Vidékünkön inkább a pálinkának, bornak, sörnek van keletje. Ám a szénszavas erjesztésű almabor, a cider (szájder, szíder vagy cíder) „fiatalosabb ital”, és készítésének is megvan a maga csodája – olvashatják a Székelyhon szerdai számának Erdélyi Gasztró mellékletében.
Három magyar étterem is várja vendégeit a Kolozsvár környéki falvakban. S bár a mostani koronavírus-járvány mindenhol megviseli a vendéglátást, újrakezdéskor bőven lesz, mire építkezni. A Székelyhon napilap szerdai számának Erdélyi Gasztró tematikus oldala magyarfenesi Csáni vendéglőbe kalauzolja el az olvasókat.
Ha kora tavasz, akkor hóvirág, gondolhatnánk, de azért ennél szerencsére változatosabb a természet. A Felső-Nyárádmentén haladva igencsak látványos ebben az időszakban a tavaszi tőzike virágzása.
Gombos Emőkét a TVR marosvásárhelyi stúdiójának műsorából ismerhetjük, de most új oldaláról mutatkozik be. A jelek szerint ő nem elégszik meg azzal, hogy az íróasztal mögül szerkessze a híreket, mivel jelentkezett a hadsereg által szervezett haditudósítói képzésre. Amit ott tapasztalt, még őt is meglepte.
A kutyacsaholástól nem halljuk egymás hangját, a kis irodaházba „menekülünk”, ott meg lépten-nyomon lábadozó kutyákba botlunk. Kivert, megunt, kiöregedett, eldobott, elfáradt lelkű kutyák. A csíkszeredai Pro Animalia Alapítvány által működtetett kutyaotthonban jártunk. Kutyákat simogattunk, hálás tekinteteket kaptunk.
Nem úgy alakult néhány napos kiruccanásunk, ahogy előzően elképzeltük: az újfajta koronavírus járványa miatt drasztikus intézkedéseket vezetett be a repülőtársaság, felfüggesztve izraeli járatait. Így most hetekre a közel-keleti országban ragadtunk.
„Neki köszönhető az újabb magyar világsiker” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a világhálón 2018 szeptemberében. A cikk szerzője a Magyarországon élő, erdélyi születésű Kurkó Zsoltra célzott, akiről a Székelyhon napilap szerdai számának Erdélyi Gasztró mellékletében olvashatnak.
Egyre nagyobb teret hódít – különösen a fiatal korosztály körében – a közösségi média egyik legújabb trendje, a TikTok. Szakember segítségével jártuk körül, hogy mi is a közösségi felület sikerének titka, illetve milyen kockázatokat rejt magában.
Gyerekkora óta érdekli a textillel való foglalkozás, korán megtanult kötni, varrni, később az Iparművészeti Egyetem textilszakos diákjaként végzett. Olyan szenvedéllyel beszél a munkájáról, mint amilyen szenvedéllyel tervez vagy készíti el a termékeket. Barabás Szabolcsot látogattuk meg táskakészítő birodalmában.
Sokáig összeegyeztethetetlennek bizonyult a kompakt egyterű kategóriában, hogy egy autó kimagasló helykínálatához elfogadható, sőt meggyőző vezetési élmény társuljon. Az újabb generációs egyterűek azonban ebből a szempontból is szintet léptek.
Mind a szakmai életben, mind a családban fontos az egyensúly megőrzése – hangsúlyozza Ferencz-Salamon Alpár. Lányos apa, de nem csak otthonában van „nőuralom”. A nőnap apropóján a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatójával olvasható beszélgetés a Székelyhon napilap Liget kiadványában.
Méhész- és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden.
Dolgozó nő, feleség, anya, háziasszony – hogyan lehet mindezt összeegyeztetni? A Székelyhon napilap pénteki Liget kiadványában olyan nőket szólaltattak meg, akik anyák és teljes értékű munkaerők is közben. A cikkből megtudhatják, hogyan is élik meg ők a mindennapokat, és hogy okoz-e gondot nekik az egyensúly megtartása.
A rock és blues a szíve csücske. Na meg a családja és a motorja. A zene pedig az élete, erre már akkor rájött, amikor a Csukás-tó partján egy szál gitárral Vikidál-dalokat énekelt. A tusnádfürdői Dombi-Enescu Sándor néhány éve Eforie Sudra költözött, de a szíve hazahúzza Csíkba.
Az utóbbi időben mindig csak egy évet tervezett előre az életéből, de egy ideje már foglalkoztatja a gondolat, hogy hol lesz tíz év múlva, ugyanis eddigi terveit már mind megvalósította: megvan a család, amire vágyott, a gyerekek, az otthon, és a munkája lett a hobbija. Most azt tűzte ki célul, hogy a Petry egy ismert gasztronómiai vállalkozás legyen Erdélyben.
Meglepő, hogy mennyire képes egyben maradni egy, a megbízhatóság mintapéldányának tartott Toyota, amely már közel kilencszer megkerülte a Földet.
Klímaváltozás, járványok, belső migráció – nehéz elválasztani őket egymástól, mert ezek évszázadokra visszanyúló összefonódások – mutatott rá Turóczi Ildikó, aki már több éve önkéntes orvosként tevékenykedik Afrikában.
Hamarosan a marosvásárhelyi koraszülött osztályokon is gyakori látvány lesz az inkubátorokban a színes horgolt polip, azaz a korip, amelynek karjaiba kapaszkodhatnak a picik a belógó csövek helyett. A Dániából indult kezdeményezés elért Marosvásárhelyre is Átyin Andrea Kata révén.
Nagyvárad és Arad között, Románia határától mindössze öt kilométerre található Magyarország történelmi fürdővárosa, Gyula. A város a történelem és a modernitás egyedi ötvözetével várja látogatóit.