Megosztja a sertéspestis a gyergyószéki gazdákat. Vannak, akik nem félnek a járványtól, úgy gondolják, kicsi a valószínűsége, hogy erre a környékre is eljusson, illetve vannak olyanok is, akik már levágták a háztájon nevelt disznót. Érvek erre is, arra is.
Kezdetben hatvan, majd közel százötven, jelenleg pedig kilencvennégy rászorulónak nyújt segítséget, heti öt nap meleg ebédet a gyergyószentmiklósi Szeretetkonyha. A Szent Márton Alapítvány által működtetett konyha fenntartását, működtetését gondoskodó lelkület segíti.
A Mobilitás Hete alkalmával szeptember 16-án szervezik Marosvásárhelyen a Critical Mass – Kritikus tömeg nevű, kerékpáros közlekedést népszerűsítő rendezvénysorozatot.
Válsághelyzetbe került a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, sem az alkalmazottak bérére, sem a felnőttvédelmi szolgáltatást nyújtó központok működtetésére nincs pénze az intézménynek.
Eltávolították az épületet megnevező feliratot a csíkszeredai városháza homlokzatáról. Jogerős bírósági ítélet kötelezte erre a városvezetést, most hajtották végre.
Négy székelyudvarhelyi forrásból, illetve csorgóból vett vízmintát vizsgáltatott be a napokban a helyi polgármesteri hivatal. Mint kiderült, egyik vize sem alkalmas emberi fogyasztásra.
Csatlakozva a világméretű hulladékgyűjtési kampányhoz, Hargita megyéből 25 település vesz részt a Let's do it Románia szombati akciójában. A 150 ország egyidejű részvételével zajló program célja felszámolni az illegális hulladékhalmokat, illetve erősíteni az emberekben a környezettudatosságot.
A külföldre távozott ismerőseim közül tízből hét-nyolcan szívesen hazajönnének, ha tudnának, és lenne miért. Odakint mindig idegen marad az ember, bármilyen jól is végezze a dolgát – mondta lapunknak Cuzic Melinda háziorvos. A szovátai doktornő nyerte el idén Az év praxisa pályázat erdélyi díját.
A csütörtökig elvégzett laboratóriumi vizsgálat eredménye nem igazolta, hogy folyószennyezés okozhatta a tömeges halpusztulást a Nagy-Küküllő Székelyudvarhely melletti szakaszán hétfőn és kedden. Ettől függetlenül bűnvádi eljárás megindítását kezdeményezi a megyei környezetőrség.
A múlt évhez képest növekedett a Kovászna megyei tűzoltóságnál a bevetések száma, de a reakcióidejük is hosszabb – számolt be a katasztrófavédelem csütörtökön, a romániai tűzoltók napján tartott sajtótájékoztatón.
A nemrég módosult kataszteri- és földtörvény biztosította lehetőségek megértését, és az általuk megnyílt lehetőségek kihasználását segítené a Magyar Polgári Párt (MPP) rövidesen induló tájékoztató körútja.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
A marosvásárhelyi lutheránusokról az első feljegyzések az 1781-ből származnak, de gyülekezetet 1818 szeptember 6-án alapítottak. Akkor negyven családfőt számolt a közösség, magyarokat és szászokat vegyesen, ma 335 lelkes a vásárhelyi evangélikus-lutheránus közösség.
Pénteken tartják a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia barokk templomának búcsúünnepét.
Többek között családi programokkal, illetve medvekérdéssel foglalkozó szakmai előadással is készülnek a medvefesztiválra, amelyet Tusnádfürdőn tartanak a hétvégén. Újdonságként rókagombából készült ételek bemutatójára is sor kerül vasárnap.
Nem mindennapi zenei élménnyel nyitották meg a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál második kiadását. A kedd óta zajló ráhangolódást követően csütörtökön a Csíki Kamarazenekar nyitóhangversenyével kezdődött a tíz napig tartó filmszemle.
Katonai bemutatóval, díjazással, díszfelvonulással és gyerekbarát programokkal ünnepelte a romániai tűzoltók napját a Hargita megyei tűzoltóság csütörtökön a csíkszeredai Szabadság téren.
Hamarosan kezdődnek a rendszeres tehetségfejlesztő tevékenységek, ezért egyfajta bemutatkozásra hívta a marosvásárhelyi Talentum Alapítvány a kicsiket és szüleiket. Óvodások, kisiskolások, nagyobbacska gyerekek töltötték meg az alapítvány székházát.
Kormányzati pénzből újítanák fel a málnásfürdői romos szállodát, és a gyógyturizmus terén tevékenykedő szakemberek számára szerveznének benne felnőttképzést.