Az időjárásnak köszönhetően korán érik idén a szilva is. Az egyik leghétköznapibb gyümölcsöt érdemes nyersen fogyasztani, hisz amint a szakember rámutatott, kalóriaszegény és nagyon sok vitamin, ásványi anyag van benne.
Három szinten tervezték meg a védelmet. A Maros bal partján faházaknak álcázott fegyverlerakatok, szemben, a sziklás hegyoldalban középmagasságban és a csúcson is lőállások, bunkerek épültek ki. 1941-ben történt mindez, és bár a magyar állam hosszabb távra tervezett, a tulajdon és békeidő három évig tartott.
Erkélykertészetből virágfarm lett – így foglalhatnánk össze két fiatal vállalkozását, akik a Koronka határában lévő virágos kertben még elfeledett virágokat is termesztenek, például török kontyot, nyuszifület vagy szamárkenyeret. Mindezt pedig a természetesség, az egyszerűség, mégis az elegancia jegyében.
Bár sokan a fiatalok problémájának tartják, a felnőttek többségére is igaz, hogy elfelejtettünk viselkedni, nem figyelünk arra, hogy kommunikációnkkal hogyan bántunk meg másokat. Pedig Micski Marianna protokollszakértő szerint a siker titka rejlik abban, hogy mit kommunikálunk és hogyan. Ezen dőlhet el, hogy minket vesznek fel egy állásra vagy mást, hogy minket neveznek ki
Gyaloglataink során az utóbbi időben mellőztük „Gyergyó regényes tájainak” bemutatását. Jóvátéve mulasztásunkat, ezúttal gyergyócsomafalvi „gyaloglatra” hívjuk kedves olvasóinkat.
Az ország első, és talán Európa legnagyobb írógép múzeuma nyílt meg a nyárádmenti Somosdon. A helybéli Székely Sándornak azok után jött a múzeumalapítási ötlete, hogy azon vette észre magát, néhány év alatt annyi gépet gyűjtött, hogy „majd leszakad az emelet”.
Nem könnyíti meg a gyerekvállalást a társadalom, amely részéről egyre nagyobb az elvárás: az édesanyának több gyereket kell vállalni, emellett nyolcórás munkában és otthon, a fakanál mellett, illetve a háztartásban is helytállni. A gyerekvállalást azonban nem a társadalmi nyomás segíti. De akkor mi?
Egy csikós ügyességének mértéke valamikor a karikás ostor használatában való jártasságában is mérhető volt. Ma már azonban kevésbé ismerik ezt a “munkaeszközt”, amely valamikor több célt is szolgált. Két egyforma nincs, ugyanis sokszor örömüket és bánatukat is belevésték a karikás ostor nyelé
Erdély legszebb hölgye – ezt írja György Renáta Tünde oklevelén, amelyet a Magyarok Világszépe elnevezésű szépségversenyen szerzett a marosvásárhelyi lány. Fásy Ádám szépségversenyén nem ez volt az egyetlen erdélyi díj: a második udvarhölgynek járó korona Bartók Rebeka fejére került.
Végre itt a meleg nyár, s megszaporodtak a Facebookon is azok a fotók, amelyek az olcsó, fejfújható medencékről készültek. De vajon tényleg megéri ezekbe – még ha oly keveset is – befektetni? És milyen feltételek mellett? Leteszteltük.
Nem csak időbeli, de anyagi- és energia befektetést is igényel a befőzés, éppen ezért a mai háziasszonyok közül már nem mindenki gondolja úgy, hogy megéri bíbelődni vele, amikor télen is megvásárolható a friss zöldség ugyanúgy, mint a lekvár vagy a savanyúság. Ám a hagyományos háztartásokban még szokás.&l
Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.
György Tünde Renáta már négykoronás szépségkirálynő, eddig itthoni szépségversenyeken nyert helyezést, tavaly például őt választották Erdély Szépének, idén pedig nagyobb babérokra tör: pénteken este a Magyarok Világszépe elnevezésű verseny döntőjén küzd majd a koronáért.
Megteheti-e egy séf, hogy kioktatja a vendéget, hogy nincs még felnőve az adott gasztronómia élményhez? Milyen nehézségekkel küzdenek a székelyföldi éttermi konyhák, és hogyan alakul át napjainkban az étkezési kultúra? Két csíkszeredai szakács, Orbán Ferenc és Szőcs Előd válaszol ezekre a kérdésekre.
Most van az idénye, a piacokon, üzletekben is olcsón lehet hozzájutni most a dinnyéhez. Szász Hunor dietetikustól megtudtuk, üdítő hatása mellett értékes vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt is érdemes fogyasztani ezt a gyümölcsöt.
A csíkszeredai Kelemen Réka is bekerült a Fásy Ádám szervezte Magyarok Világszépe elnevezésű szépségverseny döntősei közé. A 18 éves Réka tizennégy lány között verseng a szépségkirálynői koronáért az augusztus 10-én a budapesti Klauzál téren megrendezendő döntőn.
Három esztendeje ismerkedtünk. Az évszakok menyasszonyait álmodta meg, természetes anyagokba, virágba öltöztetve az arákat. Hónapokig készültek a kreációk, és egy fotózás ideéig tartottak. Mert semmihez sem kell ragaszkodni – mondta akkor. Ezt mondja ma is, csak most másra érti.
Csendes, de nem kihalt az élet a keresdi Bethlen-kastély körül, ahol ottjártunkkor öt-hat nagyobb gyerekkel találkoztunk, segédkeztek a park körül, illetve a háziállatoknál, a bárányokat, nyulakat gondozták. A kapu nem volt bezárva, de még be sem léptünk, amikor a „várkapitány", ahogy Szőts Béla nevezi magát, kiemelkedve a gyerekek közü
Felforrósított fémcsavarók, fodrászatban készített dauervizek, biztos frizuratrend: évtizedeken keresztül hódított a női fejeken a dauer. És ha néhány évig a sima haj került is előtérbe, most újra divatosak a hullámos, nőies frizurák, és igen, akár a dauer is.