Második helyezést ért el a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógia Líceum két diákjának tanulmánya a hétvégén tartott Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciáján, Gödöllőn.
A székelyudvarhelyi helyi rendőrség nagy hangsúlyt fektet munkatársai képzésére, ami nagyban segíti őket az embert próbáló helyzetek észszerű megoldásában. Az egység munkájának is köszönhetően az elmúlt évben visszaszorult a garázdaságok száma a városban.
Játszóterek felújítása, több utca korszerűsítése, egy iskolafelújítás, valamint a Csereháton elképzelt bölcsőde megvalósítása érdekében születtek fontos döntések a székelyudvarhelyi önkormányzat e havi soros ülésén.
Területet kell kisajátítania Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának a lerobbant szejkefürdői mofetta fejlesztése érdekében; még várni kell az ottani ivó- és szennyvízhálózat javításának megkezdésééig – ezek is kiderültek ki a csütörtöki tanácsülésen.
A nagy érdeklődésnek, illetve a probléma súlyosságának köszönhetően párbeszéddé alakult az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete, valamint helyi és udvarhelyszéki nőszervezete által megtartott Szülők iskolája aktuális előadása.
Miközben Ráduly Róbert Kálmán trükköző udvarhelyiekről ír, László Béla szerint sértő, ahogy Ráduly szakkommentátorként megnyilvánult a vasárnapi FK Csíkszereda – Székelyudvarhelyi Vasas Femina női focimeccsen.
Húsz székelyudvarhelyi tanintézmény felszerelésének bővítése érdekében csatlakozott Hargita Megye Tanácsának pályázatához a székelyudvarhelyi önkormányzat. Erről szavaztak a hétfőn tartott tanácsülésen az önkormányzati képviselők.
Nem bizonyultak megfelelőnek az öt évvel ezelőtt összeállított tervek, ezért új megvalósíthatósági tanulmányt készíttet Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala a Szejkefürdő és Fenyéd között elképzelt elkerülőút létrehozása érdekében.
Születése után nyolc nappal szállítottak át egy kisbabát mentőhelikopterrel a székelyudvarhelyi kórházból a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórházba szombaton reggel.
Kerékpártámaszokat helyeznek el a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársai a város forgalmasabb utcáiban, egyebek mellett a veszélyesebbnek ítélt gyalogátjárók melletti szabálytalan parkolások megszüntetése érdekében.
Társasjátékos Hétvégét tartanak március 25-én és 26-án Székelyudvarhelyen, a Játék Éve rendezvénysorozat részeként. A Kubuk és a székelyudvarhelyi Művelődési Ház által szervezett alkalmon több mint százféle társasjáték közül lehet választani.
A sült csirkecomb air fryerben nemcsak ropogós és finom, de könnyen el is készíthető étel.
Amilyen hangos volt tavaly november végén a székelyudvarhelyi közélet, 2023 márciusának végén talán épp annyira csendes lesz: a tervek szerint ugyanis a szejkefürdői Mini-Erdély Park mégsem költözik el a jelenlegi helyéről.
Nagy volumenű mobilitási projekt kivitelezésére talált kivitelezőt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, amely során tizennyolc utcát újíthatnak fel teljesen – az erről szóló szerződést hétfőn írta alá Gálfi Árpád polgármester.
Hétköznapjaink részévé váltak a digitális eszközök, amelyeket egyebek mellett kommunikációra, munkavégzésre, szórakozásra, streamelt filmek nézésére használunk. Ezek azonban különféle kellemetlenségek, betegségek forrásai is lehetnek.
Több riasztás is érkezett az elmúlt napokban, miszerint medve jelenlétét észlelték a Szejkefürdőn. Mint kiderült, korábban jószágokat is pusztítottak el a helyszínen – szerdán viszont két nagyvadat láttak, amelyek nem jelentettek közvetlen veszélyt.
„1848 és 1956 dicső forradalmai igazi és gyökeres rendszerváltozást ígértek. Az időszerűség jegyében pedig az 1989-es forradalom is ebbe a sorba kívánkozik. Mindegyik befejezetlen maradt” – jelentette ki székelyudvarhelyi ünnepi beszédében Tőkés László.
A magyar zászló színeiből álló nagyméretű kokárdákkal díszítették fel idén is a székelyföldi városok köztereit, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója apropóján.
A székelyudvarhelyi művelődési házban rendezik meg a TEDxUdvarhely idei kiadását. Jó esély van arra, hogy a szervezők engedélyt kapnak az Egyesült Államokbeli szervezettől a száz főben meghatározott korábbi maximális nézőszám növelésére.