Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

10:43

Tűz ütött ki egy melléképületben Korondon

10:43

Tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában

10:16

Portugál–spanyol csúcsrangadóval folytatódik a focivébé – a hétfői sportműsor

10:02

Ősszel beüzemelnék a felcsíki gázhálózatot

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Tánczos Barna drágállja a gázolajat

Válság a tejiparban: sokszor a moslékban végzi a többletmennyiség

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Különleges égi jelenségek 2025-ben

A Vénusz és a Jupiter találkozása 2025. augusztus 12-én. Különleges égi jelenségnek ígérkezik

Fotó: Székely Kalendárium

Aki figyelmes volt, idén – január 4-én este – már megfigyelhette az év első csillagászati eseményét, amikor a Hold pár perc erejéig eltakarta a Szaturnuszt. Aki erről lemaradt, ne búslakodjon, hiszen még számos különleges égi jelenség vár ránk.

Kocsis Károly

2025. január 11., 11:562025. január 11., 11:56

2025. január 11., 11:572025. január 11., 11:57

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

Ugyancsak január 4-én voltunk a legközelebb a Naphoz (perihélion), egészen pontosan 147 099 586 kilométerre, a legtávolabb (aphélion) pedig július 3-án 22:54-kor leszünk – ezt az adatot Koszta Zoltán sepsiszentgyörgyi földrajztanárnak a 2025-ös Székely Kalendáriumban megjelent írásában találtuk. Az ő összeállítását a National Geographic „előrejelzésével” összevetve hívjuk fel olvasóink figyelmét pár, 2025-be esedékes különleges égi jelenségre.

Elsőként mindjárt a Vénuszra, amely január 11-e és február 19-e között ragyog majd az égbolton. Amikor a legközelebb lesz a Földhöz, -4,5 magnitúdós fényességet áraszt majd magából.

Ráadásul a félhold alakú égitestet január 18-án, nem sokkal napnyugta után együttállásban találjuk a Szaturnusszal: a remek párost délnyugaton, körülbelül az égbolt egyharmadánál figyelhetjük meg, és onnan is meg tudjuk különböztetni egymástól, hogy a Vénusz fehéren és fényesebben tündököl.

Ha távcsövet használunk, akár a Szaturnusz ikonikus gyűrűit is megfigyelhetjük.

Holdlesőben Szépvízen (2009)

Fotó: Balázs Ödön/Székely Kalendárium

Az év első teljes holdfogyatkozása

Az év első teljes holdfogyatkozása, vagyis amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül, árnyékot vetve az utóbbira, március 14-én következik be. Sajnos ez igazából csak Észak- és Dél-Amerikából lesz látható, miután maximumát a Csendes-óceán fölött, Mexikótól nyugatra mutatja meg, bár elvileg a Föld minden olyan pontjáról látható, ahol a Hold a látóhatár fölött van.

És jórészt ez vonatkozik a két héttel később, március 29-én dél körül beálló részleges napfogyatkozásra is (ebben az esetben Hold takarja a Napot a Föld bizonyos pontjairól nézve), amiben – akárcsak a tavalyi teljes napfogyatkozáskor – főként Észak-Amerikából lehet majd gyönyörködni, a maximuma Kanada keleti partjaira esik.

Nem árt tudni, hogy a nagyjából ugyanazon az égi pályán haladó Hold nemcsak a Napot, hanem – pár percig – más égitesteket is takar útja során, ezt nevezik okkultációnak. Mint már említettük,

a szabad szemmel látható bolygók közül a Szaturnuszt január 4-én takarta, és február 1-jén kerül ismét ebbe a helyzetbe, a Marsot január 14-én, február 9-én és június 30-án, a Merkúrt március 1-én, a Vénuszt szeptember 19-én fedi el.

Június 26-án a Merkúrt egyébként a nyugati égbolt alacsony pontján, röviddel napnyugta után – vélhetően távcső segítségével – találjuk meg, mindössze három fokkal a Hold karcsú félholdja mellett.

Félárnyékos holdfogyatkozás

Fotó: MTI

Amit itthonról is csodálhatunk

A szeptember 7-i teljes holdfogyatkozás maximuma is hozzánk távol, az Indiai-óceán fölött lesz, de felhőtlen ég esetén nálunk is meg lehet figyelni. „A Hold 20 óra előtt pár perccel kel. Ekkor már a Föld félárnyékában van, sőt a bal oldalán megjelent a teljes árnyék. 20:31-kor a Hold teljesen a Föld árnyékába kerül, és 21:54-ig így is marad. Ezután korongjának bal oldala kezd világosodni, ami azt jelenti, hogy átmegy a félárnyékba, majd éjfél előtt elhagyja a félárnyékot is. Eközben természetesen mind feljebb emelkedik a látóhatár fölé.

Érdemes idejében kinézni egy megfelelő helyet, ahonnan jól látható a keleti égbolt, és ahonnan nagyszerű fényképeket készíthetünk a csodálatos jelenségről”

– tanácsolja Koszta Zoltán.

A szeptember 21-i részleges napfogyatkozás is elsősorban az Ausztrália déli részén tartózkodó embereknek szól, és azért a néhány percért talán nem érdemes odarepülnünk. Már csak azért sem, mert két nappal korában itthon is csodás eseményben lehet részünk:

napkelte előtt a karcsú félhold, a gyémántként ragyogó Vénusz és a kék-fehér árnyalatban fénylő Regulus csillag képezte trió fogja uralni a keleti égboltot.

Ráadásul a Szaturnusz éppen szeptember 21-én lesz a legfényesebb, amikor a Föld a gázóriás és a Nap között halad el – távcsővel talán a gyűrűi is kivehetők lesznek, amelyek aztán november 8-án átmenetileg „eltűnnek”. Ilyen 15 évente fordul elő, amikor a Szaturnusz dőlése a Földhöz igazodik, és a vékony gyűrűk szinte láthatatlanná válnak. A legjobb látványt az esti égbolt déli részén élvezhetjük a Vízöntő csillagképben.

Csíki szuperhold. Ilyenből három is lesz október-decemberben

Fotó: Búzás Botond/Székely Kalendárium

Csillaghullás és bolygórandi

Miközben a csillagászok pontosan ki tudják számítani a bolygók mozgását, az együttállásokat, az üstökösök esetében már nehezebb a dolguk, hiszen egyes típusaik váratlanul is felbukkanhatnak. Annyi azonban szinte biztosra vehető, hogy közülük idén mintegy száz kerül napközelbe, és szabad szemmel jó esetben a C/2024 G3 (ATLAS) jelzésű égi vándort pillanthatjuk meg január 13-án. A neve alapján C-típusú, tehát nem periodikus üstökös, 2024-ben fedezték fel.

A G április első felét jelenti, a 3-as azt, hogy abban az időszakban harmadikként észlelték, míg az ATLAS a felfedező Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System nevének rövidítése – ez a rendszer észleli, figyeli a bolygónkra esetlegesen veszélyt jelentő aszteroidákat.

A másik típushoz tartozó rajmeteorok az év egy bizonyos szakaszában jelennek meg rendszeresen, és látszólag valamelyik csillagkép egy adott pontjából indulnak ki, innen adódik a nevük is.

A legismertebbek közül a Quadrantidák január 3–4-én, a Lyridák április 22–23-án, az Eta Aquaridák május 5–7-én, a Delta Aquaridák július 28–29-én, a Perseidák augusztus 12–13-án, a Leonidák november 17–18-án, a Geminidák december 13–14-én érkeznek.

Telihold 2024. június 21-én

Fotó: Pinti Attila

Az augusztusi „csillaghullás” Szent Lőrinc könnyeiként él népünk emlékezetében, ilyenkor szoktunk valami nagyon-nagyon fontosan kívánni, ha hátunkon fekve megpillantunk egyet-egyet átsuhanni az égbolton. Ehhez viszont olyan helyet kell választani, ahol széles a látóhatár, és nincs fényszennyeződés. Ha pedig

augusztus 12-én lesz türelmünk hajnalig várni, a Vénusz és a Jupiter közeli találkozásának is tanúi lehetünk a hozzánk keleti–északkeleti irányba eső Ikrek csillagképben.

Távcsővel figyelve az aranyszínű Jupiter sávos légköre mellett négy apró pontot is észlelhetünk: ezek a Galilei-holdak.

No, de a Lyridák is produkálhatnak óránként 10-20 hullócsillagot és néhány szuperfényes tűzgömböt, a Geminidák pedig idén azért ígérkezik szokatlanul látványosnak, mert a meteorraj csúcspontja egybeesik a sötét, holdtalan égbolt időszakával. Ebből kifolyólag aztán akár 120 meteort is összeszámolhatunk óránként!

Akár sarki fényt is láthatunk
Az utóbbi időben egyre gyakrabban lehetett hallani a hírekben napkitörésekről, hogy fokozódott a Nap aktivitása, növekedett a napfoltok száma, mágneses viharok közelednek a Földhöz, és egyre gyakrabban észlelhető a sarki fény olyan vidékeken is, ahol eddig ritkaságnak számított. Ez azzal magyarázható, hogy a Napban egy változó erősségű, folytonos, hosszan tartó atomrobbanás megy végbe, ez adja a fényt és az óriási hőt, amiből mi, földiek is kapunk. Néha a Nap részecskéket (elektronokat, protonokat) lövell ki magából, amik nagy sebességgel (400-800 km/s) száguldanak a bolygóközi térben. A Föld mágneses tere a felénk érkező ilyen részecskéket a sarkok felé irányítja, ahol a légkörrel kapcsolatba lépve a sarki fényt okozzák. A részecske-kibocsátás mennyisége és gyakorisága változó, mégpedig 11 évenként újra és újra felerősödik. A tudósok szerint egy ilyen periódus maximuma 2025 első felére várható, így hát érdemes figyelemmel kísérni a napkitöréseket, mert két-három napra rá, ha szerencsénk van, akár tőlünk is látható lesz a sarki fény. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy szabad szemmel napba nézni nem ajánlott, legfeljebb rövid ideig napkeltekor és napnyugtakor, mert ilyenkor a sugarak egy részét kiszűri vastag légréteg. Távcsővel meg szigorúan tilos a Napot kémlelni! Koszta Zoltán a napkitörésekkel kapcsolatba megbízható, naprakész forrásként a sdo.gsfc.nasa.gov weboldalt ajánlja.