Régi adósságot törlesztett Erdőszentgyörgy azzal, hogy pénteken hivatalosan is megnyitották a helyi kastélyban a Rhédey-kiállítóteret, amely többek közt múltunk tragikus sorsú szépségének, Rhédey Claudiának állít emléket.
Térfigyelő kamerákkal, portásokkal, mozgásérzékelős riasztórendszerekkel, saját kapusszolgálattal, illetve őrző-védő cégek szolgáltatásait igénybe véve próbálják fenntartani a biztonságot a Hargita és Maros megyei tanintézetek többségében. Az iskolák zömében működik valamilyen állandó felügyelet.<
Lángok törtek fel egy segesvári szeméttelepen péntek reggel hat óra előtt. A Maros megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a segesvári tűzoltók két járművel és hét tűzoltóval szálltak ki a helyszínre.
Évente legalább kétszer szokták összeszedni a gazdátlan roncsautókat Marosvásárhelyről. Jelenleg nyolc jármű kerül fel a „feketelistára”.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének csütörtök délutáni küldöttgyűlésén eldőlt: Soós Zoltán lesz a jövő évi helyhatósági választásokon Marosvásárhely RMDSZ által támogatott magyar polgármesterjelöltje.
Puskát, töltényeket és egy lelőtt vaddisznót találtak a közlekedésrendészek csütörtökre virradóra egy gépkocsiban, amelyet Szászrégenben állítottak meg.
Megérett a felújításra a marosvásárhelyi II. számú Fertőző Betegségek Kórházának épülete, azonban előbb teljesen ki kell üríteni az ingatlant, hogy elkezdhessék a külső-belső korszerűsítést.
Idén már négy 12 éves leányanya adott életet gyermekének Maros megyében, miközben korábban volt olyan esztendő is, hogy egyetlen ilyen eset sem történt. A szakemberek átfogó tájékoztató kampányt indítanak.
Hajléktalanokat igazoltattak, árvaházból megszökött kiskorút találtak meg a rendőrök Hargita és Maros megyében azon átfogó ellenőrzés során, amelyet szerdán reggel tartottak a vasútállomásokon és környékükön. A tilosban parkoló sofőrök sem úszták meg pénzbírság nélkül.
Több helyen fagypont alatti hőmérsékletet mértek Székelyföldön csütörtökre virradóan, az ország leghidegebb pontja ezúttal Gyergyóalfalu volt, ahol mínusz 4,2 Celsius-fokig hűlt le a levegő. Míg Gyergyóban fagytak, Konstancán csak felfrissültek, ott ugyanis 16,7 fok volt hajnalban – több mint a tegnapi maximum például Csíkban.
Marosludas több utcájában nem lesz gázszolgáltatás csütörtökön 11 órától vezetékcsere miatt.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
A Maros megyei Palotailva és Gödemesterháza között a vasúti sínekre zuhant egy fa, ami miatt várakozásra kényszerült egy nemzetközi vonatjárat ezen a szakaszon.
Elütöttek és az úton hagytak egy medvét kedden késő este Maros megyében, a Körtvélyfája és Petele közötti gyorsforgalmi úton, Szászrégen közelében. A rendőrség vizsgálódik, a tetem további sorsáról a vadásztársaság dönt.
Az ország kilenc megyéjére adott ki erős szélre vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) – számol be az Agerpres.
Marosszéki Lófuttatás, Rhédey-napok, kistérségi napok és városnapok – mindez együtt zajlik a hétvégén Erdőszentgyörgyön, ahova a település lakosai és a környékbeliek mellett olyan magas rangú vendégeket is várnak, mint az angol királyi család tagjai, a magyar nagykövet vagy éppen a román kulturális miniszter.
Október elsején, 18 órától Marosvásárhelyen a Színház téren szervezi meg a Ne bántsd a magyart! figyelemfelkeltő eseményt az Erdélyi Magyar Néppárt. Emellett arról is beszéltek, hogy kit látnának szívesen Marosvásárhely polgármesteri székében.
Műtét alatt is használható, kisebb sugárdózissal működő, legújabb generációs röntgengépet helyeznek működésbe a marosvásárhelyi ortopédián. A jó hírnevű kórházban évente több mint ezer térd- és csípőműtét végeznek az egész országból érkező pácienseken.
Az emigrálás a témája idén a marosvásárhelyi Yorick Stúdiónak, ebben a témában mutatják be előbb egy német kortárs szerző, Elise Wilk darabját, később pedig Kincses Réka drámáját. Mindkét előadás arra szolgál, hogy jobban megértsük az elvándoroltak és a befogadók szemszögét.