
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A koronavírus elleni védőoltások 2021 első negyedévében érkezhetnek meg az Európai Unió országaiba – írja a Mediafax, Andrea Ammonnak, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ igazgatójának a nyilatkozatára hivatkozva.
2020. november 23., 12:342020. november 23., 12:34
Tízmilliárd dollárt fizethet az Európai Unió az amerikai Pfizer és német partnere, a BioNTech, illetve a CureVac európai gyógyszergyár által kifejlesztett vakcinákra. Ezért az összegért több száz millió adagot biztosítanak az európai országok számára.
Múlt héten a Moderna nevű amerikai vállalat is bejelentette, hogy 94,5 százalékos hatékonyságú az általuk fejlesztett koronavírus elleni védőoltás, így a már említett Pfizer-féle vakcina mellett ez a második vállalat az USA-ban, amely messze felülmúlja a koronavírus ellenszerének kifejlesztésével szembeni várakozásokat.
Ursula von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az Európai Gyógyszerügynökség jelenleg folyamatos kapcsolatban van az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelettel (FDA), hogy közösen állandó felülvizsgálattal kísérjék figyelemmel a koronavírus elleni vakcinák fejlesztését.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!