
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
A saját felelősségre írt nyilatkozatot, amelyet a lakhelyüket este 10 után elhagyó személyeknek magukkal kell vinniük, meg lehet írni kézzel, hangsúlyozza a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A nyilatkozat modelljét le lehet tölteni a belügyminisztérium honlapjáról, vagy a többi illetékes hatóság honlapjáról.
2020. március 22., 19:352020. március 22., 19:35
2020. március 22., 20:462020. március 22., 20:46
A GCS nyomatékosítja, hogy a nyilatkozatot a személyi igazolvánnyal együtt fel kell mutatni igazoltatás esetén a hivatalos szerveknek, azaz a rendőröknek, csendőröknek, helyi rendőrség tagjainak – írja az Agerpres.
A március 23-án, hétfőn 22 órától életbe lépő, szombaton kiadott katonai rendelet előírja, hogy az állampolgároknak munkahelyi igazolvánnyal, a munkaadó által aláírt igazolással vagy saját felelősségre írt nyilatkozattal kell indokolniuk lakhelyük elhagyását este 10 és reggel 6 óra között.
A nyilatkozatok innen és innen is letölthetők.

Részleges kijárási tilalom lép érvénybe az új típusú koronavírus terjedésének megfékezése érdekében: éjjel csak indokolt esetben lehet elhagyni az otthonokat, ugyanakkor az élelmiszer-üzletek és gyógyszertárak kivételével bezárnak a boltok a plázákban.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!