A háziorvosok bevonásával időben kiszűrnék a cukorbetegséget

Az önkormányzatoknak, de a háziorvosoknak és a dietetikusoknak is fontos szerepe lesz a cukorbetegség kialakulásának megelőzésében, mindenki feladata tételesen szerepelni fog abban az országos stratégiában, amit a nemrég elfogadott törvény alapján dolgoznak ki. 

Lehűlés, havazás, felerősödő szél – ez várható a hétvégén

Az ország nagy részére érvényes, esőre, havazásra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Lehűlés, havazás, felerősödő szél – ez várható a hétvégén
2020. november 19., csütörtök

Tízezer új fertőzött, nyolcezer új gyógyult az elmúlt 24 óra mérlege

10 108 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 36 963 tesztből mutatták ki. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 167-tel nőtt, míg jelenleg 1131 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Tízezer új fertőzött, nyolcezer új gyógyult az elmúlt 24 óra mérlege
2020. november 19., csütörtök

Rafila szerint február-márciusban várható a járvány harmadik hulláma

Újabb koronavírus-hullám várható február-március környékén – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke.

Rafila szerint február-márciusban várható a járvány harmadik hulláma
2020. november 19., csütörtök

Közegészségügy: ezek a Covid-19 fertőzés esetdefiníciói

Frissítette csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a COVID-19-cel kapcsolatos esetdefiníciókat. A tudnivalókat az Agerpres szemlézte.

Közegészségügy: ezek a Covid-19 fertőzés esetdefiníciói
2020. november 19., csütörtök

Nem zárhatják ki a tanulókat az online órákról

Nem tilthatja ki online óráról az iskola azokat a diákokat, akiknek szülei, vagy maguk nem írják alá és nem adják le azt a nyilatkozatot, amelyben büntetőjogi felelősséggel vállalják, hogy nem rögzítik és nem osztják meg a nyilvánosság előtt a tanár óráját a beleegyezése nélkül. 

Nem zárhatják ki a tanulókat az online órákról
2020. november 19., csütörtök

Orban: ingyenes lesz és nem kötelező a koronavírus elleni védőoltás

Ingyenesek lesznek a koronavírus elleni védőoltások, ugyanakkor nem lesz kötelező beadatni. Elsősorban az egészségügyben dolgozók kapják meg – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök az Agerpres beszámolója szerint.

Orban: ingyenes lesz és nem kötelező a koronavírus elleni védőoltás
2020. november 18., szerda

Felmérés: az erdélyi magyarok sokkal jobban bíznak embertársaikban, mint a romániaiak

Egy kutatás szerint az erdélyi magyarok sokkal jobban bíznak az emberekben, mint általában a romániaiak. Az erdélyi magyarok az európai értékrendtérképen című felmérés eredményeinek harmadik csomagját a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei ismertették.

Felmérés: az erdélyi magyarok sokkal jobban bíznak embertársaikban, mint a romániaiak
2020. november 18., szerda

Újból tízezer fölött a napi esetszám

10 269 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 37 906 tesztből mutatták ki, a pozitivitási arány 27 százalék. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 168-cal nőtt, míg jelenleg 1174 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Újból tízezer fölött a napi esetszám
2020. november 18., szerda

Lehűlés következik, havazásra is számítani kell

Jelentős hőmérséklet-változásokra és havazásra is lehet számítani a hónap utolsó felében a meteorológusok előrejezése szerint.

Lehűlés következik, havazásra is számítani kell
2020. november 18., szerda

Európai szinten még mindig rosszul áll Románia a benti vécék tekintetében

Romániában a beltéri illemhellyel nem rendelkező lakások aránya több mint tízszerese az uniós átlagnak, és Románia az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a lakosság közel egynegyede olyan otthonban él, ahol nincs beltéri WC – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.

Európai szinten még mindig rosszul áll Románia a benti vécék tekintetében
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2020. november 18., szerda

Elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója

Hosszas betegség után, 77 évesen elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója – adta hírül Facebook-oldalán az együttes.

Elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója
2020. november 17., kedd

Fényes nappal, egy papírfecnivel rabolt bankot egy férfi

Bukarestben egy második kerületi BRD bankfiókot rabolt ki egy férfi kedden tíz órakor.

Fényes nappal, egy papírfecnivel rabolt bankot egy férfi
2020. november 17., kedd

Felpörgött a tesztelés, nyolcezer fölé emelkedett az újonnan azonosított fertőzöttek száma

8262 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 31 082 tesztből mutatták ki, a pozitivitási arány 26,5 százalék. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 186-tal nőtt, míg jelenleg 1174 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Felpörgött a tesztelés, nyolcezer fölé emelkedett az újonnan azonosított fertőzöttek száma
2020. november 17., kedd

Másodszor is megfertőződött a koronavírussal a karácsonkői tűzesetben hősiesen megnyilvánuló orvos

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Cătălin Denciunak, a karácsonkői kórháztűzben égési sérüléseket szenvedett orvosnak, aki betegeit a lángok közül próbálta kimenteni. A karácsonkői aneszteziológust még a bukaresti Floreasca-kórházban tesztelték, amelynek eredménye keddre lett meg és pozitívnak bizonyult.

Másodszor is megfertőződött a koronavírussal a karácsonkői tűzesetben hősiesen megnyilvánuló orvos
2020. november 16., hétfő

Fekete péntek: tizenhétszer több pénzt költöttünk el mint tíz évvel ezelőtt

A 2020-as Fekete péntek (Black Friday) online bankkártyás vásárlási rátája elérte a 349 millió lejt, ami 78 százalékos növekedést jelent a tavalyi kiadásokhoz képest, a PayU Románia közzétett adatai szerint.

Fekete péntek: tizenhétszer több pénzt költöttünk el mint tíz évvel ezelőtt
2020. november 16., hétfő

Ami a román államnak hárommilliárd lejes mínusz, az a csempésznek egymillió euró plusz

Romániában a legelterjedtebb a kelet-európai országok között a cigarettacsempészet. Több mint százmillió szál cigarettát foglaltak le a hatóságok a 2020-as év első tíz hónapjában – számol be az Agerpres a British American Tobacco (BAT) által fenntartott stopcontrabanda.ro portál adataira hivatkozva.

Ami a román államnak hárommilliárd lejes mínusz, az a csempésznek egymillió euró plusz
2020. november 16., hétfő

Hétvégi tesztüzem: közel ötezer pozitív eredmény a több mint 11 ezer mintavételből

4931 új koronavírusos esetet regisztráltak Romániában az elmúlt huszonnégy órában. Az új eseteket 11 266 tesztből mutatták ki, a pozitivitási arány 43,7 százalék. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 149-cel nőtt, míg jelenleg 1187 pácienst kezelnek intenzív osztályon.

Hétvégi tesztüzem: közel ötezer pozitív eredmény a több mint 11 ezer mintavételből

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye