A tanév kezdete óta Kovászna megyében 35 diákot és 39 pedagógust diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel – tájékoztatott a tanfelügyelőség.
Az oktatási minisztérium ismét villámfelmérést készít arról, hogy a diákoknak és pedagógusoknak milyen lehetőségeik és digitális eszközeik vannak az online órák megtartására.
Miközben a rendhagyó tanév az otthonokba kényszerül, emelkedő tendenciát mutat a szakiskolák és szakközépiskolák kilencediktől induló osztályainak száma. Ellenben vannak tanintézmények, ahol nem minden osztályra volt elegendő jelentkező.
Magyarul is elérhető az Orange Alapítvány Digitaliada elnevezésű projektje, amely online felületet, digitális oktatási anyagokat, különböző tantárgyakhoz való online alkalmazásokat tartalmaz. A projektből a Maros megyei ákosfalvi iskola pedagóguscsapata is kivette a részét.
Múlt hét óta újabb nyolc Hargita megyei település került át a vörös járványügyi besorolás alá tartozók közé, így jövő héttől már csak a tanintézetek töredékében járhatnak be a tanórákra a diákok.
Az oktatási minisztérium úgy döntött, szülőkkel, diákokkal és pedagógusokkal egyaránt aláírat egy saját felelősségre írt nyilatkozatot, amelyben az aláírók vállalják, hogy nem készítenek felvételt az online óráról, és nem osztják meg, nem sokszorosítják az online óra tartalmát.
Tizenhárman végezték el Székelyudvarhelyen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem által szervezett posztgraduális informatikai és szoftverfejlesztési képzést: a helyi IT&C Közösség és a Regionális IT Fejlesztési Program kezdeményezte képzésnek folytatása is lesz.
További Hargita megyei településeken haladta meg a hármat az ezer lakosra jutó igazolt fertőzések száma az elmúlt 14 napban, így jövő héttől már a megye 154 tanintézménye kénytelek áttérni a piros forgatókönyv szerinti online oktatásra. Emellett 175 tanintézményben a sárga, azaz hibrid oktatási rendszert alkalmazzák majd.
A személyes találkozásokat hiányolják a legjobban az egyetemisták, akik az új tanévet is online tanulással kezdték. A járvány miatt kialakult új élethelyzet befolyásolja a tanulást, a bentlakásos és társasági életüket. A megkérdezett fiatalok a pozitív és negatív tapasztalatokról meséltek.
Az online oktatás bevezetése nem csupán a különböző platformok letöltését és megismerését vonta maga után, de sok számítógép-használati problémát is. A családok nagy része nem rendelkezik annyi számítógéppel vagy táblagéppel, amennyire szükség volna, illetve a gépek zöme is elavult.
A jelenlegi járványhelyzet egyik legnagyobb befolyással az óvodás gyerekekre van. A megszokott hétköznapokból egy „új világba” csöppentek, ahol értetlenkedve fogadnak szót és sodródnak, viszont komolyabb következményei is lehetnek ennek az időszaknak.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Kizárólag online oktatásra kell áttérniük azon települések tanintézményeinek, amelyeknél a fertőzöttségi arány ezer lakosra vetítve több mint három – rendelkezik a Hargita Megyei Vészhelyzeti Bizottság. Hargita megyében ez 12 település tanintézeteit érinti. Ezek közül többen már korábban áttértek az o
Az online oktatási platformok használata nem egységes, az eszközkészleteket illetően óriási a különbség egyes tanintézetek között, az oktatási módszerek akár pedagógusonként is különböznek, a hibrid oktatásban pedig késleltetett tanórákat tartanak az iskolák egy részében az otthon tanuló diákok számá
Az óvodától gimnáziumig mindent bezárnak hétfőtől – ezt közölte a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal a polgármesteri hivatalokkal csütörtökön kora délután. Késő délután a sajtónak küldött tájékoztatásban a vörösként listázott csíkszeredai tanintézetek jó része „kisárgult”. Sz&
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház a törvénytervezetet, amely szerint a tanügyi alkalmazottak is részesülnek a koronavírus-járvány miatt megítélt kockázati pótlékból. A pedagógusok szakszervezetének képviselője szerint azonban, egyáltalán nem kell készpénznek venni ezt.
A folyamatosan – és drasztikusan – növekvő esetszámok miatt egyre több csíkszeredai iskola kénytelen áttérni a vörös forgatókönyvre, a kizárólag online formában történő oktatás pedig a tanintézményeket és a szülőket is kihívások elé állítja.
Az iskolakezdés óta Kovászna megyében 11 tanintézetben 35 diák és 14 pedagógus fertőződött meg koronavírussal.
A kormányprogram által beharangozott 250 ezer táblagép mindössze egy része érkezett meg az ország iskoláiba, a többire még nem sikerült a közbeszerzési eljárás végére jutnia a kormánynak. Mindeközben egyre több település kerül át sárga vagy piros forgatókönyvbe.