Karácsonykor megtaláljuk, amit év közben szem elől tévesztünk

Hittel várom a karácsonyt és bizakodással az új esztendőt. Olyan ünnepet szeretnék, amely kizökkent bennünket a mindennapokból, olyan találkozásokat, amelyek az egymás melletti kitartást erősítik. Kívánom, hogy idén karácsonykor mindenki megtalálja, amit keres, amit év közben szem elől veszített.

– Ön ízig-vérig sóvidéki… Mennyire meghatározóak életében a szülőváros és a gyerekkor helyszínei?

– Gyermekkorom legkedvesebb emlékei Szovátához, illetve Atyhához köthetők. Előbbi a szülővárosom, utóbbi viszont azért kedves számomra, mert édesanyám innen származik. Nagyszerű helyen születtem és nevelkedtem. Gyerekkoromban nem volt olyan nap, hogy ne rúgtuk volna a bőrt, vagy ne jártuk volna a természetet. Nyáron nagyokat fürödtünk a Medve-tóban, és amikor elutaztunk Atyhára nagymamámhoz és a nagybátyám családjához, még a szénacsinálás vagy a szilvaszedés is örömöt okozott. Az ottani élmények nagyban befolyásolták azt, hogy természetjáró, hegyet ismerő ember lettem.

– Minden gyerek elképzeli, hogy majd felnőttként milyen hivatást szeretne gyakorolni. Mit álmodott meg annak idején magának?

– Kisgyermekként azt szerettem volna, hogy repülős tiszt legyen belőlem, mert akkoriban más módon elérhetetlennek tűnt számomra a repülés. Később kezdett foglalkoztatni az elektronika, különböző szakkörökre jártam, azt hittem, elektronikai szakember leszek. Érdekelt a televízió és a rádió világa is. Azokban az időkben kevesebb pályaválasztási lehetőség volt, mint napjainkban, és más volt a mentalitás is. Ma a felnőttek állandó rohanásban élnek, azt mondogatjuk, hogy nincs időnk semmire. A gyerek pedig haragszik, ha nem azt a sílécet, biciklit, sportcipőt vesszük meg neki, amelyiket ő az interneten kinézte magának. A mi gyermekkorunkban örvendtünk, ha volt egy síléc, amit a lábunkra tudtunk „bogozni”, egy jól csúszó szánkó és le tudtunk ereszkedni a közeli domboldalon. Ezzel szemben napjaink legnagyobb kihívása, hogy kellő időt tudunk-e tölteni azokkal az emberekkel, akik fontosak, és azokkal a dolgokkal, amelyek értékesek.

– Melyek azok az eddig elért eredmények, amelyekre büszke?

– A polgármesteri időszakomra emlékezve örömmel tölt el, hogy turisztikailag sikerült fellendítenünk Szovátát. Büszke vagyok arra, hogy létrehoztuk a Maros Közbirtokosságot, ez sok munkával járt.

A fejlesztéseknek ugyanis nincs nemzetiségi hovatartozásuk.

– Van még terve, ami nem valósult meg, de szeretné elérni?

– Az ember addig él, amíg vannak célkitűzései és vannak tervei. A soron következő közvetlen választásokon szeretnék újra megyei tanácselnöki mandátumot nyerni. Meglehetősen sok olyan tervem van a Maros megyei emberek számára, amelyek kivitelezéséhez még időre van szükségem. Maros megyének komoly potenciálja van a turizmus és a gazdaság területén is, így

Ez részben új infrastrukturális beruházások révén lehetséges, részben pedig az utak, a repülőtér, a kórházak és intézmények fejlesztésével valósítható meg. Itt még sok a tennivaló. Idősebb koromra viszont, ha az élet is úgy hozza, szeretnék egy saját vendégfogadó egységet. Amolyan kisebbet, ami tükrözi mindazt, amit a vendégszeretetről gondolok, s ahol a kiszolgálás is olyan, amilyennek megálmodom. Az üzlet ebben másodlagos szempont. Az igazi öröm az volna, ha elbeszélgethetnék a vendégekkel, s távozáskor azt látnám az arcukon, hogy nemcsak elégedetten, de élményekkel gazdagodva lépnek ki az ajtón.

(X)