Fotó: Daczó Katalin
2009-ben indította be faluképvédelmi programját Hargita megye önkormányzata. A program keretében tucatnyi székely település építészeti értékeit veszik számba a szakemberek, és próbálnak alternatívákat találni a hagyományos falukép rombolásának megakadályozására, a meglévő mentésére.
2009. december 10., 16:432009. december 10., 16:43
2009. december 10., 17:022009. december 10., 17:02
Fotó: Daczó Katalin
A program keretében a részt vevő építészek gyors leltárt készítenek egy-egy település jelenlegi állapotáról, számba veszik a meglévő értékeket, épületeket, olyan településszerkezeti és utcaképi elemeket, amelyeknek megőrzése különösen fontos volna – tájékoztatott Bogos Ernő építész, programmenedzser, a Kós Károly Egyesülés igazgatója. A falubejárások nyomán kiállításokat rendeznek, amelyek a polgárokat saját településük értékeivel és faluképi problémáival szembesítik.
Következő lépésként tanulmány készül mindegyik programban résztvevő településről. Ez magába foglalja, melyek azok az értékek, amelyeket érdemes lenne felmérni, megvédeni. „Folytatásként megoldást kellene találni arra, amit már nagyon régóta szorgalmazunk, hogy egy-egy településért egy-egy építész feleljen, tanácsadó építészként vegyen részt az adott község urbanisztikai munkájában” – mondta Bogos Ernő.
A Hargita Megyei Tanács faluképvédelmi programjában a Pogány-havas kistérség falvai mellett Csíkdánfalva, Csíkszentlélek, Csíkszentmárton, Kászonaltíz, Tusnád, Csíkszentimre, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Székelykeresztúr, Kápolnásfalu, Tölgyes, Lövéte, Farkaslaka és Siménfalva vesz részt.
A faluképvédelmi programba bekapcsolódó építészek, illetve építészeti irodák: Albert Sándor, Arc Stúdió, Atelier A2, Bogos Ernő, Esztány Győző, Fekete Márta, Kovács Áron, Köllő Miklós, Vallum, Zakariás Attila, 4Zet Arhitects.
A települési leltárakból távlatilag összeáll egy adatbank és a felmérési adatok, dokumentációk mindenki számára hozzáférhetővé válnak. „Mindennek akkor lesz igazán hatása – vélte Bogos Ernő –, ha a program folytatásaként megoldás születik arra, hogy hogyan lehet segíteni anyagilag is az embereknek.”
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerint a székely és magyar zászlók használatáért vívott harc közös, az FK Csíkszeredát megbírságoló csendőrök pedig hatósági túlkapást követtek el, amelyről a belügyminisztert is tájékoztatta.
Mínusz 9,7 Celsius-fokot mértek keddre virradóan a csíkszeredai meteorológiai állomáson. Ilyen alacsony hőmérséklet még nem volt október 21-én a feljegyzések óta.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Mivel az FK Csíkszereda most azért részesült pénzbírságban, mert székely és magyar zászlók voltak a hazai szurkolótábornál egy hazai mérkőzésen, a klubelnök szerint tisztázni kellene, hogy ezek a jelképek tiltottak Romániában, vagy sem.
Heves vitákat váltott ki Csíkszeredában az új szabályozás, amely megtiltja a kaukázusi, kangál és közép-ázsiai juhászkutyák használatát a nyájak őrzésében. Korodi Attila polgármester közösségi oldalán világított rá a döntéshez vezető szabályszegésekre.
Megegyezés született arról, hogy Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél körforgalmat alakítanak ki. Egy ideig csak műanyag elemek lesznek kihelyezve, a változtatást később véglegesítik.
Ingyen buszbérletet igényelhetnek a 3000 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők és a nagycsaládos kártyát birtokló családosok, illetve egyszülősök a csíkszeredai tömegközlekedésre.
Ellenőrzéseket és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó elsődleges teendőket is elvégezte az állategészségügy a csíkcsekefalvi gazdaságban. A tulajdonos nem számíthat kártérítésre a sertéspestis megjelenése következtében keletkezett kárra.
A kórokozót egy csíkcsekefalvi gazdaságban elpusztult állatból vett mintában mutatta ki a laborvizsgálat. A sertéspestis megjelenése miatti hatósági óvintézkedések lényegében az alcsíki térség jelentős részét érintik.
Idén is életre hívják Szépvíz egyik legnépszerűbb őszi rendezvényét, a Káposztavágás és -vásárt, amely immár a 18-ik alkalommal várja a látogatókat, október 18-án.