
A rajzpályázat legjobbjának ítélt műve
Fotó: Határtalanul/Facebook
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2020. októberében hirdette meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó kreatív rajzpályázatot, amely ismét nemzetpolitikai sikertörténet lett, hiszen rengeteg pályamű érkezett be az anyaországból és a határon túlról. A díjazottak között csíkszeredai is van.
2020. november 22., 16:382020. november 22., 16:38
Pályázni lehetett saját készítésű rajzzal, festménnyel, fotóval, fotómontázzsal és bármely olyan technikával készült művel „Magyarok a Kárpát-medencében” témakörben, amelyet PDF – vagy bármely Windows alkalmazásban megnyitható – formátummal rendelkezik. Pályázati feltétel volt a külhoni vagy magyarországi tanulói jogviszony – számol be közleményben a nemzetpolitikai államtitkárság sajtóosztálya.
Emellett természetesen bizonyítaniuk kellett tehetségüket és kreativitásukat is a rajz elkészítése során.
A felhívásra közel 500 pályamű érkezett, amelyek közül a legjobb 350-et a Határtalanul program Youtube-csatornáján november 18-án élő adásban mutatják be.
A legjobb három alkotás a következő lett:
3. helyezett: Molnár Viktória, Farkasd – Nagyapám történetei
2. helyezett: Ráduly Anikó, Csíkszereda – Egy marék Magyarország
1. helyezett, aki a fődíjat, az Ipad-et is nyerte: Peresztegi Hanna, Budapest – Mindannyian magyarok vagyunk
Mivel a Határtalanul szakmai bizottsága több remek alkotásnak adott volna még szíve szerint komoly díjat, elhatározták, hogy a közönségnek legjobban tetsző alkotás közönségdíjat fog kapni, ami egyforma értékű lesz a nagydíjjal.
A második díjas alkotása
Fotó: Határtalanul/Facebook
Az alkotásokra a következőképpen lehet szavazni: a jatek@hatartalanul.net címre küldött emailen keresztül, megjelölve az alkotót és az alkotás nevét; az eredményhirdetés Youtube-videója alatt kommentben; a Határtalanul Facebook oldalán, az albumban található képek lájkolásával.
A szavazatokat összeadják és a közönségdíjas nyertest, valamint a második és a harmadik helyezettet is díjazzák.
December 14-én magyarországi idő szerint 15 óráig lehet szavazni az alkotásokra, az eredményt december 15-én hirdetik ki – olvasható a kezdeményezők felhívásában.
Ez a kompozíció végzett a harmadik helyen
Fotó: Határtalanul/Facebook
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!