A koronavírussal diagnosztizált 246 romániai személy közül 50 százaléka nő, 45 százaléka férfi, 5 százaléka kiskorú – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU).
Elérte a 260-at a koronavírusos esetek száma Romániában szerda délutánra, ebből 43 személynél az utóbbi 24 órában mutatták ki a fertőzést.
Felfüggesztik az országban működő éttermek, kávézók és más vendéglátóipari egységek tevékenységét a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében.
A Telefonos Szeretetszolgálat kibővítette programját, hogy naponta tudjon segíteni a nehéz helyzetben lévőkön. A Magyar Unitárius Egyház ugyanakkor létrehozott egy telefonos segélyszolgálatot a koronavírus-járvány időszakára.
Románia területén 184 személyt diagnosztizáltak kedd reggelig koronavírussal – erősítette meg az Országos Közegészségügyi Intézet. Mutatjuk a fertőzöttek eloszlását megyék szerint.
Beüzemelte a kormány a stirioficiale.ro online platformot, ahonnan ellenőrzött információkat kaphatunk a koronavírussal kapcsolatos helyzetről, hozzáférhetünk az országos vészhelyzeti bizottság határozataihoz.
A koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében elrendelt szükségállapot és az ennek kapcsán foganatosított intézkedések miatt az Országos Nyugdíjpénztár tulajdonában lévő gyógykezelési egységek felfüggesztik tevékenységüket.
Előbb azokat a magyar anyanyelvű pedagógusokat kell megtalálni, akik bevállalják a tévéiskola óráinak megtartását, csak azután indulhat el a magyar nyelvű adás is a közszolgálati televízió kettes csatornáján. Matematika tanár még nem jelentkezett a felhívásra.
217-re emelkedett Romániában a koronavírussal fertőzöttek száma az egészségügyi minisztérium kedd délután hat órás adatai szerint.
Az Országos Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatal (DRPCIV) közölte: március 17-étől kezdődően 30 napos időszakra országszerte szüneteltetik a vizsgáztatás elméleti és gyakorlati részét is. Az intézkedés hatályát szükség esetén meghosszabbíthatják.
Változó idő várható a következő két hétben, csapadék március 20-a után lesz – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 16-a és március 29-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzésére hivatkozva.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Újabb tíz koronavírus-fertőzést igazoltak a hatóságok Románia területén hétfő reggel tíz óra óta.
Aktualizálta hétfőn a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ a COVID-19-cel fertőzött személy, a fertőzésgyanús személy, illetve a szoros kontakt meghatározását.
Azonnali hatállyal szükségállapotot rendelt el Romániában Klaus Johannis államfő hétfőn a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében. A harminc napig tartó rendkívüli állapot idejére felfüggesztették az oktatást, illetve egy sor egyéb intézkedést is foganatosítottak.
A szigorított ellenőrzések miatt legalább 120 percet kell várakozniuk azoknak, akik a nagylaki autópálya-határátkelőnél (Nagylak II) szeretnének Romániába jönni.
Vasárnap reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig 1153 hívást regisztráltak a 112-es egységes segélyhívószámon, és 5517-et a koronavírussal kapcsolatos ingyenes tájékoztató vonalon – írja az Agerpres.
Négy-négy új fertőzött Bukarestben és Arad megyében, három Brassó megyében, kettő Brăila megyében, egy-egy pedig Iași, Konstanca és Teleorman megyékben – jelentette be vasárnap délután a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
„Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Az ebolát ki lehetett így irtani, de a koronavírus túlságosan fertőző és már túl elterjedt. Ráadásul oltásra sem számíthatunk az idén” – állítja Barabási-Albert László hálózatkutató.