Ahogy az az előrejelzések alapján várható volt, ismét elérkeztek a fagyos hajnalok. A már megszokott helyeken jóval fagypont alá csúsztak a hőmérsékleti értékek, ezúttal viszont Csíkszereda épphogy bekerült az élbolyba.
Ingatlanvásárlással kapcsolatos vita megoldásában közvetített volna Gálfi Árpád, Székelyudvarhely volt polgármestere, akire kövekkel, baltával és seprűvel támadt rá hétfőn a pórul járt vevő családja. Szerencsére csak az autóját rongálták meg.
A jeles író napra pontosan 200 évvel ezelőtt született, aminek tiszteletére 2025-öt még tavaly a nevével (is) fémjelzett emlékévnek nyilvánította a Magyar Országgyűlés. Mi ez alkalommal Jókai Mór székelyföldi kiruccanásait vesszük számba.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült tízrészes alkotás, amelyet a Cannes-i fesztiválon is bemutattak, Magyarországon és Romániában is nézhető lesz március 8-ától.
Homérosz eposzát, az Íliász folytatását dolgozza fel következő filmjében Christopher Nolan. A tökéletes trükk, az Eredet, a Csillagok között, a Tenet és az Oppenheimer rendezőjének filmjét tavasztól kezdik forgatni.
Nemsokára elkezdik a csíkszeredai megyeháza épületének felújítását, a beruházás idejére Hargita Megye Tanácsa átszervezéssel oldja meg a munkát. Azonban az épületben működő más intézmények közül többnek ki kell majd költöznie ideiglenesen a megyeházáról.
Enyhített a Marosvásárhelyi Ítélőtábla a Barti Tihamér ellen korábban elrendelt kényszerintézkedésen, a Hargita megyei tanács korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított alelnökét az előzetes letartóztatás után most hatósági felügyelet alá helyezték.
Nem kifizetődő üzemeltetni, ezért függesztette fel a Székelyudvarhely és Segesvár közötti járatainak egy részét a CFR. A bögözi polgármester szerint az utaslétszámot decemberben mérték fel, amikor sokan már szabadságon, vakáción voltak az utasok közül.
Óriási lehetőség és egyúttal kihívás Sepsiszentgyörgynek a tavasszal megrendezendő jégkorong-világbajnokság, amelyre összesen húszezer nézőt várnak a Sepsi Arénába. Az már biztos, hogy sok angol és ukrán szurkoló lepi majd el a háromszéki megyeszékhelyt.
A chatbot sosem veszekszik, mindig visszatükrözi azt, amit hallani szeretnénk. Nem csoda, hogy egyre több elmagányosodó ember szerelmi kapcsolatként éli meg a chatbottal való interakcióját. Ez azonban hosszú távon nagy társadalmi problémákhoz vezet.
A pár éve nálunk is elérhető streamingplatformok a minőség fenntartására és a folyamatosan bővülő tartalomdömpingre hivatkozva emelik az áraikat. Lássuk, hogy mennyi is az annyi. Első rész.

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Kicsivel több mint ezer lakó jólétéért felel az önkormányzat Málnáson, ahol már készülődnek az idei beruházások elindítására. A kihívásokról a polgármester mesélt, aki arra törekedik, hogy a községhez tartozó falvak mindegyike fejlődjön.
Kazahsztánba mindenképp érdemes ellátogatni az elkövetkező négy-öt évben, mielőtt túl felkapott lenne – mondja Hegedűs István újságíró. Nemcsak a kiváló sízési lehetőségek vagy a páratlan szépségű látnivalók okán: távoli rokonaink is élnek ott.
Sata Klára, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa, egykori aligazgatója számára a nyugdíjas évek sem jelentik a tétlenséget; mindennapjaiban megtalálja azokat a fogódzókat, amelyek előre viszik.
Ahogy az az előrejelzések alapján várható volt, újból téliesre fordult az időjárás országszerte szombat reggeltől. Jelentős mennyiségű hó a hegyekben hullott, de térségünkben télies útviszonyok között lehet közlekedni.
Szexuális bántalmazás, testi erőszak alkalmazása, iskolai zaklatás – hosszú a gyermekbántalmazásként minősíthető esetek száma. Ezekről tájékoztatott Szász Katalin, a Kovászna megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság helyettes vezetője.
Csíkszeredában tavaly november óta fokozatosan helyezik ki a digitális hulladékszigeteket, több mint ötven ilyen gyűjtőpont lesz a városban, idén január óta pedig elkezdték kiosztani a nyitókártyákat is.
Fölöslegesen feszítik fel a kihelyezett okos hulladéktároló-szekrényeket a guberálók, a csíkszeredai hulladékkezelő vállalat vezetője szerint ugyanis ezekben már a palackvisszaváltó-rendszer beüzemelése óta nincs beváltható csomagolóanyag.