Románia területén 762 személynél igazolták eddig a laboratóriumi vizsgálatok a koronavírus jelenlétét, nyolc fertőzött meghalt – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Milyen feltételekkel kaphatja meg bére 75 százalékát a kényszerpihenőre küldött alkalmazott? Ilyen és hasonló kérdésekre ad választ Lukácsi Katalin jogász.
Aktualizálták a koronavírus-gyanús eset, az igazolt COVID-19 beteg, illetve a szoros kontakt meghatározását. A keddi hivatalos adatok szerint már 762 személynél igazolták a fertőzést. Kora délután Klaus Johannis újabb szigorító intézkedéseket jelentette be.
Erős szél várható kedden 14 óráig az ország nyugati régiójában, az 1800 méternél magasabb délnyugati hegyekben hóvihar lesz – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Hátrányosan megkülönböztetőnek nevezte a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) a minisztérium azon javaslatát, mely szerint a pedagógusoknak online formában kellene leckéket leadniuk a diákoknak, ugyanis számos tanulónak nincs internet-hozzáférése vagy okoseszköze.
Újabb koronavírussal diagnosztizált személy vesztette életét kedd reggel Romániában, ő a betegség nyolcadik halálos áldozata.
Hétfőn este hétre emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma Romániában – tájékoztatott közleményben a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Egy 64 éves aradi férfi a koronavírus hatodik romániai áldozata – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Meghalt hétfő délben egy koronavírussal fertőződött 71 éves férfi – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Ez a COVID-19 vírus okozta ötödik haláleset az országban.
Felfüggesztik a nem halaszthatatlan kezeléseket és műtéteket, valamint kiürítik a nem sürgősségi ellátást igénylő betegeket a kórházakból 48 órán belül.
Száznegyvenhárom új koronavírusos esetet diagnosztizáltak Romániában az elmúlt 24 óra leforgása alatt – jelentette be hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Három forgatókönyv jöhet szóba a tanévvel kapcsolatban – közölte hétfőn Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.
Frissült hétfőn reggel azon országok listája, amelyekben a COVID-19 vírussal fertőzött személyek száma meghaladja az 500-at, így az ezekből hazatérő román állampolgároknak kötelező módon lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk 14 napra.
Téli útviszonyok közepette zajlik a közlekedés az ország több megyéjében, de nincsenek lezárt országutak, és jelentős torlódások sem alakultak ki – közölte hétfő reggel a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic).
A román közszolgálati televízió (TVR) pénteki közleménye szerint a magyar kisebbségi érdekképviselet kérésére kiegészítették az oktatási szaktárcával kötött megállapodást, így a magyar tannyelvű osztályok diákjai számára is lesz iskolatévé.
Újabb romániai áldozata van a koronavírusnak – tájékoztat a Stratégiai Információs Központ. A beteg 70 éves volt, cukorbetegséggel és magas vérnyomással is küzdött.
A saját felelősségre írt nyilatkozatot, amelyet a lakhelyüket este 10 után elhagyó személyeknek magukkal kell vinniük, meg lehet írni kézzel, hangsúlyozza a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A nyilatkozat modelljét le lehet tölteni a belügyminisztérium honlapjáról is.
Másodfokú (narancssárga jelzésű), havazásra és hóviharra vonatkozó, szerda reggelig érvényes riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Olténiára, Munténia nyugati részére, a Bánság déli részére és a Déli-Kárpátokra.