Egy személygépkocsi és egy haszongépjármű ütközött frontálisan Balavásáron vasárnap délután, a balesetben ketten súlyosan megsérültek. Mentőhelikoptert is a helyszínre riasztottak.
Egyre nehezebb sofőröket találni a városi, vagy helyközi tömegközlekedést biztosító autóbuszokra. A szakmára külföldön van komoly igény, így az ágazat itthon vált versenyképtelenné, mert nem tudja tartani a lépést a nagyságrendekkel nagyobb béreket kínáló nyugat-európai munkaadókkal.
Étterem égett le vasárnapra virradóan a marosvásárhelyi Víkendtelepen. A 200 négyzetméternyi felületen elterjedt tűzzel öt órán át küzdöttek a tűzoltók. Emberi áldozata szerencsére nincs a szerencsétlenségnek.
Egy autó áttért a menetirányával ellentétes forgalmi sávba – ez okozta szombat délben azt a balesetet, amely miatt nehézkesen lehetett közlekedni Marosvásárhely és Maroskeresztúr között. A balesetben hárman sérültek meg: a két összeütközött gépkocsi vezetője, illetve egy utas.
Kedvezményekkel próbálják ösztönözni a lakosságot a székelyföldi városokban, hogy használják a tömegközlekedést. Míg Marosvásárhelyen teljesen ingyen utaznak a diákok, egyetemisták és a nyugdíjasok, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön árnyaltabb a helyzet.
Többek száját elhagyta már a sóhaj, hogy Marosvásárhely elveszett... Nos, ezt a diákok másképp látják, és amíg így vonulnak végig az utcán, addig itt az élő, eleven cáfolat.
Szűkösnek bizonyult Marosvásárhelyen a Petőfi Sándor-szobor előtti tér a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál lévő kis parkban, olyan sokan gyűltek össze, hogy március 15-ét, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseit ünnepeljék.
Ha gyalogost észlelnek, kigyúlnak a fények, kivilágítva a zebrát, egyúttal figyelmeztetve az autósokat. Székelyföldet is lassan, de biztosan eléri a nem olcsó újítás, amely nagyobb biztonságot jelenthet a gyalogosok számára.
Százezres nagyságrendű azon diákok száma, akik bár szerepelnek a romániai tanintézetek nyilvántartásában, valójában már az országot is elhagyták, mert szüleik a könnyebb megélhetés érdekében külföldre mentek dolgozni.
A sport egységbe forrasztja a nemzetet, ezért fontos a magyar kormány számára, hogy sportakadémiákat hozzon létre, sportpályák építésébe fektessen – mondta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Nyárádszeredában, a Nyárád Aréna avatásakor csütörtök délután.
1848 hőseire nem hozhatunk szégyent, nem engedhetünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, összefogásra van szükségünk – hangsúlyozta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Marosvásárhelyen, az előrehozott évfordulós megemlékezésen.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Újra bekerült a POSZT versenyprogramjába Sebestyén Aba és Székely Csaba közös munkája. A marosvásárhelyi alkotópáros ezúttal a budapesti Radnóti Színházban dolgozott, de igazi erdélyi csapattal aratják le a sikert.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatóival is találkozott marosvásárhelyi látogatása során Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: hétfőn Teodor Meleșcanuval a magyar kar létrehozásáról tárgyal.
Hamarosan érvénybe lép az a sürgősségi kormányrendelet, amely a korábbi, a hulladékkezelési rendszert szabályozó, valamint a csomagolóanyagokra vonatkozó jogszabályokat egészíti ki és módosítja. Betétdíjat szabnak meg például a közvetlenül újrahasznosítható csomagolóanyagokra.
Megemlékező ünnepségekkel, koszorúzásokkal, kulturális rendezvényekkel tisztelegnek Székelyföld-szerte a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Helyenként az ünnepségek idején forgalomkorlátozásra lehet számítani, és egyes intézményeknél szünetelni fog az ügyfélszolgálat is.
Nem feltétlenül a fizikai felkészültség, hanem a pszichikai jelenlét visz fel leginkább a hegyre – állítják a Székelyek a magasban elnevezésű expedíció marosvásárhelyi tagjai, akik nemrég tértek haza Afrika legmagasabb csúcsának a meghódításáról. Az 5985 méteres Kilimandzsáró azonban nem fogott ki senkin.
A marosvásárhelyi római katolikus temetőben nyugszik az a lengyel honvédszázados, aki Bem életét védve 1849. július 3-án Besztercén megsebesült. Noha Marosvásárhelyre, a Református Kollégiumban kialakított hadi kórházba szállították, életét már nem tudták megmenteni.
Sorokra számíthatnak azok a nyugdíjasok és diákok, akik az elkövetkező időszakban kötelező módon ki kell cseréljék az eddigi ingyenes utazási bérleteiket Marosvásárhelyen.