
Archív
Fotó: Gecse Noémi
Többek között családi programokkal, illetve medvekérdéssel foglalkozó szakmai előadással is készülnek a medvefesztiválra, amelyet Tusnádfürdőn tartanak a hétvégén. Újdonságként rókagombából készült ételek bemutatójára is sor kerül vasárnap.
2018. szeptember 14., 09:022018. szeptember 14., 09:02
Medvefesztivál és kézművesvásár lesz Tusnádfürdőn a hétvégén, amelynek révén szórakoztató programokat nyújtanak az üdülővárosba látogatóknak a Millennium Parkban.
Szombat délelőtt a gyermekek számára szerveznek különböző foglalkozásokat, többek között rajzolásra, gyurmázásra, egyéb kézműves tevékenységekre, illetve sétalovaglásra lesz lehetőségük. Molnár Ákos, a szervező Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület részéről elmondta, a fesztiválnak szakmai keretet is szeretnének adni, ezért idén Szín János medvepásztor, a tusnádfürdői medveles üzemeltetője számol be tapasztalatairól, és tart előadást egyéb medvéket érintő témákról 16 órától az O3zone Hotel konferenciatermében.
Fotó: Pinti Attila
A parkban felállított színpadon pedig különböző néptáncegyüttesek lépnek fel, többek között a Gyöngyvirág, a Bekecs néptáncegyüttesek, illetve 18 órától koncertezni fog a Free Connection, őket követően pedig a White Noise Cellar zenekar.
Vasárnap is folytatódik a rendezvény, kísérleti jelleggel első alkalommal rókagomba-fesztivált is szerveznek, amelynek részeként 10-12 óra között rókagombából készült ételeket szeretnének bemutatni az érdeklődőknek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!