Az már nem újdonság, hogy köd van Csíkszeredában, azonban a napokban Marosvásárhelyt és környékét is ellepte a köd, ami többek között ellehetetleníti a repülőgépek le- és felszállását a Transilvania repülőtéren. Ezúttal nappali fotókon mutatjuk a ködös Marosvásárhelyt.
Lehetetlenné teszi a köd a repülőgépek fel- és leszállását a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren pénteken is.
Az idei 1,1 milliárd forint helyett jövőre kétmilliárd forintra nő a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulásának elősegítését célzó, A magyar kultúráért és oktatásért elnevezésű pályázat keretösszege – jelentette be Potápi Árpád János.
Tüntettek a törvényszéki írnokok Marosvásárhelyen, így fejezve ki elégedetlenségüket, amiért a kormány nem hajlandó a társadalmi párbeszédre, és módosította az amúgy is korlátokat szabó 114/2018-as sürgősségi kormányhatározatot.
Tizenhat évig volt Szováta polgármestere, negyedik éve Maros Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferencről kijelenthetjük, hogy Maros megye egyik legismertebb és legnagyobb tapasztalattal rendelkező önkormányzati vezetője.
Pénteken este újra lehet szavazni a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjébe jutott körtvélyfáji Szász Csanád Lászlóra, aki az egyetlen erdélyi a döntősök közül.
Szováta Város Önkormányzata Pro Urbe-díjat adott át csütörtök délután a város közéleti és kulturális életének két jelentős személyiségének – tájékoztat közleményben az önkormányzat sajtóosztálya.
A sűrű köd miatt csütörtökön egész nap nem szálltak le a repülőgépek a marosvásárhelyi Transilvania reptéren.
Szokatlanul békésen zajlott le az év utolsó marosvásárhelyi tanácsülése csütörtökön, amikor többek között elfogadták az Állomás térre tervezett többszintes tömbház megépítéséhez szükséges tervet. Az ülés első részén jelen volt Makkai Gergely volt RMDSZ-es alpolgármester is.
Új sugárterápiás készüléket kap a marosvásárhelyi onkológiai klinika, a berendezést jövő évben üzemelik be. A klinika épületét a következő hónapokban teljesen felújítják, ezért a kórházi osztálynak új helyszínre kell költöznie az ünnepek alatt.
Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt parlamenti képviselők szerdán ismét törvénytervezetként iktatták a Románia Parlamentjében Székelyföld Autonómia Statútumát.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
A betlehemezés hagyományát szeretnék népszerűsíteni a marosvásárhelyi Romulus Guga Gimnázium hetedikesei, akik az elmúlt napokban egyházaknál, óvodákba, öregotthonokba és iskolákba vitték el Jézus születésének történetét.
Betarthatatlan volt, ezért visszavonta a mezőgazdasági minisztérium a disznóvágásokra vonatkozó kötelező állatorvosi jelenlétet, ám szigorították a járványügyi óvintézkedéseket.
Nem kapcsoltak idén díszfényeket, nem csillognak-villognak a közterek Mezőpanit községben. Ehelyett a napokban a községhez tartozó Mezőbergenye Fő utcáján a hagyományos égőket LED-es izzókra cserélik.
Elkezdődött kedden a rezidens orvosok szakirányválasztása: akik december 15-én sikeresen vizsgáztak, csütörtökig kiválaszthatják a szakot és az egyetemi központot, ahol szakorvosi képzésüket végezhetik. Vannak népszerű, ugyanakkor kevésbé felkapott szakirányok.
A Maros megyei Gernyeszeg és Körtövélyfája között vaddisznót gázoltak el kedden este. A balesetben szivárogni kezdett a vaddisznót elgázoló teherautó üzemanyagtartálya, félő volt, hogy robbanás történhet.
Megfogdosott, megfélemlített és szexuális kapcsolatot ajánlott fel három nőnek egy 25 éves férfi Marosvásárhelyen egyetlen délután alatt. Ez még novemberben történt, azóta a nők feljelentették, a rendőrök pedig elfogták az elkövetőt.
Maros megye legnagyobb hulladéktermelője Marosvásárhely és környéke, ennek ellenére még mindig nem sikerült megtalálni azt a céget, amely az itteni szemetet a kerelőszentpáli szemétgyűjtőbe és -kezelőbe szállítaná.