Adott egy éhes férj, aki látott egy Tasty-videót, szerinte azt kéne vasárnapi reggeli gyanánt elkészíteni. Sőt, filmezzük le! Nem, semmi extra, nem kell órákat ülni a konyhában, épp csak paradicsomot is tesznek a rántottába, amit mi nem szoktunk. De jó, filmezzük le! Így kezdődött a vasárnap reggelünk. Közben aztán sok minden kiderült.
Ma is sok családban csattannak el pofonok, ha a gyerek fegyelmezéséről van szó, mondván, csak így tanul, másképp nem ért a szép szóból. A gyerekverés igazából nem erről szól: a szülő tehetetlensége áll mögötte. A hatás azonnali: a gyerek abbahagyja, ami éppen tilos, de következményei hosszútávúak.
Betegségeink, testi panaszaink mögött legtöbbször lelki okok rejlenek. Ezért nem elég csak a tüneteket kezelni, a betegség forrását kell keresni. Tőkés Lajos gyógymasszőrrel beszélgettünk arról, hogy hogyan lazítja ki a testi befeszüléseket, és ezzel együtt hogyan oldódik fel a beteg elméje is.
A szeméremcsont fölött, haránt irányban. Nem, nem tetoválás. Seb. Ami része lett a testnek, léleknek. Még élénk, érzékeny. Anyaseb. Sokszor így nevezik a császármetszés által keletkezett vágást a női hasfalon. Nem csak kívülről fáj, sok esetben lelkileg is nehéz feldolgozni.
Sokan életformaként élik meg, mások pedig azért hordozzák gyereküket, mert így könnyebben jutnak el bárhova a kisbabával. Egyvalami azonban közös minden hordozó szülőben: tudják, hogy a baba alapvető igényeit elégítik ki ezzel, ugyanakkor megkönnyítik saját mindennapjaikat is.
Korábban csupán drága hobbiként űzte, de újabban megpróbál megélni a divatból Máthé Annamária. Az ifjú divattervező 2014-ben határozott úgy, számtalan kollekció és több évnyi saját magának varrás után itt az ideje nyitni egy divatházat.
Figyelmesség és fegyelem – ez a két szó ragadt meg bennem leginkább japán utunk nyomán. Figyelem, amellyel a vásárlók, ügyfelek, utasok, gyalogosok stb. felé fordultak, és az a fegyelem is, amelynek segítségével működni tudnak a zsúfolt városok.
Kell hozzá recept, minőségi alapanyag, és nem utolsósorban a szeretet – ettől lesz ellenállhatatlanul finom a dorongos sütemény.