A kánikulai melegben hűsítően csábítanak a köztéri szökőkutak, a szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a forró napon felmelegedett álló víz az egészségre veszélyes is lehet.
Vizsgázó diákok és az általunk megkérdezett magyar szakos középiskolai tanár szerint sem volt nehéz feladat az érettségi magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsga tételsorának a megoldása kedden. A három székelyföldi megyében fele annyian – összesen 3109-en – vizsgáztak magyarból, mint előző nap románból.
Kedd délután és a szerdára virradóra az ország északi, északkeleti és központi részében záporok, zivatarok várhatók, amelyeket időnként megerősödő szél, villámlás és jégeső kísérhet. A csapadék mennyisége meghaladhatja a 20-25, elszórtan akár a 35-40 litert is négyzetméterenként.
Maros megyében szervezik idén az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vándortáborát július 30. és augusztus 4. között.
Legyen szép napod! mottóval indított tájékoztató és felvilágosító kampányt a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. Elsősorban a Víkendtelepen és a Somostetőn levő parkolókban szórólapoznak és járőröznek, felhívva a parkoló autók tulajdonosainak figyelmét, hogy mit tehetnek, hogy ne váljanak áldozatokká.
Szebb lett Segesvár, amióta több mint két tucat házat restauráltak, felújítottak a tulajdonosaik, elsősorban amiatt, mert ötszörös adó kirovásával „fenyegették meg” őket.
A visszaszámlálás elkezdődött, július 4-én rajtol a Maros-parton a VIBE Fesztivál. A környék legújabb fesztiválját harmadik alkalommal szervezik meg. A marosvásárhelyi rendezvényen idén számítanak a legtöbb fesztiválozóra.
További adományokat várnak a bözödújfalusi Összetartozás Templomának építtetői. A Bözödújfaluért Egyesületnek a MOL Románia meghatározó támogatása révén sikerült biztosítania a hiányzó költségvetésnek a felét, de további pénzösszegekre van szükség.
Nagyon meleg időre számíthatunk az előttünk álló két hétben, de záporok, zivatarok is várhatók, főleg a hét elején, majd július 9-e után – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat július 1-je és 14-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Nem volt könnyű, de túlságosan nehéz sem az érettségi román nyelv és irodalom írásbelije a vizsgázók számára. Az általunk megkérdezett román szakos középiskolai tanár szerint a magyar ajkú érettségizőknek a tételsor első feladatával gyűlhetett meg leginkább a baja.
Munkába, vásárolni, edzésre igyekvő kerékpárosokat állítottak meg hétfőn reggel a marosvásárhelyi rendőrök. Ezúttal nem büntettek, hanem beszélgettek velük és fényvisszaverő mellényeket osztogattak.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Noha bevételek és nézőszámok tekintetében is jó évet zárt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, az egész évben tapasztalható költségvetési problémák beárnyékolták a művészi munkát, a teátrumban jelen pillanatban is úgy néz ki, év végéig nem lesz több bemutató.
A marosvásárhelyiek hetedik világtalálkozóján olyan emberek meséltek sajátos élettörténeteikről, egyedi útjaikról, választásaikról, szakmai és személyes küzdelmeikről, akikben egyvalami biztosan közös: Marosvásárhelyről indultak, illetve ide tértek vissza, vagy ezt a várost választották otthonuknak.
Évről évre jelentést tesznek ugyan a védett vadak számáról, de a becslésekből származó hivatalos adatokat még maguk az érintettek is vitatják. A medvepopuláció méretéről annyira eltérően vélekednek, hogy volt, ahonnan két adatot továbbítottak erről a szaktárcának.
Egy hét alatt több ezren váltottak fürdőjegyet a Medve-tóhoz, ami legfőképp annak köszönhető, hogy a múlt pénteki nyitás óta kedvez az időjárás a strandolóknak. Jelenleg a tó vizének hőmérséklete a felszínen 30 Celsius-fok, másfél méterrel mélyebben 35,6 fok.
Szülővárosukkal, annak különleges arcaival és épületeivel ismerkedtek a Marosvásárhelyiek 7. Világtalálkozója első napján a résztvevők, akik szerte a nagyvilágból érkeztek: még Chicagóból is volt valaki, aki úgy gondolta, éppen most érdemes hazalátogatni, amikor „világtalálkoznak” a szülővárosában.
Egységes elgondolás, törvényes kötelezettség hiányában a székelyföldi városokban van, ahol tervszerű, máshol viszont esetleges vagy éppen teljesen hiányzik a szúnyogirtás, amit esetenként a bürokrácia is megnehezít. A vérszívók viszont tombolnak, a lakosság pedig védekezik, ahogy lehetőségei engedik.
Továbbra sem történt előrelépés Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester büntetőperében.