Tolltartó, füzetek, írószerek, festékek, ragasztó, gyurma, de még körző és szögmérő is került azokba a tanszercsomagokba, amelyeket az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai osztottak szét szerda délután Marosvásárhelyen.
Szeptember végéig válthatják ki új bérleteiket a marosvásárhelyi diákok, addig pedig használhatják a tavalyi tanévre érvényes igazolványokat.
A napelemrendszerek telepítésére nyújtott állami támogatás iránt már kedden, a Zöld Ház program első napján nagy volt az érdeklődés. A közép-romániai fejlesztési régióban, ahova a székelyföldi megyék is tartoznak, pár óra alatt 1400 pályázatot nyújtottak be.
Szerdán és szombaton is felvonulnak a motorosok Marosvásárhelyen, így készülnek, illetve készítik a látogatókat az ötödik alkalommal megszervezendő hétvégi Maris Fest találkozóra.
Bár a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár november 14–17. között lesz, a szervezők idén is gyerekeknek szóló olvasójátékkal hirdetik meg a nagyszabású könyves szemlét.
A Hagyományok Háza szervezésében négyállomásos erdélyi turnéra érkeznek a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyének győztesei. A legjobbak közt találunk magyarországi, felvidéki, de még sepsiszentgyörgyi származású hegedűst is.
Marosvásárhely-Kolozsvár irányába lezárják kedden reggel 8 órától az A3-as autópálya Nyárádtő-Radnót közötti szakaszát.
Nem fejeződött be a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium régi bentlakásépületének felújítása, így idén is nehézséget okozott a tanévkezdés a gimnáziumban és a Református Kollégiumban. Két váltásos tanítás azonban nem lesz idén.
Több mint 2,8 millió óvodásnak és iskolásnak kezdődik el hétfőn a tanítás. Az új tanév változásokat és kihívásokat egyaránt rejteget: például a megszokottnál hamarabb zárul az első félév, de a vizsgázó nyolcadikosokat is érhetik meglepetések.
Egy 51 és egy 21 éves személyt mentettek ki a Fekete-tengerből Costineşti településen a Maros megyei tűzoltók vasárnap délután.
Maros megyében az idei év első félévében ellenőrzött személygépkocsik csaknem 40 százaléka, Hargita megyében pedig 20 százaléka balesetveszélyes – derült ki a rendőrök és a gépjármű-nyilvántartási hivatal ellenőrzéseiből.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Korrupcióellenes intézkedésként határozzák meg a törvény kidolgozói a képviselőház által újonnan elfogadott jogszabályt, amely lehetővé teszi az egészségbiztosítással rendelkezőknek, hogy részletes jelentést kérjenek a nekik elszámolt egészségügyi szolgáltatásokról egy teljes évre.
Alig van olyan nő, akinek ne lenne legalább egy használaton kívüli, megunt kistáskája. Ezeknek a sajátos újraértékesítésére hívja fel a figyelmet egy marosvásárhelyi ifjúsági szervezet, amely arra kéri a megunt táskák tulajdonosait, hogy vegyenek részt a Nők a nőkért, együtt erősebbek elnevezésű kampányban.
Erőszakba torkollott egy Maros megyei fafeldolgozónál tartott ellenőrzés: miután a telephelyen engedély nélkül kivágott faanyagot találtak, egy erdész és a fafeldolgozó cég képviselője megpróbálta megvesztegetni a helyszíni ellenőrzést tartó erdészmérnököt.
A nagy Mária-ünnepek közé tartozó Kisboldogasszonyt, a Szűzanya születésének emléknapját hétvégén ülik a védelmébe ajánlott településeken.
Találkozni, beszélgetni, együtt lenni, ápolni a kapcsolatokat, a hagyományokat – ez a célja a szeptember 5-8. között zajló Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozatnak.
Gazdag hétvége elé néz Székelyföld szabadidős és szórakoztató programok szempontjából. Van olyan település, ahol két rendezvényt is tartanak, másutt falunapoznak, illetve lesz olyan rendezvény is, ahol nem kevesebb mint húsz zenekar lép fel.
Egyszerű részt venni legújabb nyereményjátékunkban: mindössze annyit kell tenniük az olvasóknak, hogy legkésőbb december 10-ig félévre, vagy egy évre előfizetnek a Székelyhon napilapra. A Lapozni főnyeremény játékunk révén a mindennapi friss olvasnivaló mellett nagy értékű nyereményeket lehet nyerni.