Hirdetés
Hirdetés

A kormány által biztosított táblagépek is olyanok, mint a tankönyvek többsége: vissza kell adni őket

Kevesebb diák igényelte a táblagépet, miután kiderült, hogy csak kölcsön kapják azokat •  Fotó: 123RF

Kevesebb diák igényelte a táblagépet, miután kiderült, hogy csak kölcsön kapják azokat

Fotó: 123RF

A kormányprogram által beharangozott 250 ezer táblagép mindössze egy része érkezett meg az ország iskoláiba, a többire még nem sikerült a közbeszerzési eljárás végére jutnia a kormánynak. Mindeközben egyre több település kerül át sárga vagy piros forgatókönyvbe, amely részben vagy teljes online oktatást feltételez.

Hajnal Csilla

2020. október 13., 10:442020. október 13., 10:44

2020. október 13., 11:362020. október 13., 11:36

Maros megyében Mezőbodon oktatási intézményében, a marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban, illetve a Szentjánosbogár óvodában zajlik jelenleg intézményes szinten vörös forgatókönyv szerint az oktatás a koronavírus esetszámok alakulása miatt. Hargita megyében minden tanintézet kikerült a „vörös zónából”, a megye 423 oktatási egysége közül 284 a zöld járványügyi forgatókönyv szerint működik ezen a héten, 139 iskola pedig a sárga forgatókönyv szerint hibrid módszer alapján oktatnak.

Hirdetés

Még kilencezer táblagép érkezhet

A nyáron sokan igényelték a kormány által megígért táblagépeket, de amint kiderült, hogy

vissza kell adni azokat használat után, és szerződést kell kötni rájuk, így ha elromlik, akkor a diák, illetve a családja felel érte, már nem volt olyan sok igénylés.

A kormány által beszerzett digitális eszközöket az iskoláknak adják át a tanfelügyelőségek, és a tanintézmény leltárában fog nyilvántartásba kerülni. Az iskola pedig haszon-kölcsönszerződéssel adja ki a diákoknak, akiknek valóban szükségük van rá, és miután lejár az iskola, vissza kell adniuk azt – tájékoztatott Illés Ildikó, Maros megye főtanfelügyelő helyettese.

Maros megyébe eddig 9776 táblagép érkezett meg a kormányprogram keretében, és nagy részét szét is osztották a szükségletek függvényében a megye iskolái között.

Még van néhány eszköz, amelyek ezután kerülnek szétosztásra – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes. „Voltak olyan tanintézmények, amelyek kaptak az önkormányzattól táblagépeket, ezek közül a legtöbben nem igényelték a kormánytól, de akadt néhány, amely így is kérte. Az ígéretek szerint még fog kapni Maros megye kilencezer táblagépet. De

az iskola is pályázhat a polgármesteri hivatallal együtt digitális eszközökre, illetve a tanfelügyelőséggel közösen, ha nincs pénze az önkormányzatnak.

Európai uniós programok keretében pályázhatnak az iskolák táblagépekre, informatikai eszközökre, illetve fertőtlenítőszerekre, egészségügyi konténerekre, mobil toalettekre” – tette hozzá a tanfelügyelőség magyar vezetője.

Az iskolának is van tartaléka

Hargita megyében jelenleg nincs olyan település, ahol a járványügyi helyzet megkövetelné a vörös forgatókönyvet, viszont vannak tanintézetek, ahol az intézmény vezetőtanácsa a nagy létszám vagy a járvány terjedése miatt úgy döntött, osztályok vagy intézmény szintjén digitális oktatásra áll át. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában péntektől, a József Attila Általános Iskola három elemi osztályában hétfőtől egészen október 23-ig zajlik online az oktatás, illetve az ötödik, hatodik és hetedik osztályokban hibrid oktatás zajlik, de a Petőfi Sándor Általános Iskolában és az Octavian Goga Főgimnáziumban is átállnak a digitális tanrendre.

korábban írtuk

Még két iskola áttér az online oktatásra Csíkszeredában
Még két iskola áttér az online oktatásra Csíkszeredában

Újabb két tanintézet tér át teljes egészében az online oktatásra Csíkszeredában az iskolákban megjelent koronavírus-fertőzések okán.

Ferencz-Salamon Alpár, a József Attila Általános Iskola igazgatójától megtudtuk, megvannak az online oktatáshoz szükséges feltételek, eszközök azokban az osztályokban, ahol a diákok most nem vehetnek részt személyesen az órákon, de az ötödik-hetedik osztályok is hibrid módszerrel tanulnak, azaz fele online, fele személyes jelenléttel. A családok szociális és társadalmi helyzetétől is függ az, hogy ki, hogyan tud bekapcsolódni.

Idézet
Mi is jeleztük a tanfelügyelőségen keresztül a táblagépek iránti igényünket, a beharangozott 250 ezer táblagép-programra is, de még nem érkeztek meg az eszközök. Az iskolának van húsz régebbi, de működő táblagépe, amelyeket adott esetben a diákok rendelkezésére tudunk bocsátani. Ehhez természetesen megosztható mobilnet vagy wifi is szükséges

– tudtuk meg az iskola igazgatójától. A kormányprogram által beharangozott 250 ezer táblagép egy része érkezett meg csupán az iskolákba,

a többire még nem sikerült a közbeszerzési eljárás végére jutnia a kormánynak, így az igénylések egy része még nem ért célba.

Az ígéretek szerint a diákoknak még szeptember 14-e előtt meg kellett volna kapniuk a gépeket. Az oktatási miniszter, Monica Anisie nyilatkozata szerint az első licit eredményeként 82 ezer, a második után 109 ezer táblagépet sikerült megrendelni, a többire még várni kell a beszerzési eljárás elhúzódása miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés