Hirdetés
Hirdetés

Az alkotmánybíróságon támadta meg a deficitcsökkentő csomagot az AUR

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a „megszorítások” törvénytervezét, amelyet kormányzati felelősségvállalással fogadtatott el a Bolojan-kabinet.

Székelyhon

2025. július 15., 11:492025. július 15., 11:49

Az ellenzéki párt közleménye szerint – melyet az Agerpres idéz – „ez egy mélységesen igazságtalan és mélységesen alkotmányellenes jogszabály”, amelyet a hatalmával visszaélve, a demokrácia alapelveinek „cinikus” semmibevételével terjesztett a parlament elé a koalíció.

Az AUR szerint „durva hazugság” volt a kormánynak az az állítása, hogy a tervezetet időhiány miatt kellett parlamenti vita nélkül, felelősségvállalási eljárással elfogadtatni.

A párt emlékeztetett arra, hogy a költségvetési hiány nem egyik napról a másikra alakult ki, a kormánynak lett volna alkalma az elmúlt években a szokásos demokratikus eljárásokat alkalmazva rendbe tenni az államháztartást.

Hirdetés

A közlemény szerint a gyermekes családok kedvezményeinek eltörlésével a tervezet „szabotálja” az ország jövőjét, a jogerős bírósági határozatokkal elnyert juttatások kifizetésének elhalasztása pedig támadás az igazságszolgáltatás és a hatalmi ágak szétválasztása ellen. A törvény „nemcsak alkotmányellenes, hanem veszélyes is”, mert semmibe veszi az állampolgárok jogait, aláássa az igazságszolgáltatás tekintélyét és „megnyitja az utat a kormány előtt a parlament kikerülésével történő jogalkotáshoz” – vélekedik az AUR.

Hétfőn este elbukott a parlamentben az AUR bizalmatlansági indítványa, így a múlt héten kormányzati felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül.

korábban írtuk

Elbukott a kormány elleni bizalmatlansági indítvány
Elbukott a kormány elleni bizalmatlansági indítvány

Elutasította hétfői együttes ülésén a képviselőház és a szenátus az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványát.

korábban írtuk

Felelősséget vállal a kormány a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagért
Felelősséget vállal a kormány a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagért

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit

Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit
2026. június 11., csütörtök

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük
2026. június 11., csütörtök

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól

Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól
Hirdetés