A megrögzött lottózóknak száz kilométer nem távolság

A koronavírus-járvány terjedésével bevezetett korlátozó intézkedések miatt a marosvásárhelyi, illetve szászrégeni lottózók is kénytelenek voltak bezárni, így az ottani lakosok akár száz kilométert is képesek megtenni, hogy az alacsonyabb fertőzési rátájú Szovátán kitölthessék szelvényeiket.<

Arányaiban sok: tízezer teszt, több mint négyezer új fertőzött

4207 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 9938 tesztből mutatták ki, a fertőzöttségi arány 42,3 százalékos. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 130-cal nőtt, míg jelenleg 1160 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Arányaiban sok: tízezer teszt, több mint négyezer új fertőzött
2020. november 23., hétfő

Jövő év elejére valószínűsítik, hogy megérkezik az EU-ba a koronavírus elleni vakcina

A koronavírus elleni védőoltások 2021 első negyedévében érkezhetnek meg az Európai Unió országaiba – írja a Mediafax, Andrea Ammonnak, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ igazgatójának a nyilatkozatára hivatkozva.

Jövő év elejére valószínűsítik, hogy megérkezik az EU-ba a koronavírus elleni vakcina
2020. november 23., hétfő

Pályázati úton segít a kultúrából élőkön a kormány

Független színházak, szabadúszó előadóművészek, könyvkiadók, fesztiválszervezők és könyvesboltok pályázhatnak a kormány támogatására, amely mintegy száz millió eurót szán a nemkormányzati kulturális vállalkozások megsegítésére.

Pályázati úton segít a kultúrából élőkön a kormány
2020. november 22., vasárnap

Alacsony vásárlóerő: Európa-szinten Románia, ezen belül pedig Székelyföld áll a legrosszabbul

Ebben az évben egy romániai lakosnak átlagosan 5611 euró (mai árfolyamon 27 390 lej) áll rendelkezésére elkölthető jövedelemként, miközben Liechtensteinben ez az érték 64 240 euró. Az országon belül is jelentős különbségek figyelhetők meg, a székelyföldi megyék elmaradnak az átlagtól.

Alacsony vásárlóerő: Európa-szinten Románia, ezen belül pedig Székelyföld áll a legrosszabbul
2020. november 22., vasárnap

Megvannak a Határtalanul rajzpályázat győztesei, keresik a közönségdíjast

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2020. októberében hirdette meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó kreatív rajzpályázatot, amely ismét nemzetpolitikai sikertörténet lett, hiszen rengeteg pályamű érkezett be az anyaországból és a határon túlról. A díjazottak között csíkszeredai is van.

Megvannak a Határtalanul rajzpályázat győztesei, keresik a közönségdíjast
2020. november 22., vasárnap

Közel hatezer új eset, kissé visszafogottabb tesztelésből, az áldozatok száma elérte a tízezret

5837 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 20 790 tesztből mutatták ki, a fertőzöttségi arány 28,07 százalékos. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 131-gyel nőtt, míg jelenleg 1174 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Közel hatezer új eset, kissé visszafogottabb tesztelésből, az áldozatok száma elérte a tízezret
2020. november 22., vasárnap

A vasúti személyszállítás is megsínylette a koronavírus-járványt

A vasúti személyszállításra is rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány: az Eurostat friss felmérése szerint a tagállamok többségében megfeleződött a forgalom a második negyedévben, Romániában közel nyolcmillióval kevesebb alkalommal utazott vonattal a lakosság, mint egy évvel korábban.

A vasúti személyszállítás is megsínylette a koronavírus-járványt
2020. november 21., szombat

Erdélystat: eddig a lakosság alig 2 százaléka fertőződött meg a koronavírussal

A koronavírus-járvány kitörése óta eltelt kilenc hónap adatait elemezte az Erdélystat, figyelembe véve a fertőzöttségi és halálozási mutatókat korosztályok, régiók és megyék szerint. A szerkesztőségünknek is elküldött kutatási tájékoztatójukat szemlézzük.

Erdélystat: eddig a lakosság alig 2 százaléka fertőződött meg a koronavírussal
2020. november 21., szombat

Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Újabb fájdalmas veszteség érte a magyar és egyetemes rock- és könnyűzenét, ugyanis három nappal Benkő László, az Omega alapítójának halála után Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa is távozott az élők sorából. A halálhírt az Omega együttes jelentette be Facebook-oldalán.

Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa
2020. november 21., szombat

Továbbra is tízezer közelében az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma

9685 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 33 221 tesztből mutatták ki. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 160-nal nőtt, míg jelenleg 1132 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Továbbra is tízezer közelében az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2020. november 20., péntek

Január elsejétől már nem jár az ingyenes egészségügyi ellátás az Angliába érkező EU-s állampolgárok többségének

Az ott dolgozó külföldieket, a munkavállalásra készülőket, de a látogatási céllal kiutazni szándékozókat is érintik azok a változások, amelyek Nagy-Britannia EU-ból való kilépését szabályozó megállapodás rögzít az egészségügyi ellátásra való jogosultságot illetően.

Január elsejétől már nem jár az ingyenes egészségügyi ellátás az Angliába érkező EU-s állampolgárok többségének
2020. november 20., péntek

Már több mint 400 ezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járvány kezdete óta

9272 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 36 453 tesztből mutatták ki. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 160-nal nőtt, míg jelenleg 1139 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Már több mint 400 ezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járvány kezdete óta
2020. november 20., péntek

Havazásra vonatkozó figyelmeztetést adtak ki több megyére is

Elsőfokú (sárga színű), havazásra vonatkozó riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 11 megyéjére.

Havazásra vonatkozó figyelmeztetést adtak ki több megyére is
2020. november 20., péntek

Rafila: nem kell mindenre antibiotikumot szedni!

Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett az azitromicin fogyasztása, és egyesek „válogatás nélkül” használják az antibiotikumokat a koronavírus megelőzésére, illetve annak kezelésére – hívta fel a figyelmet Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke egy orvosi megbeszélésen.

Rafila: nem kell mindenre antibiotikumot szedni!
2020. november 20., péntek

Nem regisztráltak influenzás megbetegedést a héten

Nem jegyeztek új influenzás megbetegedést az elmúlt héten; csökkenőben van a légúti fertőzések száma – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Nem regisztráltak influenzás megbetegedést a héten
2020. november 20., péntek

Ladányi László-Zsolt: döntsünk mi nélkülük, hogy ők ne dönthessenek nélkülünk! (x)

A jogász végzettségű Ladányi László-Zsolt Udvarhelyszék RMDSZ-es parlamenti képviselőjelöltje, már többször bizonyított a közéletben. 23 évnyi tapasztalattal a háta mögött vágna bele az új kihívásba.

Ladányi László-Zsolt: döntsünk mi nélkülük, hogy ők ne dönthessenek nélkülünk! (x)
2020. november 19., csütörtök

Illetékkel sújtanák az országban kiállított képzőművészeti alkotásokat

Elsőre olvasatra komoly felháborodást váltott ki a Visarta nevű, eddig nem nagyon ismert nonprofit szervezet által minap javasolt tervezet, amely szerint az országban kiállított képzőművészeti alkotásra legkevesebb 35, legtöbb 100 lej illetéket kelljen fizetni. 

Illetékkel sújtanák az országban kiállított képzőművészeti alkotásokat

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye