
Folyamatban a konténeriskola létrehozása
Fotó: Borbély Fanni
Némi csúszással, de hamarosan elkészül Csíkszeredában az erdőaljai moduláris iskola a csíksomlyói iskola óvodásai és tanulói számára. A kivitelező gőzerővel dolgozik a konténerek kihelyezésén, szükség is van erre, mert szeptember 16-án már oda várják a gyermekeket. A tanévnyitó ünnepséget azonban minden tanuló számára már hétfőn megtartják az erdőaljai iskola udvarán.
2024. szeptember 06., 14:292024. szeptember 06., 14:29
2024. szeptember 06., 14:452024. szeptember 06., 14:45
Az erdőaljai iskolánál jártunk pénteken, hogy lássuk, miként haladnak a konténeriskola kivitelezésével. Ottjártunkkor azt láttuk, hogy már több konténer is a helyére került.
A csíkszeredai önkormányzattól arról érdeklődtünk, hogy elkészülnek-e a munkálatokkal hétfőig, a tanévkezdésig, de mint kiderült hétfőre nem, csak rá egy hétre fejezik be az építkezést.
„A kivitelezővel való többrendbeli egyeztetés nyomán immár kijelenthetjük, hogy a moduláris iskolában szeptember 16-án kezdődhet az oktatás. A meglévő iskolaépületben való oktatást ezt természetesen nem befolyásolja, ott már szeptember 9-től folyhat az iskolai tevékenység” – áll a csíkszeredai városháza sajtóirodájának válaszában. Hozzátették, hogy
A tanév első hetének többi napján pedig keddtől péntekig ideiglenes jelleggel a Máltai Szeretetszolgálat közösségi termében szervezik meg az oktatást a somlyói egyházi épületből kiszorult 94 gyermek számára.

Egyelőre még az engedélyeztetés folyamata zajlik az erdőalji iskola udvarára tervezett konténeriskola építése körül. Az érintettek szerint a szeptember 9-i iskolakezdésre minden a helyére fog kerülni.
Székely Adél, a Xantus János Általános Iskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, a tanévnyitó ünnepséget az erdőaljai iskola udvarán tartják 10 órától úgy az erdőaljai, mint a csíksomlyói iskola gyermekei számára. Megerősítette ő is, hogy másnaptól, azaz
Szeptember 16-án, hétfőn már az új helyszínre várják a gyermekeket. Csíksomlyóról őket a Csíki Trans Kft. különjáratai szállítják majd az erdőaljai iskolába és vissza.
Fotó: Borbély Fanni
Megkerestük a tervezőirodát is, hogy megkérdezzük, a konténerekből összeállított létesítmény alkalmas lesz-e a téli időszakban is az oktatásra. Mint elmondták:
„Kis termekről van szó, könnyen kifűthetők” – fűzték hozzá.
Moduláris épületet alakítanak ki
Fotó: Borbély Fanni
Mivel akadtak olyan csibai lakók, akik azért aggódtak, hogy a villanyvezetékek megbírják-e ezzel a beruházással a további terhelést, rákérdeztünk erre is.
Az erdőalji iskola udvarán lesz az új létesítmény
Fotó: Borbély Fanni
A tervezőiroda részéről azt válaszolták, úgy vélik, az áramszolgáltató vállalat nem engedélyezné a rácsatlakozást, ha nem tudná biztosítani az áramerősséget. Hozzátették, ráadásul a tanítási időszak nappal van, és a lakossági fogyasztók inkább késő délutántól kezdve terhelik meg jobban a hálózatot. Ezért nem kell aggódni – jegyezték meg.

Szorít az idő, közeledik a tanév kezdete, a csíkszeredai önkormányzatnak pedig kötelessége mihamarabb infrastruktúrát biztosítani a csíksomlyói iskolának. Az új helyszín az erdőalji iskola udvara lesz, csakhogy ez a helybéliekből tiltakozást váltott ki.
Mint korábban írtuk, nyáron

Hamarosan felmérik, hogy milyen beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy megállítsák a csíksomlyói iskola épületének további romlását. A római katolikus egyház tulajdonában lévő, több mint száz éves épület alapos felújításra szorul, mert omlásveszélyes.
A városháza így rákényszerült arra, hogy rövid idő alatt új helyszínt találjon a tanintézetnek, amely nem volt zökkenőmentes.

Meglehetősen feszült hangulatban zajlott a lakossági fórum az erdőalji iskolában: egymást túlkiabálva fejezte ki aggodalmát az erdőalji iskola szülői közössége amiatt, hogy ősztől oda fog járni a csíksomlyói romatelep közel száz óvodása és elemi iskolása.
Az önkormányzat azonban ennél a választásnál maradt, így amint megkapták az építkezési engedélyt hozzá is fogtak a moduláris iskola építéséhez.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
4 hozzászólás