kerülnek helyzetelőnybe ezentúl, akik fel is dolgozzák a megtermelt a nyers tejet, húst, burgonyát, vagy gabonát – magyarázta szombati, háromszéki látogatásán a mezőgazdasági miniszter. Daniel Constantin szerint a területalapú támogatások előlegét már a jövő héten utalni fogják.
2014. október 26., 13:562014. október 26., 13:56
2014. október 26., 13:582014. október 26., 13:58
Szombaton Kovászna megyébe látogatott Daniel Constantin, a mezőgazdasági tárca vezetője. Zágonban több mint kétszáz háromszéki szarvasmarha-tenyésztő, illetve burgonya és cukorrépa termesztő gazda egy találkozón vett részt a miniszterrel – tájékoztat Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája. A tárcavezető bejelentette, hogy nő a krumplira juttatott szubvenció, illetve az állattenyésztők is több támogatást kapnak, ugyanakkor fel kell készülni a tejkvóta eltűnésével érkező külföldi konkurenciára is. Daniel Constantin hangsúlyozta: több olyan intézkedést is foganatosítottak, amely csökkentette a tejimportot, ezáltal is segítve a helyi gazdákat.
A házigazda Kis József polgármester, valamint Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Szövetségének elnöke számos olyan kérdést fogalmazott meg, amely a háromszéki gazdákat foglalkoztatja. A miniszter a szarvasmarhatartók kérdéseire válaszolva elmondta: az elkövetkező években azok a személyek kerülnek majd helyzetelőnybe, akik valamilyen gazdaszervezetnek tagjai, illetve nem csupán nyers tejet, húst, burgonyát, vagy gabonát forgalmaznak, hanem fel is dolgozzák azt. Úgy vélte, így maradhat versenyképes a hazai termelő a külföldivel szemben. A tejről beszélve a tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy 2015-től megszűnik a tejkvóta jelentette korlátozás, így a külföldről érkező, valószínűleg olcsóbb tejjel kell majd felvenni a versenyt. Constantin szerint erre az állatállomány növelése is egyfajta megoldás lehet, így az üszővásárlást is támogatnák 50 százalékban, egyedenként maximum 5000 lejes összeggel.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: nem külön-külön, hanem együtt van esély a versenyt felvenni, ezért továbbra is támogatják a gazdaszövetségeket. „Szerencsének tartom, hogy a tárca és az önkormányzat elképzelései is egy irányba mutatnak. Az október 24-én átadott öntözési rendszer, amelyet az AgroSIC egyesület vásárolt, olyan lépés, amely eredményt hoz. Természetesen azt a célt követjük a továbbiakban is, hogy Kovászna és Hargita megye legyen az elkövetkező években is vezető a megművelt mezőgazdasági területeket arányát illetően” – fogalmazott az önkormányzati vezető.
Nagy Tamás RMDSZ-es államtitkár, aki részt vett a zágoni találkozón, már korábban is jelezte, hogy a burgonyatermelőket is támogatnák: veteményburgonyára hektáronként 960, fogyasztásra szánt krumplira pedig 720 euró szubvencióra számíthatnak a gazdák.
szóljon hozzá!