
Múlt pénteken érkezett meg „A türelmesség harangja”
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség/Facebook
Egy évtizeddel korábban új orgonára gyűjtött a sepsiszentgyörgyi unitárius templom, két éve pedig új harang öntésének a szándékával indult meg adományokat szerezni Nagy István egyháztag. Sikertörténet lett a gyűjtés vége, az új harang a hétvégén megérkezett a templomhoz, a napokban felszerelik, október 13-án avatják. Egy példaértékű történet rövid naplója.
2024. szeptember 10., 21:002024. szeptember 10., 21:00
2024. szeptember 11., 09:022024. szeptember 11., 09:02
A pénznek akkor van értéke, ha az ember kezd vele valamit – állította Nagy István, amikor azért kerestük meg, hogy mondja el, milyen indíttatásból vágta fejszéjét ebbe a nagy vállalkozásba. Az unitárius egyházközség keblitanácsosát Kovács István püspökkel is több évtizedes barátság fűzi össze. Egyszer azt mondta neki:
– érkezett a válasz. És lőn.
Az új, 485 kilós harang nem kevés pénzbe, 125 ezer lejbe került – az összeg összegyűjtésére sem két évet, hanem annak többszörösét jósolták. Nagy István azonban egymaga közel tízezer lejjel járult hozzá, és személyes kapcsolatait kihasználva a fennmaradó részt is sikerült a vártnál sokkal hamarabb kikeríteni, főleg építőcégektől, akikkel beszerzőként munkakapcsolatban állt. Igaz, hangsúlyozta, nem a cégek, hanem az emberek, a cégvezetők segítettek. Az egyháztagok kisebb adományai is részei a harangnak, amely egy udvarhelyi öntödében készült el.
Kisgyörgy Zoltán újságíró tanácsára nevet is adtak az új szerzeménynek,
felirat került rá. „Manapság mindent gyorsan akarunk, minden egy gombnyomásra van tőlünk, de ez a harang emlékezteti az embert, hogy vannak dolgok, amiket ki kell várni” – magyarázta Péterfi Ágnes unitárius lelkész.
Most még mindenki megcsodálhatja az unitárius templom előtt lévő új harangot
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség/Facebook
A toronyban lévő 1100 kilogrammos nagyharangnak is hosszú története van: noha a helybéli unitáriusok már az 1900-as évek elején létesítettek egy harangöntésre szánt pénzalapot, csak 1956-ra sikerült kivitelezni a régi álmot. A történelem fordulatai azt eredményezték, hogy negyven évig a református vártemplom őrizte, annak tornyában várta, hogy az unitáriusoknak saját temploma legyen.
Természetesen az unitárius egyház korábban azt is gondosan bevizsgáltatta, elbírja-e a torony a két harangot, és a megnyugtató válasz után a napokban megtörténik az elhelyezése is. „A püspök úr ágendájába be van írva október 13-a, akkor avatjuk az új harangot” – mondta Nagy István, akinek nem mellékes célja az is, hogy kezdeményezése és megvalósítása által fiai büszkék legyenek rá. Az avató napjára ők is hazajönnek Európa különböző szegleteiből.
A harang átadása, középen Nagy István
Fotó: Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség/Facebook
A munkafolyamat e pontján a kezdeményező kiszállt, a további intézkedést az egyházgondnokra, Gazdag Gézára bízta.
Jöhet minden, ami hangosan és szépen szól
Nagy Istvánnak köszönhetően került korábban orgona is a 2000-re elkészült új unitárius templomba. Sokkal nagyobb, több százezer lejes beruházásról lévén szó a gyűjtés is elhúzódott, több mint tíz évbe telt, míg kikerekedett az összeg, és addig Kovács István akkori lelkész megtalálta azt a Svájcban lebontott orgonát, amely befért a karzatra, amelyet ki tudtak fizetni és amely azóta is szól az Isten dicsőségére.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!